Egy friss Journal of Infection cikk szerint tünetmentes Staphylococcus aureus hordozásra hajlamosíthat a torokban a 0-ás vércsoport. Illetve a 0-ás vércsoporton belül is azok vannak fokozottabban kitéve ennek a jelenségnek, akik testnedveibe nem választódik ki a vércsoportantigén, azaz ún. nem szekretoros 0-ás vércsoportúak. Úgy néz ki, hogy a nem szekretoros 0-ások testnedveibe -a torok esetében a nyál a fontos- egy olyan anyag választódik ki, ami hatékonyan kötődik a Stapyholococcus aureus valamelyik felületi fehérjéjéhez. Ennek az anyagnak a kiválasztását pedig a szekretoros vagy nem szekretoros vércsoportverzión túl maga az AB0 vércsoport milyensége is befolyásolja.

A tünetmentes baktériumhordozásnak, főleg a Staphylococcus esetén a fokozott antibiotikumrezisztencia kialakulásában tulajdonítanak nagy jelentőséget, de fontos például a kiírtásuk testidegen anyagok, implantátumok behelyezése esetén is. Ha igaz ez a vércsoportosdi, akkor esetleg ezentúl célirányosabban lehet szűrni a betegeket a Staphylococcus hordozásra, és javíthatunk a rezisztencia elleni küzdelemben is.

Egyébként a vércsoportra már sokmindent rá akartak/akarnak húzni, például a mandulaműtét utáni utóvérzésben is felmerült az AB0 vércsoport jelentősége. Természetesen ott is a 0-ás vércsoportúakat keserítettem el...

 

Az elmúlt hetekben twitteren közzétett/ olvasott szakmai hírekből, publikációkból a legfontosabbak és legérdekesebbek, egy csokorban:


A TGF-beta központi szerepet játszhat a krónikus sinusitis kialakulási fázisban. Ugyanez a TNF-alfa és több más cytokin, marker esetén nem volt kimondható egy belga kutatás szerint.
Cikk ITT.

20, terápiarezisztens krónikus sinusitises beteg orrgarati pH és pepszin analízise alapján felmerül, hogy a betegség oka akár reflux is lehet.
Cikk ITT.

A nervus cochlearis csontos csatornájának szűkülete állhat a gyermekkori akut halláscsökkenés (SSNHL) hátterében. Sőt, a stenosis mértéke a halláscsökkenés mértékét is predesztinálja.
Cikk ITT.

Gyermekek esetén az asztmától függetlenül is éjszakai köhögést okoz a rhinitis.
Cikk ITT.

Kiváló májusi "best of allergiás nátha" válogatás twitterről dr. Ves Dimov blogján, ITT.

Bőráttétek megjelenése fej-nyak rák esetén a végstádiumot jelenti, semmiféle terápiás modalitás nem segít már ilyen esetben.
Cikk ITT.

A középvonalat elérő, vagy azt meghaladó nyelv laphámrák esetén extrém ritka, hogy azonos oldali nyirokcsomó áttét nélkül az ellenoldalon találjunk metastasist.
Cikk ITT.

Tympanoplastica műtét után a betegek ízérzése javulhat. (Kivéve, ha pont a chorda sérül, lásd egy korábbi bejegyzést erről)
Cikk ITT.

A szülés pillanatától kezdve gyakorlatilag nem keletkezik új idegsejt az emberi szaglóhámban. Ezért is fejlődött vissza az emberek szaglása az állatokhoz képest.
Cikk ITT.

Mint arról már korábban írtam, az esetek jelentős részében teljesen felesleges antibiotikumot adni arcüreggyulladásra, ugyanis sokszor vírus okozza, de legalábbis nem gyorsítja meg a gyógyulást az antibiotikum. Viszont a klinikai megjelenés alapján történő találgatáson túl (mióta tartanak a panaszok, van-e láz, gennyes-e az orrváladék, stb.) lenne igény valami olyan objektív diagnosztikus módszerre, ami segíthet a virális és a bakteriális eredet elkülönítésében. Ilyen lehetne akár a C-Reaktív Protein (CRP) mérése, amiről nemrég volt már szó itt a blogon.

