3 hónapja már írtam arról, hogy az akut percepciós halláscsökkenés (SSNHL - Sudden Sensorineural Hearing Loss) kezelésével gondban vagyunk, mivel még azt sem tudjuk biztosan megmondani, hogy mitől alakul ki valakinek hirtelen idegi típusú halláscsökkenése. Szerencsére most jött ki a Laryngoscope új száma, amelynek egyik cikkében evidenciaszinten próbálták meg kideríteni az elmúlt fél évszázadban (!) a témában publikált tanulmányok alapján, hogy mégis mit tudunk az akut halláscsökkenés lehetséges okairól.
Nos, okosabbak is lettünk, meg nem is. Legalább most már vannak konkrétabb számok, azonban az kiderült, hogy az irodalom alapján az esetek több, mint 70%-ában még mindig csak azt tudjuk mondani, hogy idiopátiás, tehát ismeretlen eredetű a halláscsökkenés. Érdekes módon a leggyakoribb ismert ok a fertőzés, melyet az esetek 13%-ban találták bizonyítottnak. A másik mindenképpen kiemelendő, hogy bizonyítottan csak 3% az éreredetű vagy egyéb keringési probléma okozta percepciós halláscsökkenés. Ehhez képest per pillanat a sztenderd kezelés az értágítás - keringésjavítás, mert nem tudunk mást csinálni, viszont ne feledjük a szteroidot is. Ez minden gyulladásos megbetegedés esetén hatékony, így ha tényleg 13% fertőzéses eredetű, és a kivizsgálás során nem találunk más, kézzelfogható eltérést, mely a fertőzéses eredet ellen szól, akkor nem hagyható el.
Az akut halláscsökkenés okai
2010.04.23. |
drHorváthTamás
| komment
Címkék: fül belsőfül halláscsökkenés hirtelen halláscsökkenés
Gyönyörű pollenfotók
2010.04.21. |
drHorváthTamás
| komment
Címkék: allergia
A Daily Mail újság online kiadványában nagyszerű, scanning elektronmikroszkóppal készült pollenfotókat mutattak be tegnap. A fotókat a svájci Martin Oeggerli készítette az otthoni (!) elektronmikroszkópjával. Amilyen komoly problémákat okoznak bizonyos növények pollenjei az allergiás betegeknek, annál szebben néznek ki ezeken a fotókon.
Az alábbi fotón szerintem a legszebb, a nefelejcs pollenje látható:
További fotókért kattintson a Daily Mail oldalára!
(forrás: Fauquier ENT blog)
· 1 trackback
Szaglászavar okai
2010.04.19. |
drHorváthTamás
| komment
Címkék: trauma orr allergia gyógyszerek szaglás melléküregek orrpolip szaglászavar alzheimer betegség melléküreggyulladás idült
Az orr szaglásért felelős része -a szaglóhám- az orrüreg felső részén helyezkedik el:
(képforrás: library.thinkquest.org/)
Szaglászavart (csökkent szaglás - hyposmia, szagláshiány - anosmia) okozhat minden olyan megbetegedés, amelynek következtében a szaglóhámhoz nem jut el elég mennyiségű, ingert kiváltó molekula, illetve olyan betegségek, melyek magának a szaglóhámnak, a szaglóidegnek, vagy az agy ezzel kapcsolatos területeinek működését gátolja.
Átmeneti szaglászavart gyakorlatilag csak az orrban létrejött légáramlási vagy nyálkahártya probléma okoz, ilyen lehet egy sima nátha is, vagy a szezonális allergia. Tartós szaglászavarhoz azonban ennél jóval több fajta és jellegű betegség vezethet.
