Érdekes szakmai különbség bukkant fel a TRIO Best Practice sorozat legújabb eleme révén, ami a CT időzítésével kapcsolatos a krónikus orrmelléküreggyulladás diagnosztikájában (What is the Optimal Timing of Computed Tomography Imaging to Objectively Confirm Chronic Rhinosinusitis?). Mi is ez a bizonyos szakmai különbség? Arról van szó, hogy az új európai ajánlás (EPOS 2020) szerint először érdemes megkezelni a betegeket lokálszteroiddal, sós vizes irrigációval több hétig (8-12), és csak akkor kérjünk melléküreg CT-t, ha a konzervatív kezelésre nem javulnak a panaszok (Podcast 3. rész az új európai melléküreggyulladás ajánlásról (EPOS 2020) - a krónikus melléküreggyulladás kezelése), vagy persze ha ki kell zárni malignitást, vagy egyéb nem szokványos melléküreg betegséget, mert pl. nagyon egyoldali a panasz, vagy vérzik a beteg orra, liquorfolyás gyanú van, stb. A fenti linken elérhető blogbejegyzésbe ki is másoltuk az erre vonatkozó folyamatábrát az ajánlásból.

Ehhez képest ennek a TRIO Best Practice ajánlásnak ez a végső összefoglalása:
"BEST PRACTICE: In patients with suspected CRS based on symptoms but with normal endoscopic findings, an upfront CT scan is a viable option prior to initiating empiric medical therapy. Upfront CT leads to decreased unnecessary medical treatments as well as lower healthcare associated costs. The primary concern of increased radiation exposure can be obviated by utilization of CBCT or low-dose MDCT while providing similar diagnostic imaging quality to normal MDCT."

Tehát, az amerikaiak -legalábbis a Laryngoscope cikk szerzői- azt mondják, hogy mérlegelve a tényezőket, érdemes már a krónikus melléküregbetegség gyanúja felbukkanásakor, tehát a beteg kivizsgálásának elején beépíteni a CT-t a diagnosztikus algoritmusba, elsősorban a CBCT és az alacsony sugárdózisú hagyományos CT révén.

Ezek a tényezők, amiket mérlegelni lehet és kell is:
- Minél gyorsabb diagnózishoz jutás
- A megfelelő, adekvát terápia minél gyorsabb beállítása
- A felesleges sugárzás elkerülése
- Költségek csökkentése

Az európaiak inkább úgy gondolkodnak, gondolkodtak, hogy a CRS gyanús, pontosabban krónikus orrpanaszos betegek báziskezelése úgyis a nazálszteroid és az irrigáció, függetlenül az etiológiától. Vagyis inkább úgy a korrektebb megfogalmazás, hogy statisztikailag jó esély van arra, hogy a beteg panaszai javulnak erre a kezelésre, és a CT-t hagyjuk meg a non-respondereknek. Ezzel szemben az amerikaiak azt mondják, hogy a betegek egy egész nagy része nem reagál a lokális terápiára, és a krónikus orrpanaszos betegek csak egy részében lesz CRS a háttérben, ezért legyen először egy alacsony sugárdózisú CT. Akkor most tessék dönteni! Nyilván itt jön a képbe az egyéni mérlegelés, és ezek szerint bárhogy is cselekszik valaki CT ügyben, mögé lehet tenni ajánlást :). Meg hát persze csak Európában élünk, talán a lokalizáció révén érdemes az EPOS 2020-at preferálni.

Korábbi Triological Society Best Practice bejegyzések pedig ITT érhetők el.

A láz sok gyermekkori -nem csak fül- orr- gégészeti- betegség, fertőzés egyik vezető tünete. Ebben az adásban a gyermekkori láz csillapításával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat beszéltük át dr. Losonczi László alapellátó gyermekgyógyásszal, a Biztos Kezek Alapellátó Gyermekorvosok Társasága egyik alapító tagjával.