A Family Practice nevű háziorvosi újságban jelent meg nemrég egy cikk a témában, és hát igazolta a feltevést: azok a háziorvosok, akiknek módjában állt CRP-t nézni az akut arcüreggyulladásban szenvedő betegeknél, szignifikánsan kevesebb antibiotikumot írtak fel. Ez tényleg nagyon hasznos segítség, mert mint arról már számtalanszor írtam itt, a felesleges antibiotikum felírás növeli a baktériumok rezisztenciáját az antibiotikumokkal szemben, potenciális mellékhatásokat okozhatunk a betegeknek, a pénztárcát sem kíméljük, sőt, gyermekek esetében akár az allergiára való hajlamot is erősíthetjük ezzel (lásd ITT).

A CRP mérése viszont felvet egy problémát azon túl, hogy persze ez sem egy 100% szenzitív vizsgálat, és valami minimális költsége ennek is van (persze minek nincs...). Arról van szó, hogy a klasszikus orvoslás szerint eggyel több vizit lenne szükséges a gyógyuláshoz, mert így adott esetben csak második nekifutásra kaphat antibiotikumot az, akinek tényleg szükséges. Természetesen a telefon és az internet világában ez egy álprobléma. El lehet látni a beteget recepttel, aki érdeklődik telefonon/emailen az eredmény iránt, és legfeljebb csak akkor vátja ki az antibiotikumot. Tiszta sor. Végre ilyen kort élünk.

Múlt hét elején írtam, hogy átmenetileg lesz egy kis nem fül- orr- gégészet itt a blogon, mert biztos lesznek gondolataim a Doctors2.0 & You konferencia kapcsán. Végül olyannyira lettek gondolataim, hogy elhatároztam egy újabb blog indítását E-gészségügy néven. Ez már egy régi tervem volt, a de a konferencia adta meg hozzá a végső lökést.

Az E-gészségügy blog célja, hogy az eddigi tapasztalataim alapján mutassam be azokat az internetes alkalmazásokat, platformokat, technológiákat, amiket én is használok, melyek segítenek abban, hogy szakmai szempontból hatékonyabban használjam az internetet. Tehát nem egy elméleti kitekintő, vagy jövőkutatás, hanem gyakorlati jellegű blog lesz. Nem kifejezetten orvosi alkalmazásokról fogok írni, hanem egyéb szempontból is hasznos dolgokról. Emiatt bár a blog célcsoportja elsősorban az orvoskollégák (természetesen nem csak fül- orr- gégészek), de bárki, így az érdeklődő betegek számára is remélem hasznos lesz.

Az ENT House blog írását nem fejezem be. Továbbra is fül- orr- gégész vagyok, ez a munkám, így az ehhez kapcsolódó blog írása is megy tovább.

Minél idősebb korú embert kellene megoperálnunk, annál inkább tartunk attól, hogy valami probléma adódik a műtét során vagy a gyógyulási szakban. Hiszen a szövetek állapota nem olyan, mint a fiataloknál, a csontozat sérülékenyebb, az immunrendszer esetleg kevésbé hatékony, az erek fala gyengül az életkor előrehaladtával. Ezek alapján teljesen jogosan gondolhatjuk azt, hogy a beteg például jobban fog vérezni a műtét alatt, vagy a regeneráció nem lesz tökéletes, esetleg fertőzés lép fel.

