A webbetegen nemrég kaptam egy olyan kérdést, aminek az egyik sarkalatos pontja az volt, hogy az illető mindenáron el akarja kerülni a szívóval történő fültisztítást, mert anno eléggé megszédült tőle. Igen, ilyen sajnos előfordul. Sőt, elvileg ennél még komolyabb problémák is adódhatnak.

Egyébként nem egy jó élmény, az biztos. Sok betegnél látom, hogy nem rajong érte, hangos, néha kissé fájdalmasabb is, mint a fülmosás. Szerencsére úgy tűnik, hogy annyira nem hangos, hogy halláskárosodást okozzon, legalábbis egy meglehetősen kis betegszámú vizsgálat során ezt állapították meg. De ilyenkor legalább látja az ember, hogy mit csinál, ellentétben a fülmosással, ahol nem. Ráadásul van egy csomó olyan helyzet (erről ITT), amikor nem szerencsés, sőt, esetleg tilos mosni a fület. Ilyenkor pedig marad a szívó.

A European Archives of Oto-Rhino-Laryngology-ban megjelent most egy 164 fő bevonásával végzett tanulmány, amiben arra voltak kíváncsiak, hogy a betegek hogyan tolerálják és mennyire szeretik a szívóval történő fültisztítást. Hát, mit mondjak, eléggé nem népszerű beavatkozás, ez így a szívó másik oldaláról eléggé meg is lepett. Nekünk, fül- orr- gégészeknek mindenesetre nagy tanulság. Összességében a betegek kevesebb, mint a fele (45%) szerint nem volt semmi gond a szívós módszerrel. 41%-nak lett utána átmeneti szédülése, 34%-nak a beavatkozás alatt is volt (a két csoport átfedhet). 28% zavaróan hangosnak ítélte a szívót, sőt, 11% halláscsökkenést is észlelt emiatt, ami ellentmond a fenti, kis esetszámú vizsgálatnak.

Annyiból kissé csalóka a fenti felsorolás és statisztika, hogy sok, korábban fülműtéten átesett beteg is volt, ahol az ún. nyitott technikás üreggel rendelkezőknél szignifikánsan több volt a probléma. Az egyébként egészséges fülü embereknél csak 1/3 panaszkodott. Mondjuk az is elég sok...

Ez az orvosok számára azt jelzi, hogy még egy ilyen -nekünk- banális beavatkozás során is türelemmel kell lennünk a beteg felé. Ugyanakkor zavaró érzés a dugult fül, sőt, bizonyos helyzetekben muszáj kitisztítani a fület, azért, hogy normálisan lehessen kezelni.

És igen, végre, ebből is írtak tudományos cikket: úgy tűnik, a kabrióban nem kell félni a zajártalomtól! Legalábbis azt találták a kedves kollégák, legfeljebb 110 km/órás sebességnél az angol utakon autókázva. Bár azt kimutatták, hogy leeresztett ablaknál szignifikánsan erősebb zajterhelés éri a fület, mint felhúzott ablaknál. Ezen kívül a nyergesvontatók mellett azért közel 100 dB hangintenzitás is éri a hallószervünket, valamint a tolerancia-küszöbként sok helyen elfogadott 85 dB-t alkalmasint más helyzetekben is átlépte a zaj. Mégis elmondható, hogy az átlag alapján nem kell félni a halláskárosodástól. Mindenesetre további kutatásokat javasolnak az átmeneti halláscsökkenés irányába. Remek!

Kíváncsi vagyok, hogy vajon van-e olyan leendő vagy jelenlegi kabriótulajdonos, aki az alkalmi nagyobb zaj miatt tesz le erről a típusú autózásról. Bár nincs kabriós tapasztalatom, részemről jobban félnék az arcüreg- vagy torokgyulladástól, esetleg a fülkürthuruttól. Várom kabriósok jelentkezését ilyen irányú study céljából!

(képforrás: classicaldrives.com)

A fej-nyaki rosszindulatú daganatok nyirokcsomó áttéteinek műtéte a nyaki nyirokcsomó blokkdissectio (blokkdisszekció). Ilyenkor a nyaki nyirokcsomók és a környező szövetek -elsősorban zsír- kerülnek eltávolításra. A nyaki blokkdissectio alapja az ún. radikális blokkdissectio (radical neck dissection - RND), melynek során az adott oldali nyaki nyirokcsomó régiók közül I-től V-ig mindegyik kitakarításra kerül, valamint az azonos oldali fejbiccentő izmot, a vena jugularis internát (koponyából jövő nagyvéna), valamint a fejbiccentő izmon áthaladó, azt, és a trapezius izmot mozgató XI-es agyideget (nervus accessorius) is eltávolítjuk. A nyaki nyirokcsomó régiókról ITT már részletesebben írtam és rajzoltam is.

