A történet messziről indul. Amikor 13-14 éve elkezdtem RSS olvasót használni a fül- orr- gégészeti újságok monitorozására, elárasztott a sok friss szakmai kutatás, cikk, összefoglaló, stb. Egy csomó fontos fül- orr- gégészeti újság van (Laryngoscope, Head & Neck, European Archives, Otolaryngology - Head & Neck Surgery, Acta Otolaryngologica, JLO, Clinical Otolaryngology, Auris Nasus Larynx, stb.), számonként 20-30-40 cikkel, és ezek mind maguktól ömlöttek az RSS olvasómba. Szóval minden hónapban százas nagyságrendben fésültem át az aktuális szakirodalmat - nyilván ezek messze nagy részét csak cím szintjén. Kollégákkal beszélgetve kiderült, hogy ezzel eléggé egyedül vagyok, vagyis nem sokan tudják/akarják ilyen hatékonysággal monitorozni a szakmai fejleményeket, ezért jó lenne egy szűrés után ezekből a legfontosabbakat megosztani.

Így amikor 12 éve elkezdtem blogot írni, akkor a legfontosabb bejövő cikkekből blogbejegyzések születtek. De így is maradt havi 5-10-20 olyan publikáció, amiket sajnáltam kidobni a lecsóba, vagyis sajnáltam, ha mások lemaradnának róla, de ezekre nem volt kapacitásom külön blogbejegyzést írni, bár fontosaknak véltem őket. Emiatt regisztráltam még 2009-ben a twitterre, mert gondoltam ott osztom meg ezeket a cikkeket egy link formájában, az a platform való erre. Ha az USA elnökének megfelel a twitter, akkor talán nekem is meg fog. Ezt speciel rosszul gondoltam, mert legalábbis Magyarországon alig használják a twittert, és emiatt én hiába osztottam ott meg lelkesen a cikkeket, a kutya nem olvasta el. Köztes megoldásként azt találtam ki, hogy a twitteren megosztott cikkek legjavából időnként csinálok egy gyűjteményt, és abból lesz egy blogbejegyzés (Fül- orr- gégészeti rövidhírek twitteren).

3-4 évig küzdöttem a twitterrel, de aztán az alacsony hatékonysági mutatóim miatt felhagytam vele. Akkor jött a hírlevél. Itt hetente küldtem ki a fent emlegetett fontosabb cikkekből egy csokornyit a feliratkozó kollégáknak, szépen csomagolva, tematizálva, stb. A hírlevél korszak egészen 2018-ig tartott, amikor beütött a GDPR mizéria (A hírlevél nem vész el, csak átalakul). Később kiderült, hogy ez a GDPR ügy nem egy megugorhatatlan probléma, de akkor éppen erre nem volt energiám. Arról nem beszélve, hogy a hírlevél is egy idő után elég melóssá vált, minden héten csinálni, szerkeszteni. Szóval abbahagytam, az RSS olvasóból pedig alig mentettem ki cikkeket, legalábbis a korábbiakhoz képest.

Most jött el az a pillanat, hogy kimondjam, EZ NEM MEHET ÍGY TOVÁBB! Azt a sok jó cikket nem lehet csak úgy kidobni az ablakon. Viszont a hírlevélre nincs felesleges vegyértékem, más megoldás kell, kellett. Így visszakanyarodtam a twitterről a blogra összegyűjtött hírcsokornál, mínusz twitter. Tehát egyszerűen a fontosabb cikkeket összerakom egy blogbejegyzésbe, és kész. Viszont azt is eldöntöttem, hogy nem ígérek semmit. Nem ígérem meg, hogy hetente lesz ilyen gyűjtemény. Nem ígérem meg, hogy tematizálom a cikkeket, és nem ígérem meg, hogy magyarra lefordítom a cikkek címét, mint anno a hírlevél kezdeti fázisában, és a magyar twitter fiókomnál. Amikor összejön annyi érdekes cikk, hogy legyen belőle egy hírcsokor, akkor megcsinálom. Ha ez 2 hét múlva lesz legközelebb, akkor 2 hét múlva, ha 3 hónap múlva, akkor meg akkor. De lesz ilyen, és akkor lássuk, hogy az elmúlt hetekben én mit találtam érdekesnek:

