Ön szerint károsan hat a mobiltelefon a fülre és/vagy az idegsejtekre? Nem Lehet Biztosan kissé Biztosan nagyon Current Results

Úgy alakult, hogy tegnapelőtt a Fauquier ENT blogjában írtak a mobiltelefonálás káros hatásáról egy bejegyzést ("A mobiltelefon agydaganatot okoz"), illetve azt megelőzően, egy bő hete pedig az indiai Otolaryngology Update blogban is ("A hosszú távú mobilhasználat audiológiai problémákhoz vezet").

Első olvasatra elég ijesztőnek tűnnek a címek, főleg, ami az agydaganatot illeti. Érdekes módon az agydaganatos bejegyzés egy már több, mint 5 éves Epidemiology-ban megjelent cikkre hivatkozik, mely szerint a legalább 10 éves mobilhasználat megduplázza az akusztikus neurinoma, a hallóideghüvely jóindulatú daganatának előfordulási esélyét. Sőt, ha az ember két füle közül csak a telefonhasználó oldalra számították az adatokat, akkor közel 4-szeresnek bizonyult az akusztikus neurinoma kialakulásának az esélye az adott oldalon.

A másik blogbejegyzés egy most februárban megjelent Journal of Otolaryngology and Head and Neck Surgery cikket idéz. Itt azt nézték, hogy a belsőfül és a hallóideg működését befolyásolja-e a mobilhasználat. Ebben a relációban nem találtak komoly statisztikai eltérést a mobilhasználók és a kontrollcsoport között, viszont a mobilozóknál bizonyos trendek rajzolódtak ki. Nevezetesen a gyakoribb és régebb óta tartó mobilhasználat nagyobb eséllyel rontja a hallást a magas frekvenciákon, illetve a belsőfül megfelelő működését jelző disztorziós otoakusztikus emisszió is egyre nagyobb eséllyel hiányzik.

A fentieket megfejelném egy 4 hónappal ezelőtt, az Occupational and Environmental Medicine-ben megjelent tanulmánnyal, melynek a konklúziója az volt, hogy a hosszú távú mobilhasználat (legalább 24 év) növeli a fülzúgás kialakulásának esélyét. Hát még ez is van.


Több, mint fél éve Csikós Gáborral beszéltünk twitteren a mobil káros voltának kérdéséről, és én akkor azt mondtam neki, hogy nem hiszem, hogy a mobil káros lenne. Így utólag visszanézve, azt hiszem nem sikerült jól megfogalmaznom a mondanivalómat, és így javítanám ki az akkor írtakat: nem hiszem, hogy a mobil ANNYIRA káros lenne.

Mit értek az "annyira" alatt?

1. A mobiltelefonálás szempontjából átlagosnak mondható ember -aki nem lóg állandóan a mobilján- szerintem komoly egészségkárosodást nem szenved tőle. Jót biztos nem tesz az agyunk mellett sugárzó eszköz, de egy visszafogott telefonhasználat nem hinném, hogy érdemi jelentős ártalmat okozna.
2. A mobil káros hatása messze nem tűnik annyira súlyosnak, mint a dohányzásé vagy az alkoholfogyasztásé, de tételezzük fel, hogy van. Viszont a mobil már annyira hozzánőtt az emberhez, hogy az esetlegesen mérhető, de kisfokú egészségkárosító hatása ellenére sem fog tudni róla lemondani az emberiség. Legalábbis, amíg nem lesz alternatívája.
3. Lehet, hogy a headset a jelenlegi, mobiltelefonálásnak tulajdonított egészségügyi problémákat megoldaná? Persze szerintem erre is legfeljebb csak a vezetékes headset lenne jó.

Azt hiszem a mobiltelefonálásra is teljesen érvényes lesz az, ami az életben sokminden másra: csak mértékkel.

Néha be kell tamponálni az orrot. Manapság messze legtöbbször orrvérzés miatt tesszük ezt, de alkalmasint orrsövényműtét után is szükség lehet rá, szerencsére ez utóbbi már elég ritka. A betegeknek a tampon nagyon kellemetlen, és igazából mi sem szeretjük, mivel főleg a hátsó orrvérzésre kitalált Bellocq-féle tamponálás nem egy finom dolog. Az orrtamponálás sajnos növeli az akut szív-érrendszeri betegségek kockázatát is, amit régen elsősorban annak tudtak be, hogy a szájon keresztül történő légvétel nem megfelelő légcseréhez vezet, és a csökkent oxigenizáció, az emelkedett vér-széndioxid szint fokozza a szív megterhelését.