A radikális nyaki blokkdissectiot 1906-ban írta le Crile, majd később az 1940-es, '50-es években Martin volt az, aki szélesebb körben elterjesztette. A radikális műtét után kialakultak ennek módozatai, elsősorban azért, hogy feleslegesen ne távolítsunk el olyan képleteket a nyakról, ami jelentős funkcióveszteséghez, kozmetikai problémákhoz vezethet. Hiszen ha eltávolítjuk a fejbiccentő izmot, valamint a XI-es agyideget, akkor az adott oldali váll "megroggyan" az ellenoldalhoz képest, ami egyrészt szemmel látható, másrészt a beteg azt a karját vállból sokkal nehezebben tudja később használni. Viszont bizonyos daganatos stádiumban ezeket az anatómiai képleteket nem szabad bennhagyni, ugyanis azokban, vagy azok szoros közelségében már daganatos sejtek lehetnek.

Mindenesetre a kevésbé előrehaladott nyaki stádiumokra, alkalmasint még ki nem mutatható nyaki nyirokcsomó áttétekre találták ki később a módosított radikális blokkdissectiot (mRND), melynek során bár továbbra is eltávolítjuk a nyirokcsomókat I-től V-ig, de bennhagyjuk vagy a fejbiccentő izmot, vagy a v. jugularis internát, vagy a XI-es agyideget, vagy ezekből többet is. Szelektív nyaki blokkdissectio (SND) esetén részben az előzőleg említett képleteket sem vesszük ki, illetve valamelyik nyirokcsomó régió(ka)t az 5-ből nem bántjuk. Mind az mRND, de főleg az SND műtétet akkor lehet csak kivitelezni, ha biztosak vagyunk benne, hogy kisebb műtéttel is uralni lehet az áttéteket úgy, hogy nem marad benn daganatos sejtcsoport.

A los angeles-i House Ear Institute-ban a napokban ünnepelték meg, hogy 30 éve ültettek be először 18 évnél fiatalabb, belsőfül eredetű siket embernek cochlearis implantátumot. William House már az 1960-as évek elejétől próbálkozott felnőttekben ilyen műtéttel, de az FDA csak 1980 júliusában adott engedélyt 3 beavatkozásra 18 évnél fiatalabbak esetében. Azóta több ezer ilyen beültetést végeztek a világban.

A cochlearis implantátum a belsőfül nem működő szőrsejtjeinek szerepét veszi át, és az egyébként ép hallóideg felé egy elektróda vezeti át a mikrofonból az elektromos jeleket.  A belsőfül működéséről, illetve a szőrsejtekről tavaly már írtam ITT.

Egyre jobb implantátumok léteznek, egyedül a költség szab határt a rutin-szintű beültetésnek: millió forintos tétel csak maga az eszköz. Azért maga a műtét sem veszélytelen, és hosszadalmas a rehabilitáció is. Mindenesetre egy lehetőség azoknak, akiknek jól körülhatárolt ok miatt (rossz szőrsejtműködés) nem jó a hallásuk. Magyarországon az orvosi egyetemeken végzik a beültetést, ahol -a költségek miatt- meghatározott évi keretből gazdálkodhatnak.



(képforrás: edubuzz.org)

Komoly irodalma van már annak, hogy a vidéken felnövő gyermekek között kevesebb allergiás (szénanáthás, asztmás) beteg lesz felnőttkorban, mint a városi gyermekek esetén. Egy ezzel kapcsolatos cikkről júniusban én is csiripeltem. Viszont az, hogy ennek mi az oka, egyelőre nem igazán ismert. Szerencsére most a JACI-ban megjelent egy cikk, melyben arról írnak, hogy megtalálták az egyik olyan molekulát, amelyik felelős lehet ezért a jelenségért. Egerekben a takarmányfélékből, főleg a réti ecsetpázsitból származó arabinogalactan nevű anyag blokkolta az allergiás reakcióban döntő szerepű dendritikus sejteket, és csökkentette a légúti allergiás eredetű gyulladást és hyperreaktivitást. Ez lehet az egyik kulcs. Egyébként úgy találták, hogy csak a fűfélékből származó arabinogalactan okoz ilyen hatást, míg pl. a vörösfenyőből származó nem.

