Kisgyermekek középfülgyulladása kapcsán lassan alapvetéssé vált a szülők oldaláról, hogy kezelés=antibiotikum. Ez nagyrészt kényelmi tényezőkre vezethető vissza. Ugyanis a betegek (és szüleik) –teljesen érthető okok miatt- nem szeretnek ugyanazon betegség miatt többször is órákat várni egy orvosi vizsgálatra, az a biztos, ha kapnak antibiotikumot, mert akkor tuti meggyógyul a fül, nincs vele más teendő. Ez az orvosnak is tulajdonképpen sokkal egyszerűbb, nem kell bajlódni a beteggel annyit.

Viszont annyi probléma van, hogy a középfülgyulladás sokszor, talán mondhatni legtöbbször antibiotikum nélkül is meggyógyulna. Így feleslegesen kapott a gyermek antibiotikumot, amely magával vonja a következőket:
- a gyermek feleslegesen szenved az esetleges mellékhatásoktól (pl. hasmenés)
- nő az adott antibiotikumra ellenálló baktériumtörzsek kialakulásának esélye
- többletköltséget jelent

Természetesen nem arról van szó, hogy sohasem kell adni antibiotikumot középfülgyulladásnál. De bizonyos esetekben, megfelelően szoros fül- orr- gégészeti kontroll alatt tartott gyermeknél tényleg nem szükséges. Ez csak akkor működik, ha mind a beteg (szülei), mind az orvos extra munkát fektet a gyógyulásba-gyógyításba, hiszen így 1-3 naponta kontrollra kell járni. Ráadásul még ezek után is lehet olyan a szituáció, hogy X nap után mégiscsak antibiotikum adása mellett döntünk. De legalább megpróbáltuk anélkül…

Nemrég horvát kollégák publikáltak egy idevágó cikket az International Journal of Pediatric Otorhinolaryngology-ban. Több, mint 300, 2 hónap és 6 év közötti kisgyermek esetét feldolgozva úgy találták, hogy kevésbé súlyos esetekben (pl. nincs láz, vagy a dobhártyát elődomborító genny) 60% feletti arányban gyógyultak meg antibiotikum nélkül is a gyermekek. Az ő ajánlásuk az antibiotikummal szemben természetesen szintén a szoros kontroll, „wait and see”, tehát az antibiotikum nélkül kezelt kis betegek figyelgetését ők sem tartják megkerülhetőnek. És ez így van rendjén.

Korábban már írtam arról, hogy a krónikus melléküregbetegségek báziskezelése nem antibiotikummal, hanem szteroiddal történik. Erre tessék, egy hete olvastam egy cikk absztraktját, hogy orrpolip ellen igenis hatékony az antibiotikum. Ugyan nem olyan hatékony, mint a lokálszteroid, az orrspray-k, de mintha hosszabb ideig hatna. Ráadásul a doxycyclinnél vették észre ezt a hatást, ami a fül- orr- gégészetben nemhogy nem elsővonalbeli, de még másod- sőt harmadvonalbeli antibiotikumnak sem minősül. Ez biztos más szakmák esetén nem igaz, de a fül- orr- gégészetben eléggé így van.

Egy hír lehetne, ennyi. Viszont először Ves Dimov Allergy Notes blogján is írt róla, majd másnap a Fauquier ENT blogjában is megemlítették. Érdemes összehasonlítani a két blogbejegyzést. Amit mindenképpen ki kell emelni (és erről csak Ves Dimov írt), hogy ez egy 47 beteg részvételével zajlott teszt volt. 47 fő esetén, egy első ilyen jellegű tanulmánynál nem írható le az, hogy a doxycyclin egy új kezelési lehetőség az orrpolipra. Ez így önmagában csak egy ötlet, de ilyenekből van még szerintem egy csomó. Én azt gondolom, hogy csak a velejáró felülfertőződést csökkenti. A kísérlet során myeloperoxidáz és matrix metelloproteáz szint csökkenést észleltek a doxycyclin csoportban, ami talán még bele is férhet ebbe a teóriába.

Tehát a címbeli kérdésre a válasz részemről még mindig az, hogy nem.

 
A belsőfül két alegységből tevődik össze, melyek közül a csiga (cochlea) a hallásért, (a fenti kép jobb oldalán), míg az ún. vestibularis rendszer az egyensúlyozásért felelős (a fenti kép bal oldalán).