A tartós szaglászavar okai lehetnek:
- Veleszületett szaglászavar/hiány
- Krónikus orrbetegségek
- orrsövény ferdülés
- orrpolip
- krónikus orrnyálkahártya- és melléküreg gyulladás
- perenniális (nem szezonális) allergiás nátha
- Orrspray mellékhatás
- Kábítószer használat (pl. kokain)
- Toxikus ártalom (pl.kadmium)
- Trauma
(szaglóhám vagy -ideg környéki sérülések)
- Neurológiai és pszichitriai betegségek
- Parkison kór
- Alzheimer betegség
- Skizofrénia
- Agytumorok
- Központi idegrendszeri fertőzések
- Gégeeltávolítás
(mivel a beteg nem tud az orrán keresztül levegőt venni)
A szaglászavar kivizsgálása elsősorban fül- orr- gégészeti feladat, de adott esetben - a fentiek alapján- más szakterület, pl. neurológia közreműködése is szükséges lehet.
Konzílium 2.0 - Cukorbetegség
2010.04.15. | drHorváthTamás | 2 komment
Címkék: cukorbetegség fül belsőfül szájüreg halláscsökkenés garat arcüreg melléküregek rostasejt konzilium20 külsőfül
KONZÍLIUM 2.0
CUKORBETEGSÉG
Mi az a Konzílium 2.0? Részletek ITT.
Eddigi konzíliumok:
1. a fulladásról ITT.
2. az alkohol okozta betegségekről ITT.
3. a terhességről ITT.
A mai Konzílium 2.0-át
a következő blogok adják:
Elmedoktor
ENT House Budapest blog
Kindler Medical blog
Mentők blog
A CUKORBETEGSÉG
FÜL- ORR- GÉGÉSZETI VONATKOZÁSAI
A súlyos cukorbetegség egyfajta immunhiányos állapotot jelent, ezért növeli a komoly, kezelés nélkül sokszor végzetes kimenetelű fertőzések kialakulásának esélyét. Ide tartozik a súlyos hallójárat gyulladás, a melléküregek gombás betegségei, illetve a szájüregi soor. Másrészt pedig a direkt toxikus hatás, illetve az erek rossz állapota miatt kialakult keringési problémák révén a sejtek, főleg az idegsejtek normális működése sérül. A cukorbetegséghez társult hallásromlás tartozik ebbe a kategóriába.
Súlyos hallójárat gyulladás (otitis externa maligna)
Ennek a betegségenek korrekt magyar nevéről nem tudok, ezért súlyosnak fordítottam, bár a latin megfelelője alapján rosszindulatúnak kellene hívni. Ugyanis az átlagos hallójárat gyulladással szemben a "malignus externa" -ahogy kissé pongyolán nevezzük- mélyebbre hatol, és nemcsak a hallójárat bőrét érinti, hanem a környező szövetekbe is beterjed, pusztítja azokat. Így a fület körülvevő csontállomány is gyulladásba kerül, elpusztulhat, a betegség érintheti az arc mimikai izomzatát vezérlő ideget. Sőt, akár koponyán belülre is beterjedhet a fertőzés, életveszélyes állaptot okozva ezzel.
A malignus externát a Pseudomonas aeruginosa nevű agresszív, és sok antibiotikumra rezisztens kórokozó okozza. A Pseudomonas egyébként meglepően sokszor elszaporodik a hallójáratban, és a megfelelő antibiotikummal meg is ölhető, azonban ha malignus externa kialakulását látjuk, akkor nem elég az antibiotikum, ilyen esetben a beteg szervezete még antibiotikum segítségével sem tud megbirkózni a fertőzéssel. Ilyenkor az elhalt részeket műtéti úton el kell távolítani, akár komplett fülműtét elvégzésére is kényszerülhetünk.
Gombás melléküreg gyulladás
A gombás melléküregi-, elsősorban arcüregi megbetegedéseknek több fajtája létezik. Ezek közül a legveszélyesebb, de szerencsére legritkább az úgynevezett invazív gombás sinusitis. Ez a fajta fertőzés gyakorlatilag csak immunszuprimált betegekben fordul elő, és hát sajnos a súlyos cukorbetegek ide sorolandók. Ilyenkor a gombás gyulladás nem egy körülít, labda formájú elváltozás az arcüregben ("fungus ball"), mint ami akár a nem cukorbetegeknél is előfordul, hanem mélyen behatol a melléküregek csontos falaiba, sőt azon túl is.