Jó, hogy ha nem csak feltételezéseink vannak ilyen ügyekben is.  Én idáig mindig azt gondoltam, hogy manapság azért van több allergiás beteg, mivel a gyermekek kevesebbet érintkeznek kosszal és más olyan anyagokkal, amik serkentik az immunrendszer érését, illetve hogy több antibiotikumot szednek. De ezt csak gondoltam. Most már legalább van valami kézzelfoghatóbb is.

Bréking nyúz: Az ENT House Budapest blog 700 nevező közül bekerült a 2010-es Goldenblog új, egészség-életmód kategóriájának 50-es listájára! Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés a fül- orr- gégészetnek!

Az osztrák-magyar Politzer Ádám (1835-1920) az egyik első számú alakja volt a korai fülészetnek. Előtte még nem is nagyon volt olyan foglalkozás, hogy fülész, mivel nagyjából az 1800-as évek közepére tehető ennek az orvosi szakterületnek az önállósodása.

Albertirsán született, Kecskeméten és Budapesten járt iskolába, majd Bécsben tanulta az orvostudományt. Ott is kezdett dolgozni, 1861-től már mint a bécsi egyetem fülész tanára tevékenykedett. 1873-től társvezetője lett ugyanott a világ első, 20 ágyas fülészeti osztályának, amelynek járóbeteg rendelésén évi 12-15.000 fülvizsgálatot végeztek. Az egyik alapítója volt a világ első fülészeti újságjának, az Archiv für Ohrenheilkunde-nak, majd 1895-ben harmadmagával létrehozta az Osztrák Fülészeti Társaságot.

Munkásságából kiemelendő, hogy a világon ő publikálta az első jelentősebb fülészeti (otoscopiás) atlaszt 1865-ben. Az atlaszon kívül még számtalan könyvet írt, többek között fülbetegségekről, valamint fülanatómiáról és szövettani vizsgálatokról. Az anatómiai és patológiai munkásságának fontos része, hogy rendkívül sok fülészeti csontpreparátumot készített halottak koponyáiból, ezzel egyrészt normál anatómiai szituációkat is demonstrálni tudott, másrészt egyes kóros állapotok, betegségek megismerését is segítette.

Készített egy egyszerű, hordozható kvázi audiométert, azaz hallásvizsgáló berendezést. Ezzel már külön csont- és légvezetést is lehetett mérni. Ennél is fontosabb találmánya a máig nevét viselő Politzer-ballon, mellyel az orron keresztül a nem megfelelően működő fülkürtöt lehet nagyobb légnyomással kinyitni, hogy így egyenlítődjön ki a középfülben uralkodó nyomás a külső légnyomással szemben. A ballont jelenleg is gyakran használjuk fülkürtátjárhatósági vizsgálatra és terápiás célból egyaránt. Ezeken kívül, Politzer 1873-ban már a ventillációs tubusnak megfelelő csövet is helyezett be dobhártyába. Szintén az ő nevéhez fűzödik az otosclerosis felfedezése, első leírása, bár természetesen akkor még nem lehetett tudni a pontosabb molekuláris hátterét ennek a betegségnek. Az otosclerosison kívül kiemelten foglalkozott a középfülgyulladások szövődményeivel, a cholesteatomával, és a halláscsökkenések minden fajtájával.

Munkásságát kellő tisztelettel gondozza a szintén az ő nevét viselő nemzetközi fülészeti társaság, a Politzer Society.



(Képforrás: wikipedia)

Kisgyermekek középfülgyulladása kapcsán lassan alapvetéssé vált a szülők oldaláról, hogy kezelés=antibiotikum. Ez nagyrészt kényelmi tényezőkre vezethető vissza. Ugyanis a betegek (és szüleik) –teljesen érthető okok miatt- nem szeretnek ugyanazon betegség miatt többször is órákat várni egy orvosi vizsgálatra, az a biztos, ha kapnak antibiotikumot, mert akkor tuti meggyógyul a fül, nincs vele más teendő. Ez az orvosnak is tulajdonképpen sokkal egyszerűbb, nem kell bajlódni a beteggel annyit.

Viszont annyi probléma van, hogy a középfülgyulladás sokszor, talán mondhatni legtöbbször antibiotikum nélkül is meggyógyulna. Így feleslegesen kapott a gyermek antibiotikumot, amely magával vonja a következőket:
- a gyermek feleslegesen szenved az esetleges mellékhatásoktól (pl. hasmenés)
- nő az adott antibiotikumra ellenálló baktériumtörzsek kialakulásának esélye
- többletköltséget jelent