Mi az aktuális szakmai hozzáállás a láz csillapításához? Mindig kell lázat csillapítani? Van-e életkori különbség lázcsillapítás terén? Milyen gyógyszereket, mikor adhatunk? Kell-e félni a lázgörcstől? Mikor vigyük mindenképpen orvoshoz/kórházba a gyerkőcöt láz esetén? Mi a helyzet a hűtőfürdővel, prizniccel? Ezekre adunk választ a beszélgetés során.

Ez a legfrissebb adásunk itt érhető el:

 Korábbi podcast adásaink ITT érhetők el.

Most olvastam egy zseniális cikket. Neves német, görög, belga, és cseh parotissebészek írtak egy remek, útmutató jellegű összefoglalót a European Archives-ban (Review of surgical techniques and guide for decision making in the treatment of benign parotid tumors) a jóindulatú parotis daganatok műtéteiről. Ez tényleg egy útmutató, rendkívül gyakorlatias, már-már tankönyvfejezet érzésem volt, mikor elolvastam. Például kiváló olvasnivaló szakvizsgához, csak szólok a szakvizsgára készülőknek...

Először is, felsorolás szintjén összeszedték, hogy egyáltalán, milyen műtétek jönnek szóba a parotis kapcsán. Ezek között van, ami lejárt szavatosságú, csak historikusan fontos, de ezt egyértelműen jelzik. Olyan is van, amit nem jóindulatú daganatra tervezünk, ezek értelemszerűen az onkológiai műtétek, ezáltal radikálisabbak. Szóval nem minden felsorolt műtét jön szóba, ha egy jóindulatú daganatot operálunk, viszont ez a lista segít eligazodni a térképen.

Ezek a parotisműtétek ismeretesek:

- Enucleatio (intracapsularis dissectio): A tumor tokján belül dolgozunk. Évtizedek óta nem végzünk ilyen műtétet, mert minimum 30-50% a recidíva ráta. Márpedig egy parotis reoperáció sokkal macerásabb és rizikósabb, mint egy primer műtét, tehát ez a sikerráta nem elfogadható.

- Capsularis dissectio (extracapsularis enucleatio): Végig kívül, a tumor tokján megyünk, de nem hagyunk rajta ép parotis szövetet. Igazából ma már ilyet sem illik csinálni, a tumor esetleges, szinte észrevehetetlen méretű szatellita ágai miatt. De bizonyos esetekben, vagyis egy-egy műtét során, egy kisebb felületrészen néha mégis ezt csináljuk: mikor a tumor annyira rajta van az arcidegen, hogy ott a kettő elválasztása során nem tudunk egészséges nyálmirigyszövetet hagyni a tumor tokján, pedig egyébként törekednénk rá.

- Extracapsularis dissectio (ECD): ez most az új sláger, ami parciális parotidectomia, a tumor ép parotisszövettel együtt történő eltávolítása a n. facialis főágának megkeresése NÉLKÜL. Ez utóbbi a lényeg. A klasszikus felfogásban (kvázi az idegmonitor előtt) a parotisműtét LÉNYEGE az arcideg felkerése. De ezt a dogmát elsősorban, nagy biztonságot adva, az idegmonitor döntötte be. Érdekesség, hogy itt az idegmonitort az arcideg negatív verifikálásához használjuk, szemben a főtörzs felkeresésvel járó műtéteknél, ahol pozitív verifikáláshoz. Azaz itt azt igazoljuk az idegmonitorral, hogy nincs ideg a tervezett vágásunk útjában.

- Partialis superficialis parotidectomia (PSP): ez az én személyes kedvencem, én is most már 3-4 éve így operálom a parotist. Ez egyenlő a n. facialis főtörzs megkeresésével, viszont utána nem lobectomia, vagy teljes parotidectomia következik, hanem a parotis csak egy szegmensének eltávolítása. Hogy ez mit takar? Erről már öt éve írtam (Új klasszifikáció a parotidectomiákhoz), és az European Salivary Gland Society ajánlása.

- Superficialis (lateralis) parotidectomia (SP), vagy parotidectomia lobaris: a klasszikus, ma is legtöbbet alkalmazott részleges parotidectomia, amikor felkeressük az arcideg főtörzset, majd az ágak kímélésével, azok mentén leszedjük az egész felületes lebenyt. Azt a felületes lebenyt, ami nem is létezik, ahogy azt már 10 éve (atyavilág!) leírtam itt (A fültőmirigy (parotis) nem létező lebenyei).