(képforrás: radiographics.rsna.org)
Leggyakabban Aspergillus, Rhizopus, és Mucor fajták okozzák. Általában pár nap - pár hét alatt alakulnak ki a panaszok, melyek a gyorsan romló melléküreg gyulladásnak megfelelő, nem tipikus panaszokat jelenti: arcfájdalom, teltségérzés, orrfolyás, ordugulás, láz. Gombás gyulladásra esetleg a szürkés-barnás orrváladék utalhat, más nem nagyon. Később, ahogy a fertőzés a nyálkahártya mélyebb rétegeit, a csontot, a környező ereket érinti, más, súlyosabb tünetek is jelentkeznek. Ha a szemgödöre terjed a gyulladás, akkor látászavar, szemfájdalom, a szem körüli szövetek duzzanata észlelhető. Ha a koponyán belülre terjed a gyulladás, akkor erős fejfájás, aluszékonyság, zavartság, hányinger-hányás is felléphet.
Az invazív gombás sinusitis kezelése a malignus externához hasonlóan kombinált: egyrészt gombaellenes gyógyszereket kell adni, másrészt a betegséget műtéti úton szükséges szanálni. Maradéktalanul el kell távolítani a gombával fertőzött szöveteket, és az elhalt részeket is. Azonban még egy kiterjesztett műtét sem mindig garancia a gyógyulásra...
Soor
(képforrás: de.wikibooks.org)
A soor, vagy magyarul szájpenész felnőttkorban tipikusan cukorbetegeknél jelentkezik. Ezt leggyakrabban candida gombafajok okozzák. A beteg vizsgálata során azt látjuk, hogy a nyelvet, a pofa nyálkahártyáját, a garatíveket, mandulákat, esetleg a hátsó garatfalat is fehéres, néha sárgás, vaskos, nehezen letörölhető lepedék borítja. Fájdalmat általában nem okoz.
Az előző betegségekkel ellentétben ez nem életveszélyes állapot. Helyi kezelésre, fertőtlenítésre, rendszeres ecsetelésre szokott múlni.
Hallásvesztés
Mint azt a bevezetőben is írtam, a cukorbetegség nemcsak az immunrendszer gyengítése révén hajlamosít betegségekre. A magas vércukorszint direkt toxikus hatású, és azáltal, hogy az erek is megbetegednek, a rossz vérellátás is kóros állapotokhoz vezethet. Ezek a hatások elsősorban a rendkívül érzékeny idegsejteket, illetve a specializált, hallásért felelős sejteket érintik. Emiatt kimondható, hogy a cukorbetegek hajlamosabbak az úgynevezett percepciós, vagy szenzorineuralis (idegi) halláscsökkenésre. Mind a hirtelen kezdetű, akut halláscsökkenés nagyobb eséllyel alakul ki diabeteses betegekben (cikk), mind az időskori halláscsökkenés is hamarabb jelentkezik.
A percepciós halláscsökkenés kezelése jelenleg nem megoldott. A hirtelen kezdetű formában, az akut szakban, szteroid és keringésjavító gyógyszer adásával van némi esély a folyamat visszafordítására, de a lassú, időskori formában még erre sincs esély. Ráadául a szteroid a cukorháztartást felborítja, így súlyos cukorbetegség esetén mérlegelendő, hogy egyáltalán adható-e szteroid. Emiatt egyelőre kiemeltebb szerepet kap a rehabilitáció, azaz a hallókészülékkel való ellátás.