A vestibularis rendszert a három félkörös ívjárat, és a hozzájuk tartozó utriculus (tömlőcske) és sacculus (zsákocska) alkotja. Ez a speciális folyadékot tartalmazó hártyás tömlőrendszer védett helyen, a középfültől befelé-felfelé, a koponyacsontban található (a lenti kép jobb felső részén)

A vestibularis rendszer működése biztosítja, hogy mind a szöggyorsulást (ívjáratokban), mind a lineáris gyorsulást (utriculusban, sacculusban) észleljük. Ha elmozdulunk, a tömlőrendszerben a folyadék is mozogni kezd. Ezzel az ívjáratok, az utriculus, valamint a sacculus adott pontjain elhelyezkedő mozgásreceptor szőrsejtek szőrei elhajlanak, ami a sejtek depolarizációjához vezet, és a sejt a hozzá tartozó ideg részére jelzést küld.

A szőrsejteknek egyébként van egy alapműködése, ami azt jelenti, hogy valójában ezek a receptorok a folyadék érdemi mozgása nélkül is küldenek jeleket a központi idegrendszerbe. Mozgás esetén viszont jóval gyakrabban tüzelnek, ez a mozgás igazi jele. Ebből adódik, hogy ha fülészeti betegség a szédülés oka, akkor az vagy a vestibularis rendszer túlműködése, izgalma miatt jön létre (pl. leginkább gyulladás), vagy az alulműködése, kiesése miatt (pl. traumás sérülés). Mind  a túl-, mind az alulműködés forgó jellegű szédüléshez vezet.


(Képforrás: wikipedia, fitinlondon.com)

A középfülgyulladás az egyik leggyakoribb gyermekbetegség. Sok esetben ez lehet nagyon elhúzódó vagy túl sokszor visszatérő, melynek okát folyamatosan kutatják. Szóba került már helyi genetikai ok, anatómiai eltérés, illetve tápláltsági-szociális tényező is. Szintén szóba került oki tényezőként a biofilm képződés is, amely jelenség az utóbbi időben az egyik nagy kedvencem lett.

Ez utóbbi lehetőséget egyik speciális oldaláról közelítette meg az a kutatás, amelyről nemrég a Medical News Today-ben számoltak be. Arról van szó, hogy az utóbbi időben elterjedt az a vélekedés, hogy a súlyosabb, elhúzódó, vagy gyakran visszatérő középfülgyulladás hátterében nem egy, hanem egyszerre több kórokozó, baktérium áll. Leggyakrabban a Haemophilus influenzae és a Moraxella catarrhalis nevű baktérium az, ami társfertőzésként jelen van ilyen esetekben. Állatkísérletekben most azt igazolták, hogy a Haemophilus influenzae egy olyan anyagot termel, amely a baktériumok biofilmképződését elősegíti, és szintén jelen lévő Moraxella catarrhalis antibiotikumokkal szembeni ellenállóképességét növeli. Az ún. autoinducer-2 (AI-2) az az anyag, amit a Haemophilus ilyenkor termel, és felelős ezért a jelenségért, melyet quorum sensing néven ismerünk. Ez egyfajta élőlények (főleg baktériumok, és egyes szociális rovarok) közötti kommunikációs forma, decentralizált rendszerek használják közös döntésekre.

A cikk szerzői az eredményeik alapján a Haemophilus elleni vakcinációban látják a terápiás lehetőséget. Ezzel végülis két legyet lehetne ütni egy csapásra: egy kórokozót eleve kiiktatnak (a Haemophilust, ha a vakcina ezt lehetővé teszi), illetve egy másik fajt pedig ezzel nem engednek helyben megerősödni.

Kíváncsian várom, hogy ez a klinikumban alkalmazható lesz-e, éa ha igen, akkor mikor. Amíg nem, addig marad a szokásos gyógyszeres kezelés, és szükség esetén a fülfelszúrás. Mert felszúrni néha igenis szükséges. Aki elvből vagy más okból egyáltalán nem szúr fel fület, szerintem bizonyos helyzetekben feleslegesen növeli a szövődmények lehetőségét.
 

Azt eddig is tudtuk, hogy a dohányzás nem tesz jót az orrnyálkahártyának (sem). A dohányfüst, mint irritáló tényező a nyálkahártya steril gyulladásához vezet, amelynek velejárója a duzzanat, a mirigyek fokozott működése, valamint a nyálkahártya felszínén lévő csillószőrök nem megfelelő működése. Emiatt sok dohányos panaszkodik gátolt orrlégzésről, fokozott váladékképződésről és garati váladékcsorgásról.