- Teljes (total, near total) parotidectomia (TP): ez pedig a másik klasszikus műtét, amikor a benignoma a n. facialis alatt helyezkedik el, ezért miután leszedtük a felületes lebenyt, jöhet a pókháló (arcideg) alól a mély lebeny eltávolítása. Ritkább, mint az alapvetés SP, de amellett a leginkább elfogadott.

- Radicalis parotidectomia (a n. facialis feláldozásával): ez már onkológia, malignus tumor esetén jön szóba.

- Kiterjesztettt parotidectomia (m. masseter, m. SCM, külsőfül-, vagy koponyalapi kiterjesztéssel): ez az előző műtét durvább kiterjesztése a környező struktúrákra.

A fentiek közül, benignomák esetén le kell vegyük az első kettő, és az utolsó kettő műtétet. Így marad az ECD, a PSP, SP, és a TP. Ezen belül, a neves sebészgárda egybehangzó véleménye alapján a tumor mérete, elhelyezkedése, a mirigy felületétől való távolsága, a vena retromandibularishoz, az arcideghez, és a ductushoz viszonyított elhelyezkedése (A vena retromandibularis és egy jó nagy pleomorph adenoma), és a daganat mobilitása határozza meg, hogy melyiket válasszuk. És még egy nagyon fontos tényező: a sebész gyakorlata, ami kicsit lejjebb fog kiderülni, hogy mit jelent. Ezek mellett még egyszer meg kell említeni az idegmonitort, ami a választékot érdemben kibővítette. Illetve a műtét előtti képalkotók, elsősorban az MRI fejlődése, jelentősége is elősegíti, hogy miből választhatunk.

Összegezve, ez a javaslat:

ECD: Bizonyos szempontból a legjobb műtét, ha kivitelezhető, és ha értünk hozzá, van tapasztalatunk a parotidectomiában. Kezdő kézbe viszont nem való. A cikk írói szerint ha évi kb. 20 parotisműtét megvan, akkor érdemes ezzel próbálkozni, az alábbi esetekben: ideális műtét a kis, 2 cm-nél kisebb, felületes, és az arcideg cervicofacialis és temporofacialis ágrendszerétől távolabb elhelyezkedő tumorokra. Legjobb talán a caudalis elhelyezkedés. Az irodalom szerint, gyakorlott kézben nem nagyobb a n. facialis sérülés és a Frey szindróma kialakulásának esélye ECD esetén, mint ha PSP-t vagy SP-t végeznénk. És van még egy nagyon fontos érv, hogy miért ezt csináljuk (ha a körülmények, és a képességeink engedik): mivel nem keressük fel az ideg főtörzsét, ott nem lesznek hegek, tehát egy esetleges reoperáció sem akkora probléma, mint a PSP vagy az SP esetén. Ez szerintem óriási adu ász.

PSP: Ideális a max. 3-4 cm-es, felületes tumorok esetében, ha vélhetően a n. facialis valamelyik ágrendszere közel van (de csak az egyik!). Esetleg nagyobb tumorok esetében is szóba jöhet, ha az a caudalis részen, a mandibula alatt helyezkedik el. Ha valaki biztonsággal fel tudja már keresni az arcideg főtörzset, a PSP jó választás.

PS: Ugye mint feljebb volt róla szó, ez a bázisműtét. Tulajdonképpen aki parotishoz nyúl, ezzel kezdje. Gyakorlott kézben pedig a fentiekhez hasonló tumorok esetében javasolt abban az esetben, ha a daganat vélhetően mindkét nagyobb ideg-ágrendszert (cervicofacialis és temporofacialis) megközelíti.

TP: Nincs mit ragozni ezen, feljebb leírtam: ha a tumor a mély lebenyben van, ezt kell csinálni. Ide mondjuk egy nagyon fontos plusz info: A Warthin tumor (Warthin (nem igazi) tumor) sokszor multilokuláris, ezért a Warthin esetében mindenképpen opció, hogy teljes parotidectomiát végezzünk.