Hangszalagpolip
2010.04.13. |
drHorváthTamás
| komment
Címkék: köhögés gége hangszalag foniátria betegségekről részletesebben hangszalagcsomó
A hangszalagpolip egy eléggé közismert fogalom, azonban annyira talán nem gyakori, mint amennyire ismert. Jellegét illetően hasonlít az orrpoliphoz: ez is egy lágy növedéke a hámnak.
A széleskörű ismertsége ellenére a hangszalagpolip körül azért még vannak kérdések. Például az, hogy egyáltalán mi is a hangszalagpolip. Az biztos, hogy jóindulatú elváltozás, de míg egyes tankönyvek kifejezetten a jóindulatú daganatok közé sorolják őket, addig mások a nem daganatos megbetegedések között tartják számon. Felmerült az is, hogy a hangszalag polip a Reinke ödéma egyik megjelenési formája. Ebbe az elméletbe passzol, hogy a szövettana alapján nagy hasonlóságot mutat a hangszalagcsomóval, kifejezett szövetközi vizenyő figyelhető meg a polipokban.
Egyértelműen gyakrabban alakul ki a hangjukat profi szinten használóknál, így a tanároknál, énekeseknél, előadóknál. Rekedtséget okoz, esetleg köhögést, vagy akár idegentestérzést is a torokban. A kezelése elsősorban műtéti eltávolítást jelent, de kisebb elváltozások esetén foniátriai kezelés, esetleg szteroidos inhaláció regressziót okozhat.
(képforrás: http://www.wiki.uiowa.edu/)
Konzilum 2.0 - Cukorbetegség
2010.04.12. |
drHorváthTamás
| komment
Címkék: konzilium20
KONZÍLIUM 2.0
A következő Konzílium 2.0 április 15-én jelentkezik. Témája a CUKORBETEGSÉG lesz, és az alábbi blogok adják:
Elmedoktor, Mentők blog, ENT House Budapest, Menta Egészségközpont, Kindler Medical, Pepita Zebra
Mi az a Konzílium 2.0? Részletek ITT.
Első Konzílium 2.0 a fulladásról ITT.
Második Konzílium 2.0 az alkohol okozta betegségekről ITT.
Harmadik Konzílium 2.0 a terhességről ITT.
Csatlakozz Te is, ha szakmai egészségügyi blogot írsz, és úgy érzed, hasznos, ha a Te szakterületedről is megismerhetnek az olvasók egy-egy adott betegséget!
A fültisztításról még: a fülmosás
2010.04.10. |
drHorváthTamás
| komment
Címkék: fül fülzsír szövődmények fültisztítás dobhártya külsőfül hallójárat
Az előző bejegyzésben írtam a szívóval történő fültisztítás mellékhatásairól, de a sort lehet folytatni a fülmosással. Az ember hajlandó ezt a procedurát is a banális gusztustalanságok közé sorolni, amiben részben igaza van, de ugyanakkor mégsem.
Miért érdekes a fülmosás?
Nálunk fül- orr- gégészeten végzik ezt rutinszerűen, míg tőlünk nyugatabbra ez inkább háziorvosi feladat, amivel nem teljesen értek egyet. Ugyanis fülmosás után illik belenézni a hallójáratba, mivel a fülmosásnak is lehetnek szövődményei. Még akkor is, ha a betegnek rögtön utána nincs is panasza. Márpedig a mosás utáni fülbenézésnek csak akkor van értelme, ha az illető orvos, aki belenéz, tud tájékozódni a fülben. Viszont a magyar háziorvosok a tapasztalataim szerint nem igazán tudnak fület vizsgálni. Ami nem baj, ha fülpanasz esetén inkább gégészetre küldik a beteget, mintsem saját maguk próbálnák megoldani a dolgot. Szerencsére ez általában így is történik.