Pár hete a Laryngoscope-ban megjelent egy norvég kollégák által írt cikk, mely ennél tovább is megy, és egy más szemszögből is rávilágít a dohányzás orrnyálkahártyát érintő káros hatására. Azon túl, hogy ők is igazolták légáramlásméréssel és akusztikus rhinometriával, hogy a dohányzók orrüregi térfogata kisebb, valamint kevesebb levegő tud átáramlani rajta, még a lohasztó hatású gyógyszerek jóval kisebb hatékonyságát is igazolták. Tehát ugyanarra a lohasztó orrcseppre egy dohányzónak sokkal kevésbé csökken a nyálkahártya ödémája, mint egy nemdohányzónak. Emiatt orrbetegség esetén (pl. nátha, arcüreggyulladás) a dohányzók kezelése is nehezebb, vagy legalábbis panaszmentessé tenni őket. Ezen még adott esetben az sem segít, ha aktuálisan leteszik a cigarettát a betegek, hiszen a krónikus füsthatás nem múlik el órák-napok alatt.

Érdekes lenne tudni, hogy az allergiásoknak adott szteroidos orrspray-k mennyiben módosítják a füst hatását. Természetesen nem szabad abba a csapdába esni, amit a kávé és a fej-nyaki rák kölcsönhatásánál írtam: nem lehet cél ellensúlyozni egy káros szenvedélyt valamilyen gyógyszerrel.

Az elmúlt hetekben twitteren közzétett/ olvasott szakmai hírekből, publikációkból a legfontosabbak és legérdekesebbek, egy csokorban:


A viagránál és más potencianövelőknél is gyakrabban alakulhat ki halláscsökkenés:
Egy amerikai kutatás során 11500 férfit vizsgáltak meg, és összefüggést találtak a viagraszedés és a halláscsökkenés gyakoribbá válása között. A pontos ok-okozati összefüggés még nem ismert.
Cikk ITT.

Mi jelzi, hogy egy csecsemőnek középfül gyulladása van?
A fül dörgölése, vagy a nyugtalan éjszakai alvás nem jelenti azt okvetlenül, hogy a gyermeknek fülbetegsége van.
Cikk ITT.

Orrmandulaműtét sikerességének ellenőrzése műtét végén:
Az orrmandulaműtét végén nem mindig elég csak betapintani az orrgaratba, vizuálisan is meg kell győződni arról, hogy eltávolításra került az orrmandula egésze.
Cikk ITT.

Nem kell az egész alsó orrkagylót megkisebbíteni?
Orrdugulás miatt végzett radiofrekvenciás alsó orrkagyló megkisebbítés esetén a betegek ugyanolyan jónak ítélték az orrlégzésüket, ha nem a kagyló egészét, hanem csak az első harmadát kisebbítették meg.
Cikk ITT.

A vidéki gyermekek kisebb eséllyel lesznek allergiások:
Egy svéd kutatás szerint azok a kisgyerekek, akik első 5 évüket farmon vagy falun töltik, közel 20%-kal kisebb eséllyel lesznek később allergiás náthások.
Cikk ITT.

Beszédterápia és mandulaműtét:
A mandulaműtétet követő fájdalmat csökkenteni lehet főleg a lágyszájpad izmait is megmozgató beszédterápiával.
Cikk ITT.

Platinaszármazék kemoterápia hatása gyermekeknél:
Azon gyermekeknél, akik valamilyen rosszindulatú daganat kezeléseképpen platinaszármazék kemoterápiát kapnak, több, mint 40% eséllyel alakulhat ki a kezelés során percepciós halláscsökkenés. Emiatt fontos a betegek monitorozása, és a megfelelő  időben történő rehabilitáció.
Cikk ITT.

Gabapentin csökkenti a fájdalomcsillapítóigényt:
A neurológiában használatos gabapentin gyógyszer csökkenti a fej-nyaki rosszindulatú daganatos betegek fájdalomcsillapító igényét.
Cikk ITT.

Az allergiás náthára elsősorban úgy gondolunk, mint a gyermekek és a fiatalabb felnőttek betegségére. Pedig nem az, vagyis nem csak az. Hiszen időskorra is fennmaradhatnak, sőt jó eséllyel fenn is maradnak, vagy akár ilyen életkorban is kezdődhetnek a panaszok. Pontosan nem emlékszem az általam diagnosztizált legidősebb szénanáthás beteg életkorára, de kb. valahol 60-65 év között lehetett az illető. Persze ez egyáltalán nem gyakori történet, de előfordulhat.