Cost-effectiveness of oral cancer screening approaches by visual examination: A systematic review

To Pack a Nose: High-Fidelity Epistaxis Simulation Using 3D Printing Technology

Head and neck osteosarcomas: An analysis of treatment trends and survival outcomes in the United States (2004–2016)

Teaching middle ear anatomy using a novel three-dimensional papercraft model

Stereotactic body ablative radiotherapy for reirradiation of small volume head and neck cancers is associated with prolonged survival: A large, single-institution, modern cohort study

Tertiary Lymphoid Organs: A Primer for Otolaryngologists

Impact of Treatment for Nasal Cavity Disorders on Sleep Quality: Systematic Review and Meta-analysis

Increased Risk of Nasal Septal Abscess After Septoplasty in Patients with Type 2 Diabetes Mellitus

Comparison of outcomes of the Epley and Semont maneuvers in posterior canal BPPV: A randomized controlled trial

Van egy olyan tapasztalás, de legalábbis érzés, hogy a többedik alkalommal behelyezett grommet tubus mintha hamarabb esne ki, mint az első. Úgy tűnik ez másnak is gyanús volt, mert nemrég jelent meg egy Laryngoscope case-control study erről (Second Sets of Tympanostomy Tubes Extrude Sooner), aminek a bevezetője ez az egy mondat: "Some clinicians believe second sets of tympanostomy tubes extrude more quickly than first sets.". Hát igen, ezt mondtam, én is ezek között a klinikusok között vagyok. Egyébként nem variálják agyon a bevezetést, nincs nagy magyarázkodás, ami nekem mindig szimpatikus.

Eszerint úgy néz ki a történet, hogy a 2. alkalommal behelyezett tubusok 48%-a már nincs a helyén az egyéves kontrollon, míg az elsők esetében ez az arány csak 28%. OK, nem nagyságrendi különbségről van szó, de azért markáns. Szóval mind a betegfelvilágosítás, mind a saját magunk lelki felkészítése során ezt szem előtt kell tartani. Illetve a szerzők szerint érdemes egy kicsit a második (következő) tubussal várni, mivel esélyes, hogy hamarabb ki fog esni.

Érdekes lenne azt is megnézni, hogy a többedik tubus esetében nagyobb-e a posztoperatív szövődmény ráta, itt elsősorban a tartós perforációra vagy a cholesteatomára gondolok. Logikus lenne, ugyanakkor nem mindig az jön be, ami logikus. De meglepne, ha például nem maradna többször lyukas a dobhártya a többedik grommet tubus után, mert itt amellett, hogy vélhetően a beavatkozás maga sem tesz jót a dobhártya szerkezetének, még egy makacs ventillációs probléma is ott van. Tehát ha a feltevésem igaz, nem biztos, hogy (csak) maga a beavatkozás, hanem az alapprobléma is növeli az esélyt. Persze itt kicsit sok a "ha", de az orvoslás már csak ilyen, meg ez most csak egy gondolatkísérlet. Ugyanakkor azt is szem előtt kell tartani, hogy ha nem tesszük be a tubust, az önmagában tartós egészség-károsodáshoz vezethet, tartós halláscsökkenéshez, adhezív folyamathoz, stb.

Egy szakmai beszélgetésen merült fel, hogy mi legyen, ha egyoldali mandula megnagyobbodást (unilateral tonsillar enlargement - UTE) látunk, aminek okairól már 8 éve is volt szó itt a blogon (Egyoldali torokmandula-megnagyobbodás). Ugye ilyenkor a rosszindulatú daganat ugrik be, hogy hát azt kell kizárni, nehogy az okozza a megnagyobbodást. Emiatt vannak olyan intézmények, helyek, iskolák, ahol az UTE mandulaműtét automatikus indikációját is képezi. De nem mindenhol.