Végül idemásoltam az algoritmus táblázatot, akit az eredeti, szofisztikáltabb útmutatás érdekel:

Nagy örömmel és nem kis büszkeséggel jelenthetem, hogy Risk stratification in endoscopic type I. tympanoplasty címmel megjelent a kutatásunk a legrangosabb európai fül- orr- gégészeti újságban, a European Archives of Otorhinolaryngology-ban. Ilyen esemény nem egyetemi környezetből nem túl gyakran történik.

Az motivált a kutatásban, hogy az endoszkópos dobhártyapótlásnak kb. 90% a sikerességi rátája (80-95%), és jó lenne közelebb kerülnünk, hogy mi áll a nagyságrendileg 10% sikertelenség hátterében, tudunk-e előre prognosztizálni a műtétre vonatkozóan, például a Middle Ear Risk Index (MERI)-szel. Már nagyon sok prognosztikai faktor szerepe merült fel az elmúlt évtizedekben ebben a kérdésben (perforáció mérete, dohányzás, fülfolyás, graft anyaga, életkor, stb.), de ez az I-es típusú tympanoplasztika esetében nem állt össze egy könnyen kezelhető rendszerré. Az anyag elkészítésében óriási segítséget nyújtott dr. Zrubka Zsombor, a Corvinus Egyetem oktatója, és az Óbudai Egyetem HECON – Egészségügyi Közgazdaságtan Kutatóközpont vezetője. Ő javasolta, hogy a beteganyagunk kapcsán rendelkezésre álló adatokból állítsunk össze egy rizikószámítási rendszert, amivel előre meg tudjuk becsülni a műtét sikerességét. Az jött ki, hogy például önmagában a MERI ebben a fülsebészeti szűk spektrumban nem annyira jelentős tényező, de a perforáció mérete, és a preoperatív halláscsökkenés, lég-csont köz igen. Ha ezt a 3 faktort együtt vizsgáljuk, akkor a betegek 2 csoportba oszthatók. Ha ezek közül a tényezők közül egyik sincs meg (kicsi a perforáció, alacsony a preop. lég-csont köz, alacsony a MERI), vagy csak egy van jelen, akkor kiválók az esélyek, lényegében 100% az esély a sikerességre. Míg ha 2, vagy mind a 3 rizikófaktor is megvan, akkor rögtön sokkal rosszabbak a sanszok.

A cikk már elérhető egy mindenki számára teljes terjedelmében olvasható, de nem letölthető pdf formában az alábbi képre kattintva:

Ez a műsor nem jöhetett volna létre Zrubka Zsomboron kívül természetesen a Bajcsy Kórház Fül- Orr- Gégészeti Osztály nélkül. Nagyon hálás vagyok az osztálynak, ahol a dolgozom, és küldöm nekik!

A COVID-19 fertőzés egyik vezető tünete a szaglásvesztés, az anosmia, vagy a furcsa, rossz szagok indoklatlan érzése, a parosmia, esetleg ez kombinálva az ízérzés zavarával. Hogyan alakul ez ki, mi áll a hátterében? Kell-e tőle félni? Milyen lefolyásra számíthatunk, és főleg, mit tehetünk ellene, ha már átestünk a fertőzésen? Erről beszélgetünk 15 percben, és közben az is kiderül, hogy kettőnk közül az egyik nagyon ért ehhez a problémához, a másik pedig éppen elszenvedi ezt! Vajon ki lesz a hozzáértő, és ki az elszenvedő??

Ez a legfrissebb adásunk itt érhető el:

 Korábbi podcast adásaink ITT érhetők el.

A bejegyzés írója: dr. Horváth Tamás fül- orr- gégész

A legutóbbi, a krónikus középfülgyulladás okozta fülfolyás kezeléséről szóló podcast adásunkban (Podcast 9. rész: A fülfolyás evidence based, nem műtéti kezelése) felmerült kérdésként, hogy mi a helyzet a hajszárítóval, amit szintén szoktunk javasolni a fül szárítására. Én erre azt mondtam, hogy igen, annak is van létjogosultsága, de a Cochrane evidenciákban ezt nem említik, és kértem, hogy a mikrofont kapcsoljuk ki :). Most a hajszárító kérdésnek kicsit jobban utánanéztem, és konkrétabb választ tudok adni ezen a vonalon.

