Régi fülsebészeti vita, hogy kell-e tamponálni a fület műtét után, vagy sem, és ha igen, akkor mivel. Most egy frissen publikált francia kérdőíves felmérés (Evaluation of Postoperative Practices Regarding Packing of the External Auditory Canal) kapcsán beláthatunk a francia fülsebészek tamponálási szokásaiba, és iskolától függően bólogathatunk, hogy de jó, mi is így csináljuk, vagy szörnyülködhetünk, hogy mit művelnek, esetleg csodálkozhatunk, hogy mik is vannak. 55 fülsebész válaszolt a kérdőíves megkeresésre, melyek között vegyesen volt állami- és magánszférában dolgozó, akik inkább felnőtteket operáltak, bár azért volt vegyes praxis, sőt, csak gyerekekkel foglalkozó is. 6 különböző (leggyakoribb fülsebészeti beavatkozást vették alapul: myringoplastica, ossiculoplastica, canalplastica, CWU, CWD, CWR (CWD + hallójárat rekonstrukció). A myringoplasticák és az ossiculoplasticák messze nagy része transcanal vagy endauralis behatolásból történt, a radikálisabb, nagyobb műtétek már inkább retroauricularis feltárásból, bár pl. a CWD-k negyedét is a válaszadók "enlarged endaural" metszésből csinálta. 

Ha mindent egyben nézünk, függetlenül a műtéti beavatkozástól, akkor az esetek közel felében a szilikoncsík + nem felszívódó, preformált fültampon (pl. Merocel) együttes alkalmazása történt. Ez a módszer minden beavatkozásnál vezetett, még a CWD esetén is. Második helyen a befutó a szilikoncsík nélküli preformált tampon volt minden műtéti típus esetén, kivéve a CWD-t, ahol az esetek negyedében paraffinos gézcsíkkal történt a tamponálás. Felszívódó tampont az esetek 6-22%-ában alkalmaznak, elsősorban az endauralis beavatkozásoknál jelezték ezt a kollégák. "Sima" fülműtét során gézcsík szinte elő sem került. A válaszadók 65%-a egyébként minden felsorolt beavatkozásnál ugyanazt a tamponálási módszert alkalmazza. Érdekes még, hogy a fülsebészek 96%-a ragaszkodott valamilyen tamponáláshoz. Elsősorban a hallójárat másodlagos szűkületének megelőzése céljából, de volt, aki a bluting ellen gondolja, illetve a lebeny elmozdulásának megelőzésére. Fontos az is, hogy a betett tampont pedig a fülsebészek 75%-a 7-10 nappal a műtét után vette ki, a maradék kollégák fele 2 hét után, 7% pedig 1 héten belül detamponált.

A felmérés szerzői szerint nagyon különböző tamponálási szokásosról számoltak be a megkérdezettek. Ennek talán az az oka, hogy kevés az evidencia, amit viszont eddig valaha tudományosan vizsgáltak, ott jellemzően nem volt nagy különbség. Tehát a helyi szokások uralkodnak, és inkább csak a költségek, illetve a betegek életminőségi kérdései befolyásolják a döntéseket. De látszik, hogy sok minden működhet a fülben, nincs egyeduralkodó tamponálási eljárás. Nem lenne rossz látni ezt hazai viszonylatban is.

Az elmúlt időszakban az érdeklődésem az oldalsó koponyaalapi sebészet irányába ment el, és ezt a folyamatot a tavalyi Gruppo Otologico-ban tett tanulmányutam tette visszafordíthatatlanná. Így adott volt, hogy elmenjek a Garda tó mellett most megrendezett, 14. európai koponyaalapi sebészeti kongresszusra.

Egy ilyen rendezvényen, amikor a legjobb nemzetközi szakembereket hallgatja és látja az ember, alapos szakmai lökést kap, és ezzel párhuzamosan pedig komoly alázatot is tanul. Márpedig itt a legnagyobbak voltak, ráadásul nem csak Európából, hanem az USA-ból, és Ázsiából is, és egy teljesen up-to-date rálátást adtak mind az anterior, mind a lateral skull base sebészetének vonatkozásában. Három és fél napon keresztül instrukciós kurzusok, keynote előadások, "how I do it" bemutatások, kerekasztalok, stb. elég töményen.