Azonban nem csak a gátolt légutak játszanak szerepet ebben. Az orr nyálkahártyájának beidegzése kapcsolatban van a szív beidegzésével, még akkor is, ha ez alaphelyzetben nem jelentős összefüggés, legalábbis egy ferde orrsövény esetében nem tartom lényegesnek. Más a helyzet az orrtamponálással, ahol egy gyakorló orvos tényleg találkozhat kardiológiai problémával (tapasztalat). Erről írnak egy friss Laryngoscope cikkben is, ahol orrsövényműtét után kétféle tampon behelyezése után vizsgáltak különböző szív- és vérgázparamétereket. Az egyik tampon teljesen elzárta az orrot, míg a másik tampon közepe átjárható volt, levegőzött. Azt találták, hogy ugyan az orrot teljesen elzáró tampon esetében a vér oxigénszintje csökkent, a széndioxidszintje pedig nőtt a levegőző tamponhoz képest, de a szívre gyakorolt hatásuk ugyanolyan volt. Tehát a levegőző tampon is befolyásolta a szívritmust, a szív terhelhetőségét. Ez a hatás vélhetően a 10-es agyidegen, a bolygóidegen (nervus vagus) keresztül valósul meg. Ez egy másik mechanizmus, aminek nincsen köze a gátolt légzéshez.

Nem szabad magunkat abba a hitbe ringatni, hogy egy a közepén átjárható tamponnal megelőzhetnénk minden kardiológiai problémát. Akármilyen tampon is van a betegben, ha van kardiológiai előélete, akkor nagyobb odafigyelést igényel. Illetve megfontolandó atropin adása tamponálás előtt.

A szénanátha, mint betegség nem igényel műtéti kezelést, egészen pontosan nem gyógyítható műtéti úton. Persze valójában gyógyszerrel sem, mivel genetikai alapokon nyugvó probléma, de gyógyszerrel legalább kezelhető, legtöbbször sikeresen, néha kevésbé. Ez utóbbi esetben, mikor a gyógyszerekre kevéssé, vagy egyáltalán nem reagál az allergiás nátha, nincs túl kellemes helyzetben a beteg, hiszen mondhatjuk azt, hogy megállt a tudományunk. Legalábbis a nyugati orvoslásé, és ilyenkor jönnek aztán az alternatív gyógymódok, melyek többségével szemben viszont meglehetősen szkeptikus vagyok.

Ugyanakkor, mint nemrég kiderült, allergia esetén esetleg mégiscsak meg lehet próbálkozni műtéttel, még ha az továbbra sem gyógyító jellegű, hanem csak kezelés. Az Archieves of Otolaryngology-ban nemrég megjelent egy közlemény, mely szerint a gyógyszerrezisztens allergiás náthás betegek esetében az alsó orrkagyló nagyfrekvenciás eszközzel történő műtéte javít a panaszokon. Ráadásul ez a hatás még 5 évvel később is tart.

Az alsó orrkagyló megkisebbítését orrdugulás megoldására szoktuk elvégezni, ha (gyógyszerre nem reagáló) alsó kagyló duzzanat okozza a problémát. Persze az allergiás nátha alsó kagyló duzzanattal is jár, ilyen szempontból semmi újat nem mondanak a szerzők. A speciális az ebben a cikkben, hogy kiderült, hogy a duguláson kívül a többi allergiás panasz is csökken a műtétet követően. Legkevésbé a szemviszketés javult, de még az is jobb lett a betegek elmondása szerint. Még jobb eredményeket értek el az orrfolyást, a tüsszögést, és az orrviszketést illetően, és természetesen a dugulásra vonatkozóan. Jó hír azoknak, akiknek nem hat a gyógyszer!