Most kicsit utánamentem ennek, és találtam egy 6 évvel ezelőtti TRIO Best Practice ajánlást erre az ügyre (What is the best management of asymptomatic unilateral tonsillar enlargement?). Itt elsősorban a gyermekkori lymphomát emelik ki, mármint, hogy azt kell kizárni a mandula eltávolításával. Mondjuk én sokkal inkább felnőttekkel találkozom, ezért ott inkább a laphámrák veszélyt gondoljuk, bár a lymphoma játszik a felnőtteknél is. Mindenesetre rögtön rátérhetünk a legfontosabb take home message-re, ami ez: "...there is no clear evidence that UTE demands tonsillectomy, but also no clear evidence that tonsillectomy is not indicated. Decisions must be made on an individual basis by the treating clinician." Szóval nem lehet univerzális szabályt felhúzni, nem lehet pusztán az egyoldali megnagyobbodás alapján evidence based döntést hozni. Ráadásul a Best Practice szerint volt olyan kutatás is, ami azt vizsgálta, hogy a kivett mandulák preoperatív aszimmetriája milyennek bizonyul az eltávolított specimenekben, és ott például azt találták, hogy nagyon sokszor végül nem is volt jelentős eltérés a két mandula mérete között. Tehát az egyoldali megnagyobbodás lehet, hogy csak ál-megnagyobbodás.

UTE esetén mindenképpen kell mankókat keresni, és nagyon alaposan tovább vizsgálódni. Van-e nyaki tapintási lelet, vannak-e megnagyobbodott nyirokcsomók a környéken? A képalkotó, nyaki lágyrész ultrahang lát-e valamit? Van-e eltérés a vérképben, vannak-e egyéb panaszai a betegnek, felnőttnél dohányzás, alkoholfogyasztás? Sajnos a biopszia nem okvetlen ad jó diagnózist, ha nincs látható eltérés a mandulában, csak a megnagyobbodás. Ha minden más negatív, akkor opció a szorosabb utánkövetés, de opció az eltávolítás is. És aztán ennek a kérdésnek az eldöntéséhez adott az  1-2 százalékos esély a malignitásra, versus a mandulaműtét a maga maceráival, negatív és esetleges pozitív hozadékaival, úgymint
A mandulaműtét hosszú távon tényleg növeli a légúti fertőzések és allergia esélyét?
Torokmandulaműtét után könnyebb teherbe esni
Vérátömlesztés mandulaműtét után
És a sort még lehet folytatni a torokmandula címkék végigböngészésével.

Korábbi Triological Society Best Practice bejegyzések pedig ITT érhetők el.

Múlt héten zajlott le a 3. Budapesti Fülsebészeti Kurzus a Semmelweis Egyetemen. Szerintem szokás szerint tök jó volt, én legalábbis jól éreztem magam :). De az is mindent elárul, hogy már most, reklám nélkül is alig van hely az októberre tervezett következő tanfolyamra. Pénteken tartottam előadást ott az endoszkópos fülsebészetről, ahol elmondtam, hogy nekem úgy tanították, hogy csak az fogjon endoszkópos fülműtétbe, aki tud mikroszkóppal is operálni, mert lehet, hogy váltani kell menet közben. De azt is hozzátettem, hogy az eddigi tapasztalatom alapján szerintem élesen külön lehet venni az egyes betegségeket, műtéti indikációkat. Mert míg például cholesteatoma esetén tényleg mindenképpen kell a mikroszkópos tapasztalat, mert ott tényleg reális, hogy nem tudjuk befejezni endoszkóppal a műtétet, addig például egy sima centrális perforáció esetén, ha tág a beteg hallójárata, akkor szinte 0 az esélye annak, hogy ne lehessen megoldani endoszkóppal. Így, ez utóbbi esetben akár helyből endoszkóppal is meg lehet tanulni perforációt zárni, nem muszáj mindenképpen előtte mikroszkópos jártasságot szerezni.