Értelemszerűen én elsősorban az oldalsó koponyaalap miatt voltam ott, bár bementem egy pár anterior skull base előadásra is, ahol konstatáltam, hogy szinte semmit nem értek belőle. Ami egyébként így, ebben a formában nem igaz. Azért a kórházban az elülső koponyaalapi team betegbemutatásai, műtéti kiírásai kapcsán ragad ránk valami akkor is, ha nem akarjuk. Viszont már az elülső és az oldalsó skull base is annyira külön világ, hogy hacsak az ember nem kifejezetten egy kizárólag koponyaalapi sebészettel foglalkozó centrumban dolgozik, akkor szinte lehetetlen párhuzamosan megtanulni a kettőt.

Az oldalsó koponyalapon a fő témák a temporalis csont malignomák, a foramen jugulare sebészete, a paragangliomák, az akusztikus neurinomák, ás a pars petrosa cholesteatomák voltak. Nehéz kiemelni bármit is, annyi fontos info hangzott el, de egy dolgot talán dinamikusan ide tudok csatolni. 2 éve írtam a temporalis csont carcinoma Pittsburgh T stádiumbeosztásáról, ami az elfogadott, és igazoltan működőképes, speciális staging rendszer erre a betegségre. Ugyanakkor a kongresszuson többször előkerült, hogy a T4-es stádium túl tág, ebben a csoportban nagyon nagy a szórás, ezért érdemes lenne további alcsoportokat létrehozni, mert ez alapján még pontosabb terápiás stratégiát lehet kidolgozni, és még megbízhatóbb prognózist lehet felállítani. Dirk Kunst professzor Maastrichtból és Nijmegenből bemutatta a holland temporalis csont carcinoma regisztert, és több száz beteg adatai alapján a multicenter kutatásból nyert eredményeiket. Ők azt találták, hogy a '90-es évek végén Lavieille és munkacsoportja által bemutatott T4 alstádiumrendszer jól használható a túl tág T4 problémájára (Squamous cell carcinoma of the temporal bone: results and management).

Mi is ez a beosztás?
T4a: A tumor legalább 0.5 cm mélységben infiltrálja a környező lágyrészeket, azaz (és/vagy) a TM izületet, az állkapocsfejet, a parotist, vagy a processus styloideus környékét.
T4b: A tumor infiltrálja a dobüreg mediális falát és/vagy a cochleát, és/vagy a facialis csatorna és/vagy a tegmen erodált, és/vagy facialis paresis látható, és/vagy a piramiscsúcs is érintett, DE a tumor nem megy be az intracraniumba.
T4c: A tumor erodálja a carotis csatornát, és/vagy benne van a foramen jugulare-ban, és/vagy infiltrálja a durát, és/vagy benn van az intracraniumban.

Logikusnak tűnik, hogy például a műtéti feltárás, a perioperaítv morbiditás vonatkozásában egy TM izület infiltráció nem ugyanaz, mint egy foramen jugulare vagy piramiscsúcs infiltráció. Persze az orvoslás olyan, hogy sokszor valami logikusnak tűnik, de -egyelőre- nem ismert egyéb faktorok miatt végül mégsem lesz igaz. Viszont itt több száz beteg adata alapján mégiscsak működőképesnek mondható a rendszer. Egyébként saját fotón is meg tudom mutatni, egy carcinoma miatt végzett lateralis temporalis csontrezekciónk (ami a T1-T2 esetek alapműtéte) végéről, ahol jól látszik, hogy mennyivel könnyebb uralni egy T4-es tumort, ha csak a kint lévő állkapocsizület (TMJ) felé kell pluszban rezekálni, vagy pedig a belsőfülön (L, P), illetve a n. facialison (F) áthaladva a piramiscsúcsot kell rendbe tenni. A többi betű kitalálását az olvasóra bízom:

Ja, és a kongresszusi környezet sem volt rossz :), bár az idő lehetett volna naposabb. Az időért kárpótlásul a SE és PTE fül- orr- gégész, és OITI-s idegsebész kollégákkal kellemes estéket töltöttünk a helyi borkínálat feltérképezésével, sőt, Szalóki Tibor kollégánk szervezkedésének köszönhetően még egy canyoing túra is belefért.