Mindenképpen megjegyzendő azonban, hogy az átlag beteg a műtét után nem vált teljesen panaszmentessé. Nem csodaműtétről van szó! A műtét csak javította a panaszokat, de nem múlt el minden teljesen. A másik fontos dolog, hogy bár az orrkagyló műtéte nem egy nagy kaland, azért ennek is lehetnek veszélyei, vagyis inkább mellékhatásai. Ez alatt elsődlegesen a hegképződést értem, ami ha egyszer megindul, nehéz korrigálni. Illetve nagyon peches esetben atrophiás rhinitis-hez, orrnyálkahártya sorvadáshoz is vezethet. Szóval jó ez a cikk, jó ez a lehetőség, de az allergia kezelése elsődlegesen még mindig az eddigi gyógyszereket jelenti. De legalább van egy kapaszkodó a gyógyszerekre nem reagáló betegek részére.

A webbetegen nemrég kaptam egy olyan kérdést, aminek az egyik sarkalatos pontja az volt, hogy az illető mindenáron el akarja kerülni a szívóval történő fültisztítást, mert anno eléggé megszédült tőle. Igen, ilyen sajnos előfordul. Sőt, elvileg ennél még komolyabb problémák is adódhatnak.

Egyébként nem egy jó élmény, az biztos. Sok betegnél látom, hogy nem rajong érte, hangos, néha kissé fájdalmasabb is, mint a fülmosás. Szerencsére úgy tűnik, hogy annyira nem hangos, hogy halláskárosodást okozzon, legalábbis egy meglehetősen kis betegszámú vizsgálat során ezt állapították meg. De ilyenkor legalább látja az ember, hogy mit csinál, ellentétben a fülmosással, ahol nem. Ráadásul van egy csomó olyan helyzet (erről ITT), amikor nem szerencsés, sőt, esetleg tilos mosni a fület. Ilyenkor pedig marad a szívó.

A European Archives of Oto-Rhino-Laryngology-ban megjelent most egy 164 fő bevonásával végzett tanulmány, amiben arra voltak kíváncsiak, hogy a betegek hogyan tolerálják és mennyire szeretik a szívóval történő fültisztítást. Hát, mit mondjak, eléggé nem népszerű beavatkozás, ez így a szívó másik oldaláról eléggé meg is lepett. Nekünk, fül- orr- gégészeknek mindenesetre nagy tanulság. Összességében a betegek kevesebb, mint a fele (45%) szerint nem volt semmi gond a szívós módszerrel. 41%-nak lett utána átmeneti szédülése, 34%-nak a beavatkozás alatt is volt (a két csoport átfedhet). 28% zavaróan hangosnak ítélte a szívót, sőt, 11% halláscsökkenést is észlelt emiatt, ami ellentmond a fenti, kis esetszámú vizsgálatnak.

Annyiból kissé csalóka a fenti felsorolás és statisztika, hogy sok, korábban fülműtéten átesett beteg is volt, ahol az ún. nyitott technikás üreggel rendelkezőknél szignifikánsan több volt a probléma. Az egyébként egészséges fülü embereknél csak 1/3 panaszkodott. Mondjuk az is elég sok...

Ez az orvosok számára azt jelzi, hogy még egy ilyen -nekünk- banális beavatkozás során is türelemmel kell lennünk a beteg felé. Ugyanakkor zavaró érzés a dugult fül, sőt, bizonyos helyzetekben muszáj kitisztítani a fület, azért, hogy normálisan lehessen kezelni.

És igen, végre, ebből is írtak tudományos cikket: úgy tűnik, a kabrióban nem kell félni a zajártalomtól! Legalábbis azt találták a kedves kollégák, legfeljebb 110 km/órás sebességnél az angol utakon autókázva. Bár azt kimutatták, hogy leeresztett ablaknál szignifikánsan erősebb zajterhelés éri a fület, mint felhúzott ablaknál. Ezen kívül a nyergesvontatók mellett azért közel 100 dB hangintenzitás is éri a hallószervünket, valamint a tolerancia-küszöbként sok helyen elfogadott 85 dB-t alkalmasint más helyzetekben is átlépte a zaj. Mégis elmondható, hogy az átlag alapján nem kell félni a halláskárosodástól. Mindenesetre további kutatásokat javasolnak az átmeneti halláscsökkenés irányába. Remek!

Kíváncsi vagyok, hogy vajon van-e olyan leendő vagy jelenlegi kabriótulajdonos, aki az alkalmi nagyobb zaj miatt tesz le erről a típusú autózásról. Bár nincs kabriós tapasztalatom, részemről jobban félnék az arcüreg- vagy torokgyulladástól, esetleg a fülkürthuruttól. Várom kabriósok jelentkezését ilyen irányú study céljából!