Tegnap jött a szokásos hírlevél a European Archives of Oto- Rhino- Laryngology-ban megjelenő cikkekről, amiben mit ad Isten, pont van egy prospektív vizsgálat, amiben a tanulási görbét vették górcső alá I-es típusú tympanoplastica kapcsán, és azt (is) vizsgálták, hogy jobbak-e az eredmények azoknál, akik előtte már mikroszkóppal is operáltak, mint azoknál, akik egyből endoszkóppal kezdtek el lyukas dobhártyához nyúlni (Learning curve for endoscopic tympanoplasty type I: comparison of endoscopic-native and microscopically-trained surgeons). Nagy örömömre az jött ki, hogy nem volt statisztikai különbség a 2 csoport között, lényegében ugyanúgy dolgoztak a korábban mikroszkóppal már operálók, mint a "mikroszkóp szűzek" :). Mindkét csoportnál az első 25-25 esetet vizsgálták, és mindkét csoportnak az első 5 esete még jóval lassabb volt, mint a vizsgálatba bevont utolsó 5 esete. Tehát már 25 esetnél is érezhető a learning curve alakulása.

Fontos ez az eredmény, mert eddig nem volt ilyen jellegű vizsgálat, és nyilván nekem is hájjal kenegetik a hátam, hogy mások, nálam sokkal profibb nemzetközi endoszkópos fülsebészek is arra jutottak adatokkal alátámasztva, amit én gondoltam, sejtettem. Sőt, nem is akárki profik, hanem ahol én is elsajátítottam az endoszkópos fülsebészet alapjait Bernben, Svájcban (Endoszkópos fülsebészeti tanfolyam Bernben: SEES 2017). Ráadásul az a Lukas Anschütz vezette a kutatást, akit szintén pont kiemeltem a a tanfolyamon, mint követendő embert, aki fiatal kora ellenére már nagyon sokat letett nemzetközi szinten az endoszkópos fülsebészetben.

Szóval érdemes lenne átgondolni a fülsebészeti oktatást is ezen a vonalon. Úgy tűnik, hogy érdemes elemeire szedni a fülsebészetet, és a perforáció zárását mikroszkópos múlt nélküli embereknek is lehet oktatni. Ugyanakkor az elemszám nagyon fontos. Ha nincs volumen, megfelelő betegszám, akkor megette a fene, mert endoszkóppal sem fogja megtanulni az illető a fülsebészetet.

Ugyan még csak május második fele van, de én annyira jónak találom az OTONOTES nevű oldalt, hogy már most megszavazom neki a 2021 legjobb fül- orr- gégészeti weboldala címet.

Miért?

Kezdjük a dizájnnal. Mobilra optimalizált, minden sallangtól mentes, nagyon egyszerűen kezelhető, rendkívül ízléses felület. Nincs rajta egy felesleges gomb vagy menüpont sem, és amik vannak, azok jól érthetők, egyértelműek, célirányosak. Tényleg semmi fölösleges rizsa, vagy alibi gomb. És hát zseniális a főoldali kép. Ezt így leírva most majdnem elsírtam magam, olyan jó az egész :)

De a lényeg nem a külcsín, az hagyján, a lényeg a tartalom. Nincs sok menüpont, de azok mindent visznek:
"Landmark/influental articles"
"Systematic reviews"
"Guidelines"
"Classifications and gradings"
"Helpful links"