Az idősebb allergiás betegek kezelésénél bizonyos szempontokat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Pontosan erről szól a májusi Allergy and Asthma Proceedings-ben megjelent cikk, amelybe 2-3 hete botlottam bele.

Mi az, ami miatt allergiakezelés szempontjából speciális helyzetben vannak idősebbek a fiatalokhoz képest?
- Máshogy működik (lassabb) az anyagcseréjük
- Több gyógyszert használnak, nagyobb az esély gyógyszer interakcióra
- Gyakrabban találkozunk nyelési nehezítettséggel
- Látási és mozgásszervi problémáik lehetnek

Az allergiás nátha kezelése jelenleg, mindenki számára elérhető formában a szteroidtartalmú orrspray-t, valamint a tabletta (szirup) formátumú antihisztaminokat jelenti. Tehát túl nagy variációs lehetőség a kezelésben nincsen. Viszont a fenti szempontokat figyelembe véve, az allergiás nátha időskorban jobban kezelhető az orrspray-vel, mint a tablettával. Ugyanis a helyben felszívódó orrspray esetében gyakorlatilag kizárható a gyógyszer interakció, és az anyagcsere változása sem igazán érinti. Könnyebb használni, mint egy újabb tablettát még a többiek mellé észben tartani, és bevenni.

Ilyen aspektusból más kategóriát képviselhetnek az idősebbek. Ráadásul ahogy nő az allergiás nátha előfordulási aránya, az idősebb allergiások száma is nőni fog. Persze az allergiakezelés egy forró téma, sok kutatás folyik ez ügyben. Mire a mai sok allergiás gyerek idős korba lép, addigra már lehet, hogy egy egyszerű géncserével megoldható lesz az allergiás nátha kezelése.

A Medical News Today hívta fel pár napja a figyelmünket egy az Amerikai Rákkutató Szövetség hivatalos lapjában, a Cancer Epidemiology, Biomarkers & Prevention-ben megjelent tanulmányra. Ebben olyan eredményeket közöltek neves amerikai egyetemek fül- orr- gégészei, melyek alapján úgy tűnik, hogy a rendszeres kávéfogyasztás csökkenti a fej-nyaki rosszindulatú daganatok előfordulási esélyét. Nem mindegyik típusnál -például a gégerák kialakulásának esélyét nem-, de a szájüregi és a szájgarati rák előfordulási esélyét szignifikánsan csökkenti.

Az eredmények alapján a fej-nyaki daganatok esetén ez a protektív hatás főleg azokra érvényes, akik nagy mennyiségben, legalább napi 4 csészényi kávét fogyasztanak. Hitelesnek tekinthető a tanulmány, mivel 9 korábbi cikket elemeztek újra, összesen több, mint 14.000 beteg adatait összegezve. A koffeinmentes kávénál egyébként nem találtak ilyen összefüggést, bár az ezzel kapcsolatos adatok nem voltak olyan részletesek és egyértelműek, mint a normál, koffeint tartalmazó kávénál.

Nagyon fontos, hogy ez a tanulmány nem azt jelenti, hogy aki ezentúl nekiáll nagy mennyiségben kávét fogyasztani, az garantáltan elkerüli a szájüregi daganatokat! Illetve az sem megoldás, hogy valaki a napi 1 doboz cigi, meg mellé a 2 deci tömény okozta fokozott szájüregi rák kockázatot akarja kávéfogyasztással ellensúlyozni! Még elég sok feltáratlan molekuláris mechanizmus van a háttérben, pontosabban kellene látni, hogy melyik molekula és miként gátolja a tumoros sejtek kialakulását vagy növekedését. Például az sem kizárt, hogy nem is maga a kávé, hanem egy arra adott immunválasz vagy más reakció az, ami véd a ráktól.

(képforrás: dreamstime.com)

A fülzúgás régóta visszatérő téma itt a blogon. A korábbi bejegyzésekhez kapcsolódva, az utóbbi időben is inkább azt olvasom, hogy a fülzúgás (tinnitus) valójában nem, vagy legalábbis nem csak fül- orr- gégészeti betegség. Főleg a krónikus formáját sokan inkább neurológiai kórképnek tartják.