A hajszárítót lehet ajánlani a fül szárítására, az útmutatás úgy szól, hogy langyos levegővel, kb. 30 cm távolságból szárítsuk vele a fület. Ebben világszerte nagy az egyetértés, sok, neves intézmény, szervezet így ajánlja, lásd például:
ENT Health (American Academy of Otolaryngology - Head and Neck Surgery
American Speech-Language-Hearing Association
University California Los Angeles
British Medical Journal - Otitis externa (10 minutes consultation)

Ugyanakkor egy dologra muszáj felhívni a figyelmet. A hajszárító használatát nem a gyulladt, és ezért váladékos fül kiszárítására ajánlják, hanem elsősorban fürdés után a víz eltávolítására, hogy megelőzzük a hallójáratgyulladást (Podcast 6. rész: A kellemetlen nyári fülfájások oka: a hallójáratgyulladás). Tehát nem egy beteg, folyós fül kiszárításáról szól ez a történet, hanem az egészséges fülről, megelőzési céllal. Itt viszont még tovább kell menni. Ez az ajánlás egyáltalán nem evidence based ám! Érdemes rákeresni a pubmeden, és kiderül, hogy a hajszárítózásra semmilyen tudományos adat nincsen:

Szóval ajánlunk egy metódust, mert logikusnak tűnik. De nem tudjuk, hogy tényleg működik-e, mert az igazolásához komoly tudományos munka szükséges, jópár orvos és biostatisztikus sok-sok munkaórája. Egy ilyen kis dolog esetében ezt nyilvánvalóan nem éri meg elvégezni, mivel ennél fontosabb dolgaink vannak. Ezért megnyugszunk, hogy azért a hajszárító csak nem lehet ártalmas, és hátha segít. Ennyi erővel viszont akár a krónikus fülre is ajánlhatjuk talán. Igen, tudom, ez így nagyon kisarkított és demagóg, de akkor is.

A bejegyzés írója: dr. Horváth Tamás fül- orr- gégész

A lyukas dobhártya vagy cholesteatoma miatt kialakult krónikus középfülgyulladás egyik vezető tünete a fülfolyás. A végső megoldást a műtét (tympanoplastica) jelenti, de milyen gyógyszeres, vagy egyéb, nem műtéti lehetőségek állnak rendelkezésre, hogy addig is csökkentsük a fülfolyást? Az elmúlt 1-2 évben megjelentett Cochrane evidenciákat vesszük górcső alá 12 percben, amire bárkinek, bármikor lehet ideje, köztünk szólva.

Ez a legfrissebb adásunk itt érhető el:

Az alábbi 5, idevágó Cochrane összefoglalót próbáltuk a legrövidebb, emészhető formába önteni:
Benefits and risks of ear cleaning for people with chronic suppurative otitis media (persistent or recurring ear infection with discharge of pus)
Topical antibiotics for people with chronic suppurative otitis media
Topical antiseptics for chronic suppurative otitis media
Topical antiseptics compared with antibiotics for people with chronic suppurative otitis media
Benefits and risks of combining antibiotics and steroids as drops, sprays, ointments or creams to treat chronic suppurative otitis media (persistent or recurring ear infection with discharge)

 Korábbi podcast adásaink ITT érhetők el.

A bejegyzés írója: dr. Horváth Tamás fül- orr- gégész

A blog 11 éves történelmében már nagy hagyománya van az év végi visszatekintésnek, ahol rendre az adott év legnépszerűbb bejegyzéseit gyűjtöm össze (pl. a tavalyi válogatás: ENT House blog best of 2019). Viszont ez a 2020-as év a COVID-19 miatt abszolút rendhagyó volt, és úgy gondoltam, hogy emiatt az év végi visszatekintés is rendhagyó lesz.