Szóval itt van egy csomó friss, nemzetközi szakmai ajánlás, ha jól számoltam legalább 40 darab. Aztán szintén vagy 40-50 darab klasszifikációs rendszer, amik közül egyébként 1-2 örökzöld már előkerült itt a blogon is (pl. Keros, Wullstein, Lund-Mackay), de a lényeg, hogy a jelenlegi kutatásokban használt fontos rendszerek is ott vannak, pl. SNOT-22, Reflux Severity Index, House-Brackmann, stb. Még ezeknél is sokkal több systematic review összefoglaló is ott van, valamint mérföldkő cikkek, amikből párat átböngészve tényleg azok. Kérdés csak, hogy ezeknek ki a kurátora, mert az nem derül ki. Ha valami hátránya az oldalnak, az a transzparencia közel teljes hiánya. A The Role of a Social Media-Based Surgical Education Platform: "OtoNotes" című cikk alapján azt sejtem, hogy USA (New York) bázisú az ügy, de túl sok más nem derül ki. Emiatt megbukna az általunk létrehozott EgészségKommandó hitelességi vizsgálatán, de ezt most szakmai okok miatt, szabálytalanul, jobbról kerüljük ki :)

Összességében, ez egy olyan oldal, amit a szakvizsgára készülőknek kötelezően át kellene tanulmányozni, de persze nem csak nekik ajánlom. Rendkívül velős, sűrű anyag, és én ezt szeretem. Hagyják a felesleges köröket, itt csak a lényeg van.

A legújabb podcast adásunkban a cholesteatomát vesszük elő, most egyértelműen betegfelvilágosítási céllal, abszolút gyakorlati megközelítésből. Megpróbáltuk bő 20 percbe belesűríteni a legfontosabb tudnivalókat erről a betegségről. Ha valakinél cholesteatomát diagnosztizálnak, akkor itt egyben, tömören -és remélhetőleg közérthetően- megkapja a legfontosabb információkat, kezdve a kialakulásának okairól, a lehetséges szövődményekről, a műtétről, annak következményeiről, gondozásról, stb.

Ez a legfrissebb adásunk itt érhető el:

Az alábbi blogbejegyzésekre utalunk vissza az adásban:

Lehetséges elméletek a cholesteatoma kialakulására
Szelektív epitympanalis diszventilláció: egy szimpatikus cholesteatoma elmélet
Krónikus középfülgyulladás szövődményei manapság
Mennyire időzített bomba a cholesteatoma?
Endoszkópos fülműtét klasszifikáció cholesteatomás esetekre

Korábbi podcast adásaink pedig ITT érhetők el.

Az utóbbi időben a betegek révén többször is előkerült a COVID-19-hez társult fülzúgás, tinnitus kérdésköre. Sok helyen a fülzúgást is már a COVID-19 egyik alaptünetének jelzik, itt halkan jegyzem meg, hogy a rossz közérzet, köhögés, láz, gyengeség, szaglászavar, náthás panaszok, izomfájdalom, álmatlanság, hasmenés, hasi fájdalom, stb. mellé még beleférhet akár ez is, és még 10 másik tünet is. De a lényeg, hogy attól még létezik, és ennek érdemes utánamenni.

Jó fokmérője egy orvosi témának, hogy a pubmed-en hány megjelent kutatás van ezen a vonalon. Jelenleg ott 34 cikket lehet találni a (covid AND tinnitus) keresőkombinációra, ami nem kevés, de ha azt nézzük, hogy eddig 125.000 orvosi kutatást publikáltak COVID-19 címkével, már nem is annyira sok. Elég sok esetben a fülzúgást nem önmagában, izoláltan vizsgálják, hanem az audiovestibularis panaszhalmaz részeként, kombinált formában a halláscsökkenéssel és a szédüléssel. Ami egyébként nem ritka a koronavírus fertőzésben. Van olyan összefoglaló közlemény, ami szerint a COVID-19 betegek 14.8%-ában jelenik meg fülzúgás, vagy erősödik fel a korábban is már meglévő tinnitus (One year on: an updated systematic review of SARS-CoV-2, COVID-19 and audio-vestibular symptoms). Ez azért elég erős, azt jelenti, hogy minden 6-7. koronavírusos beteg jelzi a fülzúgást, amit én mint gyakorló fül- orr- gégész eléggé túlzónak gondolok. Mondjuk a cikk szerzői is írják, hogy az összefoglalóhoz felhasznált kutatások módszertani problémái miatt óvatosan kell fogadni ezt a számot. Mert nem mindegy, hogy valakinek pár óráig pulzálva zúgott a füle, mondjuk mikor éppen legrosszabbul volt, álmatlanság/kimerültség kapcsán, vagy pedig valakinek az egyébként éppen nagyon enyhe lefolyású koronavírus fertőzés óta folyamatosan sípol a füle. A másik pedig, hogy a népességben COVID-19 nélkül is gyakoriak az audiovestibularis panaszok, a szédülés, fülzúgás, halláscsökkenés, szóval nem arról van szó, hogy teljesen nulláról ndulnak a számok.