Nemrég találkoztam viszont egy 2010-es Clinical Otolaryngology tanulmánnyal, ami szerencsére nem megalapozottnak mutatja a fenti félelmeket, legalábbis FESS műtét esetén. Koreai kollégák a műtét során fellépő szövődmények felléptének esélyét, valamint a krónikus sinusitis tünetei kiújulásának rátáját vizsgálták felnőttek között, 65 éves kor alatti és feletti csoportra bontva a betegeket. Kiderült, hogy az életkornál fontosabb faktor a társbetegségek megléte, azon belül is a cukorbetegségé. Azaz egy cukorbeteg fiatalabb betegnél például nagyobb eséllyel alakul ki szövődmény, vagy újulnak ki a  panaszok, mint egy amúgy egészséges, de jóval idősebb embernél.

Ha ez tényleg így van, az két szempontból jó hír. Egyrészt tudjuk, hogy mire számítsunk, jelen esetben ne aggódjuk túl a kérdést. Másrészt pedig ha a társbetegség számít elsődlegesen, az könnyeben uralható, mint a kor, amivel egyszerűen nincs mit csinálni. Egy cukorbeteg vércukorszintjét még be lehet állítani akár szinte tökéletesre -persze betege válogatja-, de 80 éves ember szövetei nem lesznek fiatalabbak. Szerencsére ezek szerint FESS műtét során ez nem is annyira lényeges.

Köszönhetően a Webicina versenyének, nemsokára repülök Párizsba, a Doctors 2.0 & You konferenciára, mint történetmesélő. Bár nem akarok az ENT House blogból healthcare social media (twitteren #hcsm hashtag) blogot faragni, de biztosan fogok majd írni az ottani tapasztalatokról. Szóval némi fül- orr- gégészeti szünet lesz, viszont lesz helyette egészségügy 2.0 úgy általában.

A betegek gyakran összekeverik a visszatérő arcüreggyulladást a krónikussal, pedig egyáltalán nem ugyanaz a kettő. Nem mindegy, hogy valaki alaphelyzetben panaszmentes, csak gyakran van arcüreggyulladása, vagy pedig folyamatosan van valamilyen melléküregekkel kapcsolatos panasza. Kis túlzással azt is mondhatjuk, hogy a visszatérő arcüreggyulladásos betegek kb. félúton vannak a makkegészségesek és a valóban krónikus melléküregbetegek között. Akinek visszatérő arcüreggyulladása van, biztosan van rá valami hajlama, nyilván nem véletlenül van neki minden évben kétszer vagy háromszor arcüreggyulladása, miközben valakinek egész életében nem fordult elő egyszer sem. De fontos, hogy ez olyan hajlamot takar, aminek a hátterében a jelenlegi tudásunk szerint érdemi tartós arcüregi nyálkahártya-működészavar nem áll, vagy legalábbis a panaszküszöböt ez nem éri el. De hogy ez a hajlam mi is pontosan, arról még az USA arcüreggyulladás ajánlás szerkesztői sem voltak hajlandóak nyilatkozni. Szerencsére azért voltak kutatások, amik bebizonyították, hogy esetleg kimutathatunk konkrét anatómiai tényezőket a háttérben, amiket aztán műtéti úton lehet megoldani.

De eleve az sem egyszerű, hogy mit gondolunk kórosnak, hány arcüreggyulladás fér bele egy évben a normális kategóriába? Az USA ajánlás szerint például az évi 2-3 még nem tekinthető kórosnak, hanem az évi 4, vagy annál több, bakteriális arcüreggyulladás már az úgynevezett Recurrent Acute RhinoSinusitis (RARS) kategóriát kimeríti, tehát ez már nem normális. Fontos, hogy bakteriális eredetű arcüreggyulladásról beszélünk ilyenkor, ami túl van becsülve, legalábbis ami az antibiotikum adását illeti.