Lassan 3 hónap telt el az utolsó híradó óta, így összejött egy csomó érdekesség. Kicsit kevesebb lett most az onkológia, de azért van, pl. a T3-4-es parotis tumorok elektív nyaki disszekciójáról, vagy a PET-CT-n világító tonsilla palatinák malignitás esélyéről, illetve tumorok miatt (mi másért?) végzett temporalis csont rezekciók meta-analíziséről.

A sort viszont egy nagyon belsős szakmai kérdés indítja. Az USA-ban 2019-ben már átlag heti 80 (!!) óra volt a rezidensi munkaidő, ami markáns burnout-hoz vezet. Zárójelben meg lehet jegyezni, hogy nem csoda, basszus. Aztán van több nyaki infektológia. Megerősítést nyert, hogy a parapharyngealis tályogok esetén a penicillin metronidazollal és tályogmegnyitással, tonsillectomiával jó választás. De a súlyos nyaki fertőzések a mediastinitissel való társulás esetén is előkerülnek egy másik cikkben itt, ahol a gyakori képalkotó kontroll, nyitott sebkezelés, és a tracheostomia is fontos. Rhinológiában inkább lelki dolgokról lesz szó: a depresszió és szorongás gyakori a krónikus sinusitisben, de empty nose szindróma esetén még öngyilkossági hajlam is megfigyelhető. Egy svéd betegregiszter adatainak feldolgozása alapján, hangszalagpolip eltávolítás után nem is biztos, hogy szükséges a teljes gégediéta. Némi sleep medicine: még nagyon kövér, OSAS-os embereknél is van esély, hogy javítson a légzéskimaradáson a (valamilyen) sleep surgery.

És még sok érdekesség:

Resident Burnout and Well-being in Otolaryngology and Other Surgical Specialties: Strategies for Change

Trending Tubes: A Social Media Analysis of Tympanostomy Tubes in Children

Evaluation and Management of Tinnitus: Are There Opportunities for Improvement?

Is elective neck dissection necessary for patients with cT3-4N0 parotid gland cancer?

Clinical evaluation of antibiotic regimens in patients with surgically verified parapharyngeal abscess: a prospective observational study

Voice rest after vocal fold polyp surgery: A Swedish register study of 588 patients

Temporal Bone Resection for Squamous Cell Carcinoma of the Lateral Skull Base: Systematic Review and Meta-analysis 

Deep neck infections with and without mediastinal involvement: treatment and outcome in 218 patients 

Prevalence of Depression and Anxiety in Patients With Chronic Rhinosinusitis: A Systematic Review and Meta-analysis

Effects of Soft Tissue Sleep Surgery on Morbidly Obese Patients

Incidental FDG-Avid Focuses in Palatine Tonsils on PET/CT

Suicidal thoughts in patients with empty nose syndrome

Diagnosis and Management of Barosinusitis: A Systematic Review 

Tympanic membrane perforations: a critical analysis of 1003 ears and proposal of a new classification based on pathogenesis

Jó olvasgatást/hallgatást!

A fülészeti, fülsebészeti eredményességet legalább kétféleképpen lehet illetve szokás mérni. Egyrészt hogyan javul a beteg hallása (ABG változása, 10 vagy 20 dB-en belülre javuló ABG, AC változása, stb.), másrészt meg hogy sikerül-e zárt (és légtartó) dobüreget kialakítani. Ezen kívül cholesteatoma esetén természetesen a recidíva/reziduum arány is fontos szempont, sőt, talán a legfontosabb.

Vannak azonban speciális helyzetek, amikor ezek a tradícionális mérési lehetőségek nem használhatók vagy legalábbis nem a valós probléma megoldásának hatékonyságára fókuszálnak. Ilyen például a folyós korábbi nyitott technikás üreg, ahol a folyás a legnagyobb probléma, nem pedig a korábbi helyzethez képest romló hallás, a cholesteatoma recidíva/reziduum kérdés is bizonyos szempontból értelmét veszti (legalábbis az esetek jó részében), és nincs zárandó perforáció sem.