(képforrás: classicaldrives.com)

A fej-nyaki rosszindulatú daganatok nyirokcsomó áttéteinek műtéte a nyaki nyirokcsomó blokkdissectio (blokkdisszekció). Ilyenkor a nyaki nyirokcsomók és a környező szövetek -elsősorban zsír- kerülnek eltávolításra. A nyaki blokkdissectio alapja az ún. radikális blokkdissectio (radical neck dissection - RND), melynek során az adott oldali nyaki nyirokcsomó régiók közül I-től V-ig mindegyik kitakarításra kerül, valamint az azonos oldali fejbiccentő izmot, a vena jugularis internát (koponyából jövő nagyvéna), valamint a fejbiccentő izmon áthaladó, azt, és a trapezius izmot mozgató XI-es agyideget (nervus accessorius) is eltávolítjuk. A nyaki nyirokcsomó régiókról ITT már részletesebben írtam és rajzoltam is.

A radikális nyaki blokkdissectiot 1906-ban írta le Crile, majd később az 1940-es, '50-es években Martin volt az, aki szélesebb körben elterjesztette. A radikális műtét után kialakultak ennek módozatai, elsősorban azért, hogy feleslegesen ne távolítsunk el olyan képleteket a nyakról, ami jelentős funkcióveszteséghez, kozmetikai problémákhoz vezethet. Hiszen ha eltávolítjuk a fejbiccentő izmot, valamint a XI-es agyideget, akkor az adott oldali váll "megroggyan" az ellenoldalhoz képest, ami egyrészt szemmel látható, másrészt a beteg azt a karját vállból sokkal nehezebben tudja később használni. Viszont bizonyos daganatos stádiumban ezeket az anatómiai képleteket nem szabad bennhagyni, ugyanis azokban, vagy azok szoros közelségében már daganatos sejtek lehetnek.

Mindenesetre a kevésbé előrehaladott nyaki stádiumokra, alkalmasint még ki nem mutatható nyaki nyirokcsomó áttétekre találták ki később a módosított radikális blokkdissectiot (mRND), melynek során bár továbbra is eltávolítjuk a nyirokcsomókat I-től V-ig, de bennhagyjuk vagy a fejbiccentő izmot, vagy a v. jugularis internát, vagy a XI-es agyideget, vagy ezekből többet is. Szelektív nyaki blokkdissectio (SND) esetén részben az előzőleg említett képleteket sem vesszük ki, illetve valamelyik nyirokcsomó régió(ka)t az 5-ből nem bántjuk. Mind az mRND, de főleg az SND műtétet akkor lehet csak kivitelezni, ha biztosak vagyunk benne, hogy kisebb műtéttel is uralni lehet az áttéteket úgy, hogy nem marad benn daganatos sejtcsoport.

A los angeles-i House Ear Institute-ban a napokban ünnepelték meg, hogy 30 éve ültettek be először 18 évnél fiatalabb, belsőfül eredetű siket embernek cochlearis implantátumot. William House már az 1960-as évek elejétől próbálkozott felnőttekben ilyen műtéttel, de az FDA csak 1980 júliusában adott engedélyt 3 beavatkozásra 18 évnél fiatalabbak esetében. Azóta több ezer ilyen beültetést végeztek a világban.

A cochlearis implantátum a belsőfül nem működő szőrsejtjeinek szerepét veszi át, és az egyébként ép hallóideg felé egy elektróda vezeti át a mikrofonból az elektromos jeleket.  A belsőfül működéséről, illetve a szőrsejtekről tavaly már írtam ITT.

Egyre jobb implantátumok léteznek, egyedül a költség szab határt a rutin-szintű beültetésnek: millió forintos tétel csak maga az eszköz. Azért maga a műtét sem veszélytelen, és hosszadalmas a rehabilitáció is. Mindenesetre egy lehetőség azoknak, akiknek jól körülhatárolt ok miatt (rossz szőrsejtműködés) nem jó a hallásuk. Magyarországon az orvosi egyetemeken végzik a beültetést, ahol -a költségek miatt- meghatározott évi keretből gazdálkodhatnak.