Egyébként a témával talán legtöbbet Neil Bhattacharyya foglalkozik, és az egyik idevonatkozó alapcikke szerintem EZ. Ebben azt is írja, hogy talán helyesebb volna a RARS helyett CRRS-nek (Chronic Recurrent RhinoSinusitis) hívni ezt a problémát, mert a megjelenése közelebb áll a krónikus sinusitishez, mint az akuthoz. Mivel a kezelést/megelőzést illetően sokszor tehetetlenek vagyunk, szóba került itt is a FESS műtét, ami nem is ad rossz eredményt (ITT egy korai összefoglaló cikk erről). Felmerülhet kérdésként, hogy mégis mikor éri meg a műtétet elvégezni. Nemrég publikáltak egy kutatást, mely szerint az évi 3,7 arcüreggyulladás esetén már egyértelműen javít a műtét. Hát, ez jól hangzik, bár kissé nehéz kititrálni a 3,7-et, illetve kérdés, hogy a beteg tudja-e, hogy neki 3,7 db bakteriális arcüreggyulladása van, vagy más, például nem esetleg csak migrén...

Manapság egyre több kórokozó ellen létezik védőoltás, így már az egyik legveszélyesebb baktérium, a Streptococcus pneumoniae ellen is. A Pneumococcusok a fül- orr- gégészetben is gyakran okoznak galibát, a súlyos és szövődményes esetek jelentős részéért ők a felelősek. Érdekes módon viszont a gyermekkorban nagyon gyakori középfülgyulladás kialakulásának gyakoriságát a védőoltás bevezetése nem csökkentette, legalábbis egy az eddigi irodalmat feldolgozó European Archives of Otorhinolaryngology cikk szerint. Így felmerülhet egy olyan helyzet, hogy ha megkérdezik a fül- orr- gégészt a szülők arról, hogy érdemes-e a Pneumococcus ellen oltatni, akkor azt is mondhatnánk, hogy minek, hiszen a mi területünkön szinte semmi haszna nincsen (legalábbis középfülgyulladásban). Ugyanakkor nem szabad csak a fül-orr-gégészetben gondolkodni. Beszéltem erről egy gyermekorvos barátommal, aki viszont azt mondta, hogy a Streptococcus okozta agyhártyagyulladás és tüdőgyulladás gyakorisága jelentősen lecsökkent a vakcináció bevezetése óta. Ez például nálunk Domonkosnál abszolút perdöntő volt, hogy beadassuk az oltást, és ne legyünk csőlátó fül-orr-gégész - kardiológus házaspár. Ami nem okvetlen hasznos fül- orr- gégészeti szempontból, az attól még más oldalról jó lehet. Pláne, hogy a középfülgyulladáson kívül még más komoly gégészeti problémát is okozhat Streptococcus.

A klasszikus felfogás szerint az ízérzékelés a nyelven éles határral rendelkező, zónaszerűen elhelyezkedő ízérzékelő területeken történik. Az alapízeknek, azaz az édes, a sós, a savanyú, a keserű, illetve most már az umami, a kalcium, valamint a zsír (!) íznek is külön receptorai vannak, amik szépen, egymástól elkülönülve helyezkednek el a nyelven.



(Képforrás: ENT Health)

Legalábbis eddig ezt hittük, de úgy néz ki, hogy ez a felállás nem igaz, vagy legalábbis nem teljesen egy 2010-es Journal of Cell Biology cikk, valamint egy 1999-es Nature Medicine cikk szerint sem, amelyekre az ENT Health blogon bukkantam. Semmiképpen sincsenek ennyire éles határok az ízérző zónák között, és bizonyos receptorok több ízt is érzékelnek (pl. édes, keserű, umami), csak éppen az érzékenységük más az egyes íztípusokat illetően.

A nyelv korrekt íztérképének ismerete diagnosztikai szempontból lehet fontos (bár ez még inkább csak a jövő zenéje), illetve a nyelvet érintő műtétek esetében a betegek életminőségének változására is jobban fel lehet készülni előre. Eddig azt hittük, hogy az ízlelést illetően ezt jól tudjuk. De most már ez sem biztos.