Erre kínál megoldást a Merchant grading system, ami 1997-ben került publikálásra (Efficacy of tympanomastoid surgery for control of infection in active chronic otitis media). Mindenképpen fontosnak tartom kiemelni, hogy ez a beosztás a Massachusetts Eye and Ear Infirmary-ből, Joseph B. Nadol munkacsoportjától származik, akinek a neve muszáj, hogy ismerősen csengjen azok számára, akik fülészeti kutatással foglalkoznak, a Harvard fül- orr- gégészeti fakultását pedig csak nem kell bemutatni.

Mit is jelent ez a beosztás?

Grade 0: Nincs fülfolyás, ÉS nem látható a mastoidüregben sem genny, sem granuláció.
Grade 1: 3 hónapon belül legfeljebb egyszer előforduló, 2 hétnél rövidebb ideig tartó fülfolyás, VAGY vagy nincs fülfolyás, viszont a beteg szubjektíven nedvesnek érzi a fülét.
Grade 2: 3 hónapon belül többször is előforduló, egyenként max. 2 hétig tartó fülfolyás, VAGY 3 hónapon belül több, mint 2 hétig folyott a fül, VAGY a fülvizsgálat során genny vagy granuláció volt látható, ami (azonnal) megszüntethető volt antibiotikus fülcseppel, eltávolítással, vagy ezüst-nitrátos ecseteléssel.
Grade 3: Folyamatos, mindennapos gennyes fülfolyás,VAGY a mastoidüregben kiterjedt granuláció látható, VAGY reoperálni kell a fület, hogy uraljuk a folyást, fertőzést.

A grade 3-nál azért tettem zárójelbe az azonnal kifejezést (promptly az eredetiben), mert mondjuk antibiotikumos fülcseppel nem azonnal szüntethető meg a folyás, hanem legalább pár nap kell. Emellett az ezüst nitrátos ecsetelés helyett szóba jöhet(ne) más helyi ecsetelés, vagy kezelés is, de ennek kifejtése meghaladja a mostani blogbejegyzés határait.

Miért jó ez a beosztás? Egyrészt számunkra, és a beteg számára is valamelyest objektivizálható a probléma mértéke, és el tudjuk helyezni egy skálán. Másrészt pedig a problémát megcélzó kezelések, műtétek hatékonyságát ezzel lehet lemérni. A cikkben is írják egyébként -sőt, a címe is az-, hogy a krónikus középfülgyulladás kezelése infekciókontrollt is jelent, ami a fülfolyás mértékéből mérhető le. Így a Merchant grading segít abban, hogy eldöntsük, mennyire vagyunk urai a helyzetnek egy adott mastoidüreg esetén.

Már korábban is szóba került itt a blogon, hogy mikor kell eltávolítani a dobhártyából a magától ki nem esett ventillációs tubust (Meddig maradjon a dobhártyában a ventillációs tubus?). Az ott idézett egyiptomi cikk szerint valahol 1 - 1.5 év között érdemes kiszedni. Egyébként ott T tubusról volt szó, ami egy kicsit más, mint az általában használt grommet tubus, de fogadjuk el hasonlónak a kérdésfelvetést.

Nos, megnyugodhatunk, mert most egy nagyon hasonló, de ennél erősebb, bár továbbra is elsősorban "eminence based" javaslat jött erre vonatkozólag egy TRIO Best Practice formájában (When Should a Retained Tympanostomy Tube be Removed?). Azért inkább csak eminence, és nem evidence based, mert kevés az adat, pláne a prospektív kutatás, miközben a krónikus savós otitis vs. a ventillációs tubus mellékhatásai, lehetséges szövődményei között kell lavírozni. Mert ha nem rakjuk be, akkor az a baj, hogy a gyerek nem hall, lassabban fejlődik, romlik az iskolai teljesítménye, és esetleg adhezív folyamat, vagy retrakciós öböl alakul ki. Ha pedig berakjuk a tubust, akkor később az esetek pár százalékában tartós perforáció marad vissza, rosszabb esetben hámbefordulásos (pardon, az új EAONO nomenklatúra szerint nem hámzsák alapú) cholesteatoma, illetve nő a tympanosclerosis esélye. Szóval jó, ha tudjuk, mi a 2 oldala a történetnek.