Természetesen nem arról van szó, hogy sohasem kell adni antibiotikumot középfülgyulladásnál. De bizonyos esetekben, megfelelően szoros fül- orr- gégészeti kontroll alatt tartott gyermeknél tényleg nem szükséges. Ez csak akkor működik, ha mind a beteg (szülei), mind az orvos extra munkát fektet a gyógyulásba-gyógyításba, hiszen így 1-3 naponta kontrollra kell járni. Ráadásul még ezek után is lehet olyan a szituáció, hogy X nap után mégiscsak antibiotikum adása mellett döntünk. De legalább megpróbáltuk anélkül…

Nemrég horvát kollégák publikáltak egy idevágó cikket az International Journal of Pediatric Otorhinolaryngology-ban. Több, mint 300, 2 hónap és 6 év közötti kisgyermek esetét feldolgozva úgy találták, hogy kevésbé súlyos esetekben (pl. nincs láz, vagy a dobhártyát elődomborító genny) 60% feletti arányban gyógyultak meg antibiotikum nélkül is a gyermekek. Az ő ajánlásuk az antibiotikummal szemben természetesen szintén a szoros kontroll, „wait and see”, tehát az antibiotikum nélkül kezelt kis betegek figyelgetését ők sem tartják megkerülhetőnek. És ez így van rendjén.

Korábban már írtam arról, hogy a krónikus melléküregbetegségek báziskezelése nem antibiotikummal, hanem szteroiddal történik. Erre tessék, egy hete olvastam egy cikk absztraktját, hogy orrpolip ellen igenis hatékony az antibiotikum. Ugyan nem olyan hatékony, mint a lokálszteroid, az orrspray-k, de mintha hosszabb ideig hatna. Ráadásul a doxycyclinnél vették észre ezt a hatást, ami a fül- orr- gégészetben nemhogy nem elsővonalbeli, de még másod- sőt harmadvonalbeli antibiotikumnak sem minősül. Ez biztos más szakmák esetén nem igaz, de a fül- orr- gégészetben eléggé így van.

Egy hír lehetne, ennyi. Viszont először Ves Dimov Allergy Notes blogján is írt róla, majd másnap a Fauquier ENT blogjában is megemlítették. Érdemes összehasonlítani a két blogbejegyzést. Amit mindenképpen ki kell emelni (és erről csak Ves Dimov írt), hogy ez egy 47 beteg részvételével zajlott teszt volt. 47 fő esetén, egy első ilyen jellegű tanulmánynál nem írható le az, hogy a doxycyclin egy új kezelési lehetőség az orrpolipra. Ez így önmagában csak egy ötlet, de ilyenekből van még szerintem egy csomó. Én azt gondolom, hogy csak a velejáró felülfertőződést csökkenti. A kísérlet során myeloperoxidáz és matrix metelloproteáz szint csökkenést észleltek a doxycyclin csoportban, ami talán még bele is férhet ebbe a teóriába.

Tehát a címbeli kérdésre a válasz részemről még mindig az, hogy nem.

 
A belsőfül két alegységből tevődik össze, melyek közül a csiga (cochlea) a hallásért, (a fenti kép jobb oldalán), míg az ún. vestibularis rendszer az egyensúlyozásért felelős (a fenti kép bal oldalán).

A vestibularis rendszert a három félkörös ívjárat, és a hozzájuk tartozó utriculus (tömlőcske) és sacculus (zsákocska) alkotja. Ez a speciális folyadékot tartalmazó hártyás tömlőrendszer védett helyen, a középfültől befelé-felfelé, a koponyacsontban található (a lenti kép jobb felső részén)

A vestibularis rendszer működése biztosítja, hogy mind a szöggyorsulást (ívjáratokban), mind a lineáris gyorsulást (utriculusban, sacculusban) észleljük. Ha elmozdulunk, a tömlőrendszerben a folyadék is mozogni kezd. Ezzel az ívjáratok, az utriculus, valamint a sacculus adott pontjain elhelyezkedő mozgásreceptor szőrsejtek szőrei elhajlanak, ami a sejtek depolarizációjához vezet, és a sejt a hozzá tartozó ideg részére jelzést küld.

A szőrsejteknek egyébként van egy alapműködése, ami azt jelenti, hogy valójában ezek a receptorok a folyadék érdemi mozgása nélkül is küldenek jeleket a központi idegrendszerbe. Mozgás esetén viszont jóval gyakrabban tüzelnek, ez a mozgás igazi jele. Ebből adódik, hogy ha fülészeti betegség a szédülés oka, akkor az vagy a vestibularis rendszer túlműködése, izgalma miatt jön létre (pl. leginkább gyulladás), vagy az alulműködése, kiesése miatt (pl. traumás sérülés). Mind  a túl-, mind az alulműködés forgó jellegű szédüléshez vezet.


(Képforrás: wikipedia, fitinlondon.com)