(képforrás: edubuzz.org)

Komoly irodalma van már annak, hogy a vidéken felnövő gyermekek között kevesebb allergiás (szénanáthás, asztmás) beteg lesz felnőttkorban, mint a városi gyermekek esetén. Egy ezzel kapcsolatos cikkről júniusban én is csiripeltem. Viszont az, hogy ennek mi az oka, egyelőre nem igazán ismert. Szerencsére most a JACI-ban megjelent egy cikk, melyben arról írnak, hogy megtalálták az egyik olyan molekulát, amelyik felelős lehet ezért a jelenségért. Egerekben a takarmányfélékből, főleg a réti ecsetpázsitból származó arabinogalactan nevű anyag blokkolta az allergiás reakcióban döntő szerepű dendritikus sejteket, és csökkentette a légúti allergiás eredetű gyulladást és hyperreaktivitást. Ez lehet az egyik kulcs. Egyébként úgy találták, hogy csak a fűfélékből származó arabinogalactan okoz ilyen hatást, míg pl. a vörösfenyőből származó nem.

Jó, hogy ha nem csak feltételezéseink vannak ilyen ügyekben is.  Én idáig mindig azt gondoltam, hogy manapság azért van több allergiás beteg, mivel a gyermekek kevesebbet érintkeznek kosszal és más olyan anyagokkal, amik serkentik az immunrendszer érését, illetve hogy több antibiotikumot szednek. De ezt csak gondoltam. Most már legalább van valami kézzelfoghatóbb is.

Bréking nyúz: Az ENT House Budapest blog 700 nevező közül bekerült a 2010-es Goldenblog új, egészség-életmód kategóriájának 50-es listájára! Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés a fül- orr- gégészetnek!

Az osztrák-magyar Politzer Ádám (1835-1920) az egyik első számú alakja volt a korai fülészetnek. Előtte még nem is nagyon volt olyan foglalkozás, hogy fülész, mivel nagyjából az 1800-as évek közepére tehető ennek az orvosi szakterületnek az önállósodása.

Albertirsán született, Kecskeméten és Budapesten járt iskolába, majd Bécsben tanulta az orvostudományt. Ott is kezdett dolgozni, 1861-től már mint a bécsi egyetem fülész tanára tevékenykedett. 1873-től társvezetője lett ugyanott a világ első, 20 ágyas fülészeti osztályának, amelynek járóbeteg rendelésén évi 12-15.000 fülvizsgálatot végeztek. Az egyik alapítója volt a világ első fülészeti újságjának, az Archiv für Ohrenheilkunde-nak, majd 1895-ben harmadmagával létrehozta az Osztrák Fülészeti Társaságot.

Munkásságából kiemelendő, hogy a világon ő publikálta az első jelentősebb fülészeti (otoscopiás) atlaszt 1865-ben. Az atlaszon kívül még számtalan könyvet írt, többek között fülbetegségekről, valamint fülanatómiáról és szövettani vizsgálatokról. Az anatómiai és patológiai munkásságának fontos része, hogy rendkívül sok fülészeti csontpreparátumot készített halottak koponyáiból, ezzel egyrészt normál anatómiai szituációkat is demonstrálni tudott, másrészt egyes kóros állapotok, betegségek megismerését is segítette.

Készített egy egyszerű, hordozható kvázi audiométert, azaz hallásvizsgáló berendezést. Ezzel már külön csont- és légvezetést is lehetett mérni. Ennél is fontosabb találmánya a máig nevét viselő Politzer-ballon, mellyel az orron keresztül a nem megfelelően működő fülkürtöt lehet nagyobb légnyomással kinyitni, hogy így egyenlítődjön ki a középfülben uralkodó nyomás a külső légnyomással szemben. A ballont jelenleg is gyakran használjuk fülkürtátjárhatósági vizsgálatra és terápiás célból egyaránt. Ezeken kívül, Politzer 1873-ban már a ventillációs tubusnak megfelelő csövet is helyezett be dobhártyába. Szintén az ő nevéhez fűzödik az otosclerosis felfedezése, első leírása, bár természetesen akkor még nem lehetett tudni a pontosabb molekuláris hátterét ennek a betegségnek. Az otosclerosison kívül kiemelten foglalkozott a középfülgyulladások szövődményeivel, a cholesteatomával, és a halláscsökkenések minden fajtájával.

Munkásságát kellő tisztelettel gondozza a szintén az ő nevét viselő nemzetközi fülészeti társaság, a Politzer Society.



(Képforrás: wikipedia)