Mindenesetre komoly nagy újdonság nincs ebben az új Best Practice ajánlásban. Kicsit szétbontják életkor szerint az eljárásrendet, eszerint 7-8 éves kor felett kb. 18 hónap, azaz 1.5 év után érdemes kivenni a tubust, míg 7-8 éves kor alatt 18 hónap után, VAGY amíg a gyermek 7-8 éves nem lesz. Ez utóbbi eset talán inkább a rizikócsoportra vonatkoztatható, ahol pl. esetleg korábban többszörös tubusbeültetés történt. Hát akkor járjunk el valahogy így!

Korábbi Triological Society Best Practice bejegyzések pedig ITT érhetők el.

Ha dobhártyapótlásról van szó perforáció esetén, a világon majdnem mindenhol az underlay módszert használják (Az underlay dobhártyapótlás, tympanoplastica eredete), azaz a dobhártyát kiemelve, annak belfelszínére fektetik, fektetjük a zárásra használt lebenyt. Pedig sokkal egyszerűbb lenne simán kívülről rárakni a dobhártyára a lebenyt. Csak hát a dobhártyát kívülről elszarusodó laphám fedi, amire hiába rakunk egy még éppen élő kötőszövet darabot, az nem fog megtapadni, mivel egy élettelen rétegre, keratinra kerül. Ezzel szemben a dobhártya belfelszínét borító nyálkahártyába beépül, ezt néhai mesterünk, Z. Szabó Professzor Úr is igazolta (How Can an Underlaid Fascia Graft Form the Middle Layer of a Reconstructed Tympanic Membrane?). Egyébként nem lehetetlen az overlay tympanoplastica, ha teljesen eltávolítjuk a zárásra lebeny tervezett helye alatti területen az elszarusodó laphámot a dobhártya maradványról, csak az mondjuk úgy, hogy nagyon nem egyszerű.

Ráadásul az overlay tympanoplasticának több további buktatója, potenciális szövődmény lehetősége van. Egyrészt az első negyedek és a hallójárat első fal szögletében kitöltöttséget, azaz bluntingot okozhat, ami hosszú távon rontja a hallást a vékony rezgőfelület csökkenésével, és a dobhártya tömegének jelentős növekedésével. Másrészt a lebeny elemelkedhet a kalapácsmarkolattól, lateralizálódhat, ami szintén hallásvesztést okoz. Végül, de nem utolsósorban, ha elég jól, de nem maradéktalanul távolítjuk el az elszarusodó laphámot, akkor az bekerülhet a lebeny által bezárt felület alá, így mi magunk hozunk létre ott egy cholesteatomát. Ami szerencsés esetben "csak egy intramembranózus cholesteatoma dobhártya rétegei között, rosszabb esetben dobüregi lesz. 

Ezzel együtt mégiscsak van helye a palettán az overlay technikának. Most összegyűjtöttem, hogy neves fülsebészek milyen indikációval javasolják ezt a megoldási lehetőséget. Kezdjük egy nagy klasszikussal, a Fisch-féle Tympanoplasty, Mastoidectomy, and Stapes Surgery 1994-es kiadásával. Ő ezt írja ott: "This technique is used when there is no remnant of the tympanic membrane. A new bony sulcus is drilled to support the fascia at the lateral opening of the tympanic cavity. The graft rests over the sulcus and underneath the malleus handle. The edges of the graft are covered by meatal skin." Tehát a legfontosabb, amit kiemel, hogy ha nincs egyáltalán dobhátrya maradék, a dobgyűrű is elpusztult, akkor ez egy opció, egy új csontos dobgyűrű kifúrása mellett. Egyébként a könyvében kitér arra is, hogy a szerzett hallójárati atresia során is lehet ezt alkalmazni. Mert ha van dobüregi patológia (btw az okozza a fülfolyást, ami végül atresiában, a hallójárat lezáródásában végződik), akkor annak a szanálása során a dobhártyán is keletkezik lyuk, amit tök egyszerűen felülről is le lehet fedni. Hiszen az atresiát okozó hegtömeg eltávolítása után már csak a dobhártya rostos rétege marad vissza, nem lesz ott elszarusodó laphám.