Kérdés, hogy mi a fülzúgás létrejöttének oka? Van olyan, a Plos-ONE-ban megjelent kínai kutatás, ami szerint a COVID-19 okozta szorongás felerősíti a fülzúgást (COVID-19 associated anxiety enhances tinnitus). A fülzúgás és a szorongás kapcsolata régóta ismert (Relationships between tinnitus and the prevalence of anxiety and depression), és ennek fényében ez a kínai kutatás azért fontos, mert lehet, hogy az koronavírus fertőzéshez társult izolált fülzúgás legalább az esetek egy részében valójában nem is primer COVID-19 okozta idegkárosodás vagy működészavar, hanem kvázi másodlagos, és csak a felfokozott/szorongásos lelkiállapot áll a háttérben. Ugyanakkor ez a magyarázat nem állja meg a helyét azoknál a betegeknél, akiknél halláscsökkenés és/vagy szédülés is kíséri a fülzúgást (vagyis fordítva, a fülzúgás kíséri ezeket), mert ott biztos nem egy szimpla lelki tényező az ok. Adja magát, hogy ezeknél a betegeknél mégiscsak az idegek direkt érintettsége, károsodása okozhatja a tüneteket (Tinnitus and equilibrium disorders in COVID-19 patients: preliminary results), vagy pedig a szaglászavarhoz hasonlóan a környékbeli epithelialis sejtek érintettsége (Sudden irreversible hearing loss post COVID-19), vagy akár a gyulladás "mellékterméke" a károsodás (Otologic dysfunction in patients with COVID‐19: A systematic review). De ezek nem evidenciák. Én ha már lúd, legyen kövér, én bedobnám akkor már a vaszkuláris gumicsontot is, rághatjuk azt is.

Szó, ami szó, a probléma, a COVID-19 fertőzés kapcsán fellépő fülzúgás létező jelenség, nem ritka. Az okát nem tudjuk, csak tippelünk. Eddigi tudásunk szerint kezelni ugyanúgy tudjuk, mint a sima fülzúgást, viszont a kezelés kapcsán nem mindegy, hogy "csak" fülzúgás van, vagy halláscsökkenés, szédülés is.

A COVID okozta fül- orr- gégészeti lezárások és fekvőbeteg ellátás korlátozások kapcsán fontos téma a szövődményes középfülgyulladás, és a megfelelő kezelés kérdése. Most megint nem olyan nagyon könnyű orvoshoz eljutni, és ez növeli a rizikóját annak, hogy esetleg valami szövődmény alakuljon ki középfülgyulladás következményeként, és nem mindegy, hogy azzal mit kezdünk.

Ez a téma más megközelítésből -legalábbis a szövődmények, de nem a kezelésük- volt már itt a blogon, azonban van egy pár hónappal ezelőtt megjelent jó kis összefoglaló közlemény, amit érdemes elővenni (Current trends in the management of the complications of chronic otitis media with cholesteatoma). Egyrészt azért, mert a Current Opinion in Otolaryngology & Head and Neck Surgery egy rendkívül gyakorlati megközelítésű újság, másrészt a szerzőgárda miatt. Ugyanis Mario Sanna professzor és stábja jegyezte ezt a cikket, márpedig ő a középfülsebészet egyik pápája, akit többször is megidéztem már itt.