Ha már a COVID-19-es felütés, akkor rögtön rá is lehet térni a legfontosabb üzenetre, az online tájékoztatás fontosságára. Ahogy tavasszal beütött a vírus és a lezárások, azonnal elkezdtünk kifejezetten gyakorlati, a karantént fül- orr- gégészeti túlélés szempontjából segítő bejegyzéseket írni. Az első bejegyzés (Fül- orr- gégészet a koronavírus idején) 2.700 like-ot kapott itt a blogon, több, mint 10.000-en olvasták, és 400-an osztották meg facebookon. Ez egyértelművé tette, hogy tényleg komoly igény van a megfelelő online tájékoztatásra, ezért további COVID-dal kapcsolatos bejegyzéseket tettünk közzé, amiket a COVID19 cimkével láttunk el, és amiket végül összesen több, mint 20.000-en olvastak el. A kezdeményezéshez több kollégánk is lelkesen csatlakozott, pl. dr. Csajbók Réka allergológus, vagy dr. Tinku Dóra gyermek fül- orr- gégész, sőt, külsős kollégák, pl. dr. Ács Patrícia, és mindenki a maga területén nagyon sok betegnek tudott így segíteni. Reméljük, hogy ilyen lezárások már nem lesznek, de a bejegyzéseik ettől függetlenül nagyon hasznosak.

2020 másik fontos hozadéka a podcast volt. Igazából már 2013-ban is írtam a blogon egy fül- orr- gégészeti podcast-ről (Új, hasznos fül- orr- gégészeti linkek), de én csak idén, az év első felében lettem a rabja a podcast hallgatásnak. Tizenéve nem nézek tv-ét, de most már az autóban való rádióhallgatást is abbahagytam, helyette magamnak rakok össze a podcast-ekből műsorlistát. Nagyon sok, nagyon jó fül- orr- gégészeti podcast létezik, ezeket már összegyűjtöttem nyáron itt a blogon (A legjobb fül- orr- gégészeti podcastek - ajánló). Varga Zsuzsival május elején csináltuk meg az első saját podcast adásunkat az EPOS 2020-as ajánlás kivesézésével (Podcast indul, 1. rész az új európai melléküreggyulladás ajánlásról (EPOS 2020)). Eddig 8 adás hallható, és mi nagy sikerként könyveljük el, hogy több, mint 1000 alkalommal hallgatták meg ezt a 8 adást, ami egy ilyen szűk spektrumban, mint a fül- orr- gégészet, szerintünk nagy dolog.

Egy kicsit mégis szeretnék visszakanyarodni az elmúlt években megszokott év végi összefoglaláshoz, az adott évi legjobb blogbejegyzésekhez, mert ennek is van üzenete. Idén a 2 legnépszerűbb bejegyzésünk a 2020-ban megjelent tudományos cikkeinkkel kapcsolatos posztok voltak:
Cikkünk a Fül- orr- gégegyógyászatban az endoszkópos dobhártyapótlásról
Egy cikk története: Mal de Debarquement szindróma - "Partraszállási betegség"
Ez azért fontos, mert itt és most szeretném deklarálni, hogy mi abban hiszünk, hogy akkor vagyunk hitelesek a blogon, ha a "hagyományos" tudományos közlés terén is odatesszük magunkat. Ez évente legalább 2-3 lektorált cikk, közlemény formájában meg is szokott valósulni, és ebbe még a 2020-as év sem tudott belerúgni. Sőt, pont 2 napja a European Archives of Oto-Rhino-Larynglogy-ban is elfogadták egy közleményünket az endoszkópos dobhártyapótlás sikerességére vonatkozó rizikószámítás témájában, de erről majd részletesebben a megjelenéskor fogok írni.

Azért összességében a 2020 mozgalmas volt, tanulságos, kemény, embert próbáló. De ami nem öl meg, az megerősít, és igyekszünk minden szinten ebből a helyzetből is erősebben kikerülni. Boldog karácsonyt, és új évet mindenkinek!