A fülmosás szövődményei azért szerencsére nem gyakoriak, egy széleskörű kérdőíves tanulmány alapján egy ezrelék alá tehető. Két olyan kórkép van, ami ezek közül kiemelendő: az egyik a dobhártya kiszakadása, a másik a hallójárat gyulladás. A dobhártya kiszakadását a vízsugár okozza. Ez ügyben hátrányban vannak azok, akiknek gyermekkorukban sokszor volt középfül gyulladásuk, vagy más oknál fogva, de elvékonyodott dobhártyával bírnak. A hallójárat gyulladás egy érdekes kérdés lehet. Most a víz okozza a gyulladást, vagy pedig már a fülzsír okozta nyomás miatt gyulladt be a hallójárat, amire a víz csak rátesz egy lapáttal? Mindenesetre bármelyik is az ok, a gyulladás sajnos nem azonnal következik be. Azért írtam, hogy sajnos, mert ez a szövődmény gyakorlatilag nem fedezhető fel azonnal, csak esetleg másnap, harmadnap érzi a beteg, hogy fáj a füle, esetleg rosszul is kezd (ismét) hallani rá.
Megemlítendő jelenség még fülmosás kapcsán a szédülés (belsőfül közelsége), illetve a hallójárat sérülése is, melyet főleg maga a fecskendő okozhat, ha hozzáér a vékony hallójárati bőrhöz.
Mikor ne mossuk ki a fület?
- ha ismert tény, hogy a betegnek lyukas a dobhártyája
- ha azt a fülét operálták
- ha korábban már volt probléma fülmosás során
- ha éppen zajló gyulladás van a fülben
- ha a beteg csak arra fülére hall
Ilyen esetekben mindenképpen célszerű inkább szívóval eltávolítani a fülzsírt
Köhögés és szívmegállás fültisztítás közben
2010.04.07. | drHorváthTamás | 2 komment
Címkék: fül köhögés tünet fülzsír fültisztítás dobhártya külsőfül hallójárat
Egész gyakori és érdekes tünet, hogy a hallójárat tisztítása közben egyes betegek köhögnek. Ez az úgynevezett Arnold reflex. Az az oka, hogy a hallójárat egy kis szeletének, és vele együtt a dobhártya egy részének érző beidegzését a X. agyideg, a nervus vagus (bolygóideg) adja. A vagus egy nagyon fontos ideg, vannak motoros ágai (garat- és gégeizmokat működtet), általános érzőideg rostjai (légutak, szívburok, gyomor), és vegetatív funkciója (légutak, szív, zsigerek). A légutak kvázi kapcsoltságából adódik a reflex köhögés.
A köhögésnél komolyabb probléma, ha a n. vagus a fülből indulóan a szív beidegzését is megzavarja. Nemrég olvastam egy sikeres újraélesztésről, ami egy a fül tisztítása közben kialakult szívmegállást követett. A kolléga szívóval tisztította a beteg fülét, eközben a beteg szíve leállt. Egyébként a beteg korábban azért nem tisztította magának a fülét, mert ha belenyúlt, akkor elkezdett szédülni.
A zsigeri szervek kapcsán elvileg akut hasi kórképeket utánozó vagusreflexek is indulhatnának a fülben való manipulálás kapcsán, például vakbélgyulladást is utánozhatna.
Ez is jelzi, hogy miért nem jó például a fültisztító pálcát koppanásig behelyezni a hallójáratba. Inkább szem ellenőrzésével, szakszerű kezekben történjen a hallójárat belsejének tisztítása! Még akkor is, ha ez nem gusztusos dolog, és nem is a szakma csúcsa...
(Egyébként olyan is előfordul, hogy nem tudjuk elsőre kitakarítani a hallójáratot, mert a fülzsír úgy összeállt, se mosás, se szívás, se Jansen-horog, semmi nem hozza ki. Ilyen okból kifolyólag egyszer egy beteg nagyon rámvágta az ajtót.)
