A fülzúgás régóta visszatérő téma itt a blogon. A korábbi bejegyzésekhez kapcsolódva, az utóbbi időben is inkább azt olvasom, hogy a fülzúgás (tinnitus) valójában nem, vagy legalábbis nem csak fül- orr- gégészeti betegség. Főleg a krónikus formáját sokan inkább neurológiai kórképnek tartják.

Számomra elfogadható az az elmélet, hogy a fülzúgás legtöbbször valamilyen belsőfül vagy hallóideg rossz működéssel kezdődik. Ennek oka lehet keringési rendellenesség, fertőzés, autoimmun betegség, stb. Viszont aztán napok-hetek-hónapok alatt az agy belsőbb régióiban található neuronok kapcsolatai is átrendeződnek, adaptálódnak a fülzúgáshoz. Ilyenkor tehát már nem, vagy nem csak a belsőfül és a hallóideg működik kórosan, de a belsőbb idegpályák is. Ez a kapcsolat-átrendeződés ismert tény, ezt hívják az agy plaszticitásának. A plaszticitással jelen esetben csak az a baj, hogy ha a fülzúgást kiváltó ok meg is szűnik idővel, a rosszul átrendeződött/kapcsoló idegsejtek miatt a fülzúgás akkor sem múlik. Jogos lehet persze az a kérdés, hogy ha "odafelé" át tudott rendeződni az idegsejthálózat, akkor "visszafelé" miért nem tud? Nem tudom, de arra tippelek, hogy hiányzik a visszaváltoztatáshoz szükséges inger. Hiszen míg a fülzúgás megjelenésekor egy extra ingerhez adaptálódnak a neuronok, addig a kiváltó ok megszűnésével nem jelentkezik új inger, mely visszarendezné az idegsejtek kapcsolatait.

Ha jól tudom, akkor először a fenti jelenséget 1941 egy Dandy nevű idegsebész vetette fel. Ő 400 Meniere betegségben szenvedő páciens hallóidegét vágta át kezelésképpen, de csak 50%-nak múlt el a fülzúgása. Ezt én elég erős bizonyítéknak gondolom. Már csak azt kellene megtudni, hogy pontosan mennyi az az idő, amíg átrendeződnek a neuronok. Meg azt, hogy mi a kiváltó probléma. Szóval csak ennyit, apróságok...

Egy ajánló a végére: tübingeni kollégák írtak nemrég egy cikket a Hearing Research-ben a fülzúgás molekuláris alapjairól.