A bejegyzés írója: dr. Horváth Tamás fül- orr- gégész

A TRIO Best Practice sorozat legújabb elemében a pajzsmirigy göbök kivizsgálásával foglalkoznak (Which Ultrasound Classification System is Best at Reducing Unnecessary Thyroid Nodule Biopsies?). Ezen belül is egy spéci altéma van terítéken, mert itt most arról mondanak véleményt, hogy melyik az a pajzsmirigy ultrahang ajánlás, amivel leginkább el lehet kerülni a felesleges pajzsmirigy göb biopsziákat. Ami nem egy-az-egyben azt jelenti, hogy melyik ajánlás mondja meg legnagyobb eséllyel egy pajzsmirigy göbről, hogy rosszindulatú daganat-e, vagy sem, de valamennyire mégiscsak erről szól a dolog, csak a jóindulatúság felől megközelítve.

Itt a blogon már többször is előkerült ez a téma, legrészletesebben talán 3 éve itt: Ajánlások a pajzsmirigy göb kivizsgálására. A világ abba az irányba tendál, hogy a pajzsmirigy göbök kivizsgálásnak az alapját az ultrahang és a biopszia (vékonytű aspiráció - FNAB) adja, minden más vizsgálat csak ezek után, ezek függvényében jön. De valójában már az ultrahang lelet alapján be lehet sorolni a betegeket, hogy a vizsgált göb milyen eséllyel jelent rosszindulatú daganatot. A göbök ultrahang vizsgálatának egységesítésére már jó pár nemzetközi ajánlás született, és ebben a TRIO Best Practice cikkben ezeket hasonlítják össze tehát abból a szempontból, hogy melyik mondja meg biztosabban, hogy jóindulatú egy göb, és ezzel elkerülhető egy felesleges biopszia. Arra jutottak, hogy az American College of Radiology ajánlása erre a legalkalmasabb (ACR Thyroid Imaging, Reporting and Data System (TI-RADS): White Paper of the ACR TI-RADS Committee). Ez az ajánlás 5 különböző paramétert vizsgál, ezeket pontozza, és aztán az összpontszám alapján tesz javaslatot, hogy legyen-e FNAB, vagy sem.

Az alábbi szempontokat figyeli az ajánlás, az elé írt számok (0-3) pedig az adott jellemzőre adható pont értékét jelenti. Remélem a fordításom elfogadható lett:

Szerkezet:
0 - Cisztikus, vagy majdnem teljesen cisztikus, vagy szivacsos
1 - Kevert cisztikus és szolid
2 - Szolid, vagy majdnem teljesen szolid

Echogenitás:
0 - Echomentes
1 - Echodús vagy izoechogén
2 - Echoszegény
3 - Nagyon echoszegény

Alak:
0 - Szélesebb, mint hosszabb (a transversalis átmérője nagyobb mint az anteroposterior)
3 - Hosszabb, mint szélesebb (az anteroposterior átmérője nagyobb mint a transversalis/craniocaudalis)

Szél:
0 - Szabályos
2 - Lobulált, vagy szabálytalan
3 - Extra thyroidealis terjedés

Echogén fókusz:
0 - Nincs, vagy nagyobb üstökös csóva szerű eltérések
1 - Makrokalcifikáció
2 - Perifériás, gyűrűszerű kalcifikáció
3 - Apró pontszerű echodenz gócok

(A radiológiai kifejezések pontosításáért köszönet dr. Laki András radiológus főorvosnak!)

A fenti rendszerben a beteg pajzsmirigy göbét osztályozva, különböző pontértékeket lehet elérni. Ez alapján a következőképpen édemes eljárni:
0-2 pont: Nem szükséges FNAB
3 pont:  FNAB javasolt, ha a göb nagyobb, mint 2,5 cm, és utánkövetés, ha nagyobb, mint 1,5 cm
4-6 pont: FNAB javasolt, ha a göb nagyobb, mint 1,5 cm, és utánkövetés, ha nagyobb, mint 1 cm
7 - pont: FNAB javasolt, ha a göb nagyobb, mint 1 cm, és utánkövetés, ha nagyobb, mnt 0,5 cm

Egyébként ez az eredeti ábra:

Ha pedig végül úgy alakul, hogy szükség van biopsziára, akkor azt legpraktikusabb a Bethesda féle rendszer alapján értékelni, mert az is egy rizikó besorolás a rosszindulatúságra (Pajzsmirigy göbök citológiai vizsgálata a Bethesda rendszer szerint). Vagyis az a legelfogadottabb.