Számomra elfogadható az az elmélet, hogy a fülzúgás legtöbbször valamilyen belsőfül vagy hallóideg rossz működéssel kezdődik. Ennek oka lehet keringési rendellenesség, fertőzés, autoimmun betegség, stb. Viszont aztán napok-hetek-hónapok alatt az agy belsőbb régióiban található neuronok kapcsolatai is átrendeződnek, adaptálódnak a fülzúgáshoz. Ilyenkor tehát már nem, vagy nem csak a belsőfül és a hallóideg működik kórosan, de a belsőbb idegpályák is. Ez a kapcsolat-átrendeződés ismert tény, ezt hívják az agy plaszticitásának. A plaszticitással jelen esetben csak az a baj, hogy ha a fülzúgást kiváltó ok meg is szűnik idővel, a rosszul átrendeződött/kapcsoló idegsejtek miatt a fülzúgás akkor sem múlik. Jogos lehet persze az a kérdés, hogy ha "odafelé" át tudott rendeződni az idegsejthálózat, akkor "visszafelé" miért nem tud? Nem tudom, de arra tippelek, hogy hiányzik a visszaváltoztatáshoz szükséges inger. Hiszen míg a fülzúgás megjelenésekor egy extra ingerhez adaptálódnak a neuronok, addig a kiváltó ok megszűnésével nem jelentkezik új inger, mely visszarendezné az idegsejtek kapcsolatait.

Ha jól tudom, akkor először a fenti jelenséget 1941 egy Dandy nevű idegsebész vetette fel. Ő 400 Meniere betegségben szenvedő páciens hallóidegét vágta át kezelésképpen, de csak 50%-nak múlt el a fülzúgása. Ezt én elég erős bizonyítéknak gondolom. Már csak azt kellene megtudni, hogy pontosan mennyi az az idő, amíg átrendeződnek a neuronok. Meg azt, hogy mi a kiváltó probléma. Szóval csak ennyit, apróságok...

Egy ajánló a végére: tübingeni kollégák írtak nemrég egy cikket a Hearing Research-ben a fülzúgás molekuláris alapjairól.

Ismert dolog, hogy gyakrabban tapasztalunk az orrsövényferdüléses betegeknél idült orrnyálkahártya- és orrmelléküreg-gyulladást (idült rhinosinusitis), illetve fordítva. Olyan összefüggést is leírtak már, hogy minél nagyobb szögű orrsövényferdeséget vizsgáltak, annál  nagyobb eséllyel találtak idült rhinosinusitist a betegeknél. Vélhetően egyfajta hajlamosító tényezőként játszik szerepet ilyenkor a ferde orrsövény, az emiatt kialakult rossz légáramlás nyálkahártya duzzanatot okozhat, mely ezzel gátolja a melléküregek szellőzését.

A tisztábban látás érdekében a Laryngoscope egy cikkének szerzője 18 idevágó tanulmányon rágta át magát, és írt az eredményekből egy öszefoglalót. Úgy találta a kolléga is, hogy igen, van összefüggés az orrsövényferdülés és az idült rhinosinusitis között. Számszerűsítette is: a sagitalis síkkal legalább 10 fokot bezáró orrsövényferdeség hajlamosíthat idült rhinosinusitisre. Azonban az csak egy faktor a krónikus orrmelléküreg-gyulladás kialakulásában. Tehát ha például valakinél idült rhinosinusitist diagnosztizálnak és ferde az orrsövénye, akkor közel sem lehetünk benne biztosak, hogy egy orrsövényműtéttel rendeződnek a gyulladásos problémái is. Így műtét után hetekkel-hónapokkal mindenképpen javasolt a rhinosinusitisre vonatkozó kontroll is.

A cikkben egyébként azt is leírták, hogy a ferde orrsövényhez általában kétoldali melléküreg-gyulladás társult. Tehát mindegynek tűnik, hogy melyik oldalon szűkíti le a közös orrjáratot a ferde orrsövény, a másik oldal is érintett lehet. Ennek talán az lehet az oka, hogy tágabb orrfélben turbulens légáramlás keletkezik, és azt sem szereti az orrnyálkahártya, ettől szintén megduzzadhat. Vagy pedig elő lehet venni az orrsövényferdeséghez kapcsolt pneumatizált középső orrkagyló teóriát, mivel az is hajlamosíthat ha nem is idült, de visszatérő orrmelléküreg-gyulladásra.