A COVID okozta fül- orr- gégészeti lezárások és fekvőbeteg ellátás korlátozások kapcsán fontos téma a szövődményes középfülgyulladás, és a megfelelő kezelés kérdése. Most megint nem olyan nagyon könnyű orvoshoz eljutni, és ez növeli a rizikóját annak, hogy esetleg valami szövődmény alakuljon ki középfülgyulladás következményeként, és nem mindegy, hogy azzal mit kezdünk.
Ez a téma más megközelítésből -legalábbis a szövődmények, de nem a kezelésük- volt már itt a blogon, azonban van egy pár hónappal ezelőtt megjelent jó kis összefoglaló közlemény, amit érdemes elővenni (Current trends in the management of the complications of chronic otitis media with cholesteatoma). Egyrészt azért, mert a Current Opinion in Otolaryngology & Head and Neck Surgery egy rendkívül gyakorlati megközelítésű újság, másrészt a szerzőgárda miatt. Ugyanis Mario Sanna professzor és stábja jegyezte ezt a cikket, márpedig ő a középfülsebészet egyik pápája, akit többször is megidéztem már itt.
Mit javasolnak ők, hogy milyen szövődmény esetén mit csináljunk:
- Arcideg bénulás: Arcideg bénulás esetén dekompresszió javasolt, és a betegség megszüntetése, ami cholesteatoma esetén nem csak tehermentesítés, hanem az elszarusodó laphám teljes eltávolítását jelenti, a folyamat sanatioját. Arról megy a vita, hogy CWU vagy CWD legyen a műtét, vagy hogy a ganglion geniculitól a foramen stylomastoideumig ki kell-e bontani az ideget, illetve be kell-e hasítani az epineurinumot. A CWD vagy CWU kérdés egyébként elsősorban az anatómiától, és a cholesteatoma okozta egyéb csontdestrukciótól függ.
- Labyrinth fistula: A mátrix eltávolítása, és a fistula zárása szükséges, de az is opció, hogy pont a fistula területén (de csak ott) ne vegyük le a mátrixot, hanem fél évvel később legyen egy második nekifutás. Így csökken az esélye a halláscsökkenésnek a belsőfül megnyitása kapcsán, sőt, arra is van esély, hogy a maradék elszarusodó laphám akár el is tűnjön. Egyébként beleférhet a részleges labyrinth eltávolítás is, ha olyan a helyzet, olyan óriási kiterjedésű a fistula, de azért ritkán olyan a helyzet...
- Meningitis és agytályog: Antibiotikum és szteroidkezelés szükséges, valamint az otogén góc megszüntetése, de ezt akkorra kell időzíteni, mikor neurológiailag, illetve általános szempontból stabil a beteg. A kis agytályogok (<1 cm3) esetében nem szükséges műtét. Nagyobb tályogok esetében szükséges a drenázs, amit optimális esetben a mastoidectomiás üregen keresztül meg lehet tenni.
- Sinus sigmoideus trombózis: Itt azt kell megelőzzük, hogy a folyamat a sinus sagittalis superior felé, vagy a v. jugularis interna felé terjedjen, mert az előbbi otogén hidrocephalust, a második szeptikus tüdőembóliát okozhat. SS trombózis esetén mastoidectomia és a fertőzött szövet eltávolítása javasolt, ugyanakkor Sanna professzorék szerint a sinus behasítása, és a trombus eltávolítása nem javítja a prognózist, bár nagyon sok helyen így járnak el. Érdekességként, a cikkben ennek kapcsán fogalmaznak legáltalánosabban, kerülve az egyes megközelítések számszerű összehasonlítását :).
- Meningo-encephalocele herniációja: Ez a kondíció csak félig sorolható be akut szövődményként, legalábbis önmagában. Kis herniáció esetén (< 1cm2) transmastoid megoldás, és a herniálódott terime visszanyomása után porcos lezárás jön szóba. Közepes méretű defektus esetén (1-2 cm2) kombinált transmastoid és craniotomia javasolt, míg nagyobb hiány esetén middle cranial fossa approach.
A cikk azzal zárul, hogy mivel ma már -szerencsére- nem túl gyakoriak ezek a szövődmények, ezért multicentrikus összehasonlító vizsgálatokkal kellene tovább finomítani az indikációkat és a beavatkozásokat. Ez a jó, hogy ezek az emberek még tovább akarnak finomítani minden kérdést, pedig megtehetnék, hogy végre hátradőljenek. De ők azért valakik, mert nem szoktak hátradőlni.