A következő, amit megnéztem, az a 2003-as kiadása a  Glasscock- Shambaugh: Surgery of the ear könyvnek. Hát ebben elég szűkszavúak az indikáció kapcsán, összvissz ennyi van benne: "The overlay technique is ideally suited for large central perforations in which minimal de-epithelialization is required." Szóval nagy perforációk esetén ideális, amikor kevés hámot kell a felszínről eltávolítani.

Végül, de nem utolsó sorban (sőt :) ) megnéztem, hogy a Sanna-féle 2012-es Middle ear and mastoid microsurgery mit mond ez ügyben. Ebben a könyvben többször is előkerül ez a kérdés:, de mindig a dobgyűrű hiánya a fő mondanivaló: "Theoretically, this technique can be used in any kind of situation, even when the tympanic annulus is absent... The underlay technique is performed if any anterior residue of the tympanic membrane, at least the annulus, is present after removing such pathological tissue. If not, the overlay technique is indicated... This technique is used only in a limited numbers of cases where there is no anterior residue of the tympanic membrane or it has been removed due to its pathological state."

Én két dolgot tennék hozzá, amik közül az egyik pl. most Piacenzában is előkerült (ezért kicsit fura, hogy a Sanna könyvben miért nem írják). Az egyik, hogy ideális lehet többedik reoperációknál, ahol csak a perforáció a probléma, tehát nem kellene sokadszor kinyitni egy olyan dobüreget, ahol azt sem tudjuk ki-kivel van. Ott jó lehet az overlay technika, pláne, hogy a reoperált fülek esetében általában vastagabb a dobhártya a "szűz" fülekhez képest, ezért könnyebb leszedni a külső hámrétegét. A másik szituáció, amikor nem okvetlen rossz, ha granulál a dobhártya felszíne a perforáció körül. Így ott nincs elszarusodó laphám, és a granulációt -általában- nem annyira nehéz leszedni.

Szóval összességében egy elég szűk indikációjú beavatkozás az overlay, de mégiscsak lehet helye 1-1 szelektált esetben. Ha lehet, törekedjünk az underlay-re, de előfordulhat, hogy az nem megy. Ekkor jó, ha van még muníció a tarsolyban.

Gyakran előfordul, hogy valakiről készül egy koponya CT vagy MRI nem fülészeti okból, és aztán kiderül, hogy a csecsnyúlványban, a processus mastoideusban fedettség van, aminek kapcsán a mastoiditis radiológiai diagnózis születik. A mastoiditis egy súlyos középfülgyulladás szövődmény, erős fül- és fül mögötti fájdalommal, rossz hallással, lázzal, elesett állapottal. Lehet olyan, hogy ezt a beteg nem vette észre, és így derül ki a betegsége? Most látott napvilágot egy ezzel a kérdéssel foglalkozó meta-analízis, ahol a témában született vizsgálatok adatait összegezték, közel 250.000 ember adatai alapján (The Prevalence of Incidental Mastoid Opacification and the Need for Intervention: A Meta-Analysis). Az eredmények megdöbbentők, hiszen a statisztika szerint kb. 100-ból 8 CT-n vagy MRI-n merül fel ez a fontos eldöntendő kérdés.

Most akkor tényleg mastoiditisről beszélhetünk ezekben az esetekben? Mi az oka ennek a jelenségeknek? Mennyire kell komolyan venni? Erről beszélgetünk a legfrissebb adásunkban, ami itt hallgatható meg:

Korábbi podcast adásaink ITT érhetők el.

Örömhír, hogy most jelent meg az Orvosi Hetilapban, open access formában az Internetalapú egészségkommunikációs lehetőségek (blogok, podcastok, videócsatornák) és a közösségi média című összefoglaló cikkünk. Tulajdonképpen egy régi adósságunkat törlesztettük ezzel a közleménnyel, több szempontból is.

Egyrészt az egészségügyben már sokan használnak különböző online kommunikációs platformokat, csatornákat, de ezek eddig nem voltak egymás mellé helyezve, egy koordinátarendszerbe rakva. Másrészt szerettünk volna ezzel gyakorlati segítséget (előnyök-hátrányok, lehetőségek, költségek, stb. vonatkozásban) adni azoknak, akik esetleg kacérkodnak azzal, hogy valami ilyesmibe kezdjenek bele. Harmadrészt mindehhez az adott csatornák, platformok egészségüggyel kapcsolatos tudományos/történeti hátterét is be szerettünk volna mutatni. Végül, de nem utolsó sorban, mindehhez egy olyan szerzőgárdát sikerült összehozni, akik nagyon régóta foglalkoznak ezzel a témával, és komoly gyakorlati tapasztalatai is vannak ezen a téren.