(képforrás: best4med.com)
Melléküreg gyulladás, mint melléklelet az MRI képen
2010.04.03. |
drHorváthTamás
| komment
Címkék: orr diagnosztika köhögés arcüreg melléküregek melléküreggyulladás idült
A nem orr- vagy melléküreg betegség tisztázása céljából elvégzett képalkotó vizsgálatok során sokszor találunk mellékleletként orrmelléküreg-, azon belül is arcüreg betegséget. Ez legtöbbször az arcüreg diffúz, tehát nem körülhatárolt nyálkahártya megvastagodását jelenti, vagy arcüregi cysta, esetleg polip szerű képlet is lehet. Ennek előfordulási arányát az irodalom MRI felvétel esetében 30-50%-ra teszi. Azonban legtöbbször a betegek orr szempontból panaszmentesek, de legalábbis nem igazán sikerült kimutatni a mellékleletként diagnosztizált arcüreg betegség, és az esetleges orrpanaszok közti összefüggést.
Mit tegyünk, ha a leleten idült gyulladás szerepel, de nincs panaszunk?
Mindenképpen egy alapos revízió szükséges, és a felvétel gondos átnézése. Nagy szerepe van az orrendoszkópiának is, és minden, az orrhoz indirekt köthető egyéb panasz felmérésének. Ilyen lehet a tartós száraz köhögés is, melyet kifejezett orrpanasz nélkül is okozhat arcüregi betegség. Amennyiben rosszindulatú daganat lehetősége kizárható, és nem jelentős a nyálkahártya duzzanat (legfeljebb 3-5mm, de ez inkább viszonylagos), akkor nagy eséllyel nem szükséges kezelés.
Fül- orr- gégészeti rövidhírek twitteren - 7.
2010.03.31. |
drHorváthTamás
| komment
Címkék: orr allergia nyirokcsomó fül belsőfül onkológia pajzsmirigy reflux halláscsökkenés fülműtét arcideg nyálmirigyek középfül fültőmirigy parotis
Az üllő hallócsont meglétének előrejelzői fülműtét előtt:
40 és 70 dB közötti vezetéses halláscsökkenés, valamint a középfül nyálkahártyájának granulációja esetén nagy valószínűséggel elpusztult az üllő.
Cikk ITT.
Azon betegek esetében, akiknél magas LDL koleszterin értékeket mértek, sokszor sikeresen lehetett kezelni az akut halláscsökkenést szelektív plasmapheresissel.
Cikk ITT.
A szalicilátok szedése hosszabb távon ugyan növeli a hallás hangolásáért felelős fehérje, a prestin előállítását a szőrsejtekben, de a hallóideg működését viszont gátolja.
Cikk ITT.
A gyógyszeres kezelésre nem reagáló orrgarat gyulladást 4 beteg esetében sikerrel kezeltek diatermiával, azaz a terület égetésével.
Cikk ITT.
Az allergiás nátha előfordulás Budapesten:
Úgy tűnik, hogy Budapesten több kisiskolás korú gyermek szenved allergiás náthában, mint más európai országban.
Cikk ITT.
Minél kisebb műtétet végzünk a fültőmirigyen, annál kisebb a kockázata a tartós mellékhatásoknak. Végleges arcideg bénulás 2.3%-ban fordult elő, de csak a nagyobb beavatkozásoknál.
Cikk ITT.
Pajzsmirigy rák áttétének markere:
Papilláris pajzsmirigy rák esetén a sejtsoztódási kör egyes fehérjéi, különösen a cyclin D1 alkalmas lehet annak megítélésére, hogy van-e nyirokcsomó áttét, vagy nincs.
Cikk ITT.
Savcsökkentők káros mellékhatásai:
A fül- orr- gégészeti panaszokat is okozó reflux kezelésére használt savcsökkentő gyógyszerek mellékhatásaira is figyelni kell. Csontanyagcserére, és a vér vasszintjére is kihathatnak, sőt, egyes gyógyszerek esetében kardiológiai kockázat is felmerül.