Mit javasolnak ők, hogy milyen szövődmény esetén mit csináljunk:

- Arcideg bénulás: Arcideg bénulás esetén dekompresszió javasolt, és a betegség megszüntetése, ami cholesteatoma esetén nem csak tehermentesítés, hanem az elszarusodó laphám teljes eltávolítását jelenti, a folyamat sanatioját. Arról megy a vita, hogy CWU vagy CWD legyen a műtét, vagy hogy a ganglion geniculitól a foramen stylomastoideumig ki kell-e bontani az ideget, illetve be kell-e hasítani az epineurinumot. A CWD vagy CWU kérdés egyébként elsősorban az anatómiától, és a cholesteatoma okozta egyéb csontdestrukciótól függ. 

- Labyrinth fistula: A mátrix eltávolítása, és a fistula zárása szükséges, de az is opció, hogy pont a fistula területén (de csak ott) ne vegyük le a mátrixot, hanem fél évvel később legyen egy második nekifutás. Így csökken az esélye a halláscsökkenésnek a belsőfül megnyitása kapcsán, sőt, arra is van esély, hogy a maradék elszarusodó laphám akár el is tűnjön. Egyébként beleférhet a részleges labyrinth eltávolítás is, ha olyan a helyzet, olyan óriási kiterjedésű a fistula, de azért ritkán olyan a helyzet...

- Meningitis és agytályog: Antibiotikum és szteroidkezelés szükséges, valamint az otogén góc megszüntetése, de ezt akkorra kell időzíteni, mikor neurológiailag, illetve általános szempontból stabil a beteg. A kis agytályogok (<1 cm3) esetében nem szükséges műtét. Nagyobb tályogok esetében szükséges a drenázs, amit optimális esetben a mastoidectomiás üregen keresztül meg lehet tenni.

- Sinus sigmoideus trombózis: Itt azt kell megelőzzük, hogy a folyamat a sinus sagittalis superior felé, vagy a v. jugularis interna felé terjedjen, mert az előbbi otogén hidrocephalust, a második szeptikus tüdőembóliát okozhat. SS trombózis esetén mastoidectomia és a fertőzött szövet eltávolítása javasolt, ugyanakkor Sanna professzorék szerint a sinus behasítása, és a trombus eltávolítása nem javítja a prognózist, bár nagyon sok helyen így járnak el. Érdekességként, a cikkben ennek kapcsán fogalmaznak legáltalánosabban, kerülve az egyes megközelítések számszerű összehasonlítását :).

- Meningo-encephalocele herniációja: Ez a kondíció csak félig sorolható be akut szövődményként, legalábbis önmagában. Kis herniáció esetén (< 1cm2) transmastoid megoldás, és a herniálódott terime visszanyomása után porcos lezárás jön szóba. Közepes méretű defektus esetén (1-2 cm2) kombinált transmastoid és craniotomia javasolt, míg nagyobb hiány esetén middle cranial fossa approach.

A cikk azzal zárul, hogy mivel ma már -szerencsére- nem túl gyakoriak ezek a szövődmények, ezért multicentrikus összehasonlító vizsgálatokkal kellene tovább finomítani az indikációkat és a beavatkozásokat. Ez a jó, hogy ezek az emberek még tovább akarnak finomítani minden kérdést, pedig megtehetnék, hogy végre hátradőljenek. De ők azért valakik, mert nem szoktak hátradőlni.

A régóta fennálló szédülésre panaszkodó betegekre gyakran rásütik, hogy pszichés eredetű a problémájuk, miközben nagyon gyakran az úgynevezett PPPD (Persistent Postural-Perceptual Dizziness) nevű betegség áll a panaszok hátterében. A PPPD-ben szenvedő betegek hónapokon át, napi szinten bizonytalanság jellegű szédülést élnek át, ami főleg álló-ülő helyzetben jelentkezik, és vannak provokáló tényezők (mozgás, vizuális ingerek).