Már régóta akartam írni a C reaktív proteinről (CRP), ugyanis ennek a vérben található fehérjének a mérése sokszor segít diagnosztikus és terápiás döntésekben a fül- orr- gégészetben. A CRP persze nem egy fül- orr- gégészet specifikus laborparaméter, mivel a CRP szint mindenféle szövetpusztulás esetén emelkedik, legyen az fertőzés, vagy nem fertőzéses eredetű gyulladás, daganat, vagy vérkeringési zavar okozta szövetelhalás. A fül- orr- gégészetben elsősorban a fertőzéses eredetű gyulladásos betegségek differenciáldiagnosztikájára használjuk. Nevét is fertőzés után kapta: a komoly betegségek előidézésre képes Streptococcus pneumoniae baktérium C polysaccharidjával csapadékot képez, ezért C reaktív.

A CRP egy úgynevezett akut fázis fehérje, a májban termelődik. Elhalt vagy sérült sejtek membránjához, kórokozók, így baktériumok, gombák, paraziták felszíni foszfolipidjeihez, glikánjaihoz vagy egyéb sejtalkotókhoz kötődik. A megkötött komplexek beboríthatják a haldokló vagy már nem élő sejteket, kórokozókat, amely aktiválja a szervezet nem specifikus immunrendszerének részét képező komplementrendszert, és a beborított, opszonizált dolgokat a makrofágok gyorsabban be tudják kebelezni.

Alaphelyzetben a CRP szintje alacsony a vérben, kevesebb, mint 10mg/l (sőt, általában 1 mg/l alatti). Szövetelhalást követően gyorsan elkezd termelődni a májban, jellemzően kb. 5 mg/l ennek a rátája. A maximum koncentrációt általában 48 óra után éri el, és akár 200 mg/l fölé is emelkedhet a szérumszintje, bár ez az érték már kifejezetten súlyos fertőzésre jellemző, illetve nagy testfelületen bekövetkezett égési sérülésnél figyelhető meg. Konkrétan a fül- orr- gégészetben pont azt a tulajdonságát használjuk ki legtöbbször, hogy az egyes fertőzési típusokban eltérő mértékben emelkedik meg a szérum CRP szint. Általánosságban elmondható, hogy vírusos fertőzés során nem termelődik annyi CRP, ezért ilyenkor jellemzően 10-40 közötti értéket tudunk mérni. Ehhez képest a baktériumok esetében, ha nem csak valami enyhébb ügyről van szó, akkor simán 50-150 közötti értékeket tudunk mérni. Jó példa talán a mononucleosis vs. tüszős mandulagyulladás, amiről még képeket is csináltam. Mindkét betegség nagyon hasonlóan néz ki, de míg a tüszős mandulagyulladást baktérium okozza, és okvetlen javasolt antibiotikum a szövődmények elkerülésére és a gyorsabb felépülésre,  addig a mononucleosis vírusos betegség, és tök felesleges az antibiotikum, legfeljebb válogatott esetben, ha felülfertőződés van, akkor érdemes lehetne adni (mondjuk én még ilyet nem láttam). Na ilyenkor pont jól jön egy CRP mérés, ami a vérképpel együtt abszolút segít eldönteni a kérdést. Szintén jó még a CRP a betegségek javulásának monitorozására, például mély nyaki fertőzések megfelelő gyógyulásának igazolására. Ha a CRP szint folyamatosan, nagyságrendileg kétnaponta feleződve csökken, az jó irányt jelent.

A CRP mérésnek természetesen lehetnek buktatói. Például az, hogy esetleg a betegnek van más társbetegsége, ami miatt emelkedik a CRP, mondjuk infarktusa, vagy rosszindulatú daganata, vagy például májbetegség miatt pont, hogy nem képes annyit termelni. Ezekre mindig kell gondolni, ugyanúgy, mint ahogy az AST mérésnél is. Önmagában a CRP semmit sem tud eldönteni, csak segít!