Korábbi Triological Society Best Practice bejegyzések pedig ITT érhetők el.

A bejegyzés írója: dr. Horváth Tamás fül- orr- gégész

Az elmúlt hetekben hónapokban 3 olyan otosclerosisos kutatás is megjelent, amikre külön-külön nem akartam egy komplett blogbejegyzést szánni, de most 3 az 1-ben jelleggel összeraktam őket egy posztba. Sajnos egyik instant kávégyártó sem csapott le szponzorálási céllal a 3 az 1-ben szlogen láttán, de tudják, hol találnak meg, ha mégis akarnak küldeni egy csomó pénzt.

Mindenesetre az első, Otology & Neurotolgy cikk volt nekem a legérdekesebb: The Rise and Fall of Otosclerosis: A Population-based Study of Disease Incidence Spanning 70 Years. A Mayo Klinka munkacsoportja 1950-től 2017-ig feldolgozta az adatbázisukat, és a reprezentatívnak tehető mintából egy elég érdekes tendencia bontakozik ki: Az 1950-es években 100.000 lakosra vetítve 8,9 volt az otosclerosis incidenciája, ami egészen a '70-es évek közepéig emelkedett, és elérte a 18,5-öt. Ezután a '90-es elejére drámain lecsökkent 6,2-ig, és még tovább 3,2-re a 2015-2017-es időszakra. Közben sem a kétoldali esetek előfordulása, sem a felismeréskor észlelt halláscsökkenés mértéke nem változott. Magyarul az otosclerosis -legalábbis az USA-ban- egy eltűnőfélben lévő betegség.

Azért nem lehet elmenni emellett az adat mellett, mert ahogy fejlődik az orvostudomány, egyre jobban szűrünk, egyre kisebb eltérést is észreveszünk, tehát még egy kis emelkedés is beleférhetett volna, mármint az akár a változatlanságot is jelezhetné. De ez a csökkenés elég határozott. Az okot csak találgatni lehet, és a szerzők elsődlegesen a kanyaró elleni küzdelem sikerének melléktermékét látják ebben, bár az egyértelmű ok-okozati kérdés még mindig nem lejátszott.

A másik 2 kutatás hasonló témát jár körül: otosclerosis és terhesség, illetve női hormonok (Effects of Pregnancy on Otosclerosis, illetve Pregnancy, Estrogen Exposure, and the Development of Otosclerosis: A Case-Control Study of 1196 Women), az első a Stanfordról, a második ismét a Mayo Klinikáról. Itt onnan indul a történet, hogy az otosclerosis jóval gyakrabban fordul elő nőkben, mint férfiakban, és van egy olyan megfigyelés, hogy a terhesség ront az otosclerosison, talán a megváltozott női hormon szérum koncentráció miatt, ami kihat a csont anyagcserére. Ez azt jelenti, hogy a terhesség során/körül nagyobb eséllyel romlik a hallás, mintha az illető nő nem lenne terhes. Ezt szakmán belül kvázi tényként kezeljük, de ez igazából egy olyan szakmai alapvetés, ami mögé nem lehet túl sok objektív, módszertanilag adekvát adatot rakni. Ez a két kutatás pedig pont ezt teszi, és egymástól függetlenül megcáfolja ezt a korábbi feltevést. Mind a 2 kutatócsoport szerint nem kell attól félniük az otosclerosisos nőknek, hogy a terhesség rontani fog a hallásukon. Ugyanis ez egy bizonyos eséllyel amúgy is bekövetkezik előbb-utóbb, és az inkább csak pech, hogy ez egyeseknél pont a terhesség alatt következik be, nem előtte vagy utána.

Szóval ezek az újdonságok az otosclerosisban, és bár nyilván ezek sem hibátlan kutatások, mivel minden studynak van kisebb-nagyobb limitációja, de azért az idő előrehaladtával minden módszer inkább csak tökéletesedik, és az adatmennyiség nő. Tehát egyre stabilabb alapokon nyugvó megállapításokat lehet tenni.