A PPPD egy új fogalom, de az új név régebb óta ismert betegségek egybegyúrásából született, és 2017-ben a nemzetközi, neuro-otológiai, szédüléses kórképekkel foglalkozó Bárány Society egy ajánlást is közzétett a PPPD-ről (Diagnostic criteria for persistent postural-perceptual dizziness (PPPD): Consensus document of the committee for the Classification of Vestibular Disorders of the Bárány Society). Nem mellesleg a Bárány Society a Nobel díjas magyar orvosról, Bárány Róbertről kapta a nevét. 

Az adásban a megszokott páros beszélget, és mivel szédülésről, otoneurológiáról van szó, a hozzáértő szerepében ismét dr. Varga Zsuzsa, a laikus érdeklődő szerepében ismét én. 

Ez a legfrissebb adásunk itt érhető el:

Az adásban visszautalunk egy korábbi epizódra (A szédülős betegek kivizsgálása - milyen vizsgálatokat kell és lehet elvégezni?), valamint többször is előkerül a Mal de Debarquement betegség is, amiről blogbejegyzést és cikket is írtunk anno (Egy cikk története: Mal de Debarquement szindróma - "Partraszállási betegség").

 Korábbi podcast adásaink ITT érhetők el.

Képzeljük el, -pláne, most ebben az emberpróbáló COVID 3. hullámban-, hogy egy csomó, egész nagy fül- orr- gégészeti műtétet ambuláns formában végzünk el, és a beteg nem terheli a fekvőbeteg ellátást. A beteg bejön, átesik egy komolynak mondható beavatkozáson, majd pár órával később, egy megfigyelési időszakot követően, még aznap távozik. Mondjuk kivesszük az egész pajzsmirigyét, vagy stapedotomián esik át, esetleg parotidectomián. Ugye milyen futurisztikus?

Hát nem is annyira az. Egy erre felkészített egészségügyben a teljes pajzsmirigy eltávolítás (Ambulatory Surgery vs Overnight Observation for Total Thyroidectomy: Cost Analysis and Outcomes), a stapedotomia (Day-case stapes surgery: Day-case versus inpatient stapes surgery for otosclerosis: a randomized controlled trial), de a parotidectomia (Outpatient vs inpatient parotidectomy: Systematic review and meta-analysis) is elvégezhető kvázi járóbeteg ellátás keretében. Milyen jól is jönne ez nekünk is így a COVID idején! Mondjuk nem most a 3. hullámban, amikor aki él és mozog, muszáj, hogy a COVID-dal foglakozzon, mert tényleg nagyon ramaty a helyzet. De egy átlagos COVID időben (háhá, mert már olyan is van: átlagos COVID időszak).

Az egészségügy jóval kisebb terhelése mellett lehetne nem totálisan sürgető műtéteket is elvégezni. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden fenti műtétet ambuláns formában kell vagy lehet elvégezni. Gondos betegbeválasztás szükséges, mert nem minden beteg alkalmas arra, hogy aznap hazamenjen az egészégügyi intézményből. Ez elsősorban a beteg általános egészségügyi állapotának kérdése, vannak-e társbetegségek, vagy terhelő anamnézis, stb. De lehet lokális is, mert egy kis pajzsmirigy eltávolítása nem ugyanaz, mint egy óriási substernalis struma, vagy egy tracheomaláciát okozó kompressziós pajzsmirigy. Aztán ez a kérdés attól is függ, hogy hol lakik a beteg, van-e segítség a gondozásban, stb. És hát persze nem minden hely alkalmas arra, hogy ilyen formában lássák el a beteget. De ha lesz végre egy kis nyugtunk, érdemes lenne átgondolni (a döntéshozóknak), hogy nem lenne célszerű végre itthon is ebbe az irányba gondolkozni.