Ha már a szerzők, kikről is van szó? Varga Zsuzsát mindenki ismeri, aki figyeli az ENT House online ténykedésket (blog, podcast, kutatások, stb.). Csupor Dezső gyógynövény szakértő tanszékvezető egyetemi docenst tavaly nyáron már bemutattam itt egy podcast beszélgetés kapcsán (Podcast 14. rész: Gyógynövények a fül- orr- gégészetben). Győrffy Zsuzsa docensnő a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetéből, a Digitális Egészségügyi Megoldások az Orvoslásban munkacsoport vezetője pedig szintén szóba került már itt a blogon (Több fórum a digitális egészségüggyel való ismerkedéshez). Vele már régóta kooperálunk, például ő a főszerkesztője a tavaly megjelent Digitális Egészség című e-könyvnek, ami egy gyakorlat-orientált tankönyv szintén a digitális útra kelt kollégáknak, és ebben a könyvben Varga Zsuzsa és én is írtunk egy-egy fejezetet.

Jó olvasást hozzá!

Indítsuk az évet egy híradóval, ami elég onkológia túlsúlyos lett, így nem éppen vidám az évkezdés. De most főleg ilyen érdekes kutatások jöttek ki, ez van. Azért van benne revíziós stapedotomia, egy érdekes összehasonlító kutatás a Meniere betegség műtéti kezeléséről, meg akut epiglottitis kilnikai prezentációja a mikrobiológia függvényében, és akut mastoiditist utánzó nem infektív kórképek. Sőt, előkerül a mesterséges intelligencia is a pajzsmirigyműtét utáni hypocalcaemia előrebecslésére, és német ajánlás a hypoglossus ideg stimulációja kapcsán, OSAS-os betegeknek.

De mint írtam, sok az onkológia, ami közül az egyik legfontosabb a vége felé egy consensus statement a fej-nyakrák túlélőknek dedikálva. Ezen kívül nem hám eredetű gége malignomák, T1-2-es supraglotticus tumorok, HPV és szájüregi rák, és nyálmirigy malignomák esetén végzendő elektív nyaki disszekció meta-analízis is van alább.

Végül, egy újdonság: beraktam egy nagyon jó podcast adást is, és ezentúl szerintem hanganyagok is rendszeresen fognak itt szerepelni. Nyilván, egységnyi idő alatt ezekből több nagyságrenddel kevesebb jelenik meg, mint cikkekből, viszont arányaiban talán kicsit több az érdekes.

Non-Squamous Cell Malignancies of the Larynx

Hypoglossal nerve stimulation for obstructive sleep apnea: updated position paper of the German Society of Oto-Rhino-Laryngology, Head and Neck Surgery

Presentation and outcomes of patients with clinically T1-2, N0 supraglottic squamous cell carcinoma: The role of definitive radiotherapy compared to primary partial laryngectomy

A comparison of endolymphatic duct blockage, endolymphatic sac drainage and endolymphatic sac decompression surgery in reversing endolymphatic hydrops in Meniere’s disease

Machine learning can identify patients at risk of hyperparathyroidism without known calcium and intact parathyroid hormone

Surgical treatments of superior semicircular canal dehiscence: A single-centre experience in 63 cases

The Prognostic Value of Human Papilloma Virus Infection in Oral Cavity Squamous Cell Carcinoma: A Meta-Analysis

Contemporary management of paragangliomas of the head and neck

Clinical and Microbiological Factors Associated With Abscess Formation in Adult Acute Epiglottitis

Revision Stapes Surgery: Hearing Symptoms and Associations With Intraoperative Findings and Outcomes

Head and neck cancer survivorship consensus statement from the American Head and Neck Society

Elective neck dissection in salivary gland malignancies: Systematic review and meta-analysis

A Review of Noninfectious Diseases Masquerading as Acute Mastoiditis

Podcast:

Diagnosis and management of Eustachian tube disorders with dr. Dennis Poe

Jó olvasgatást/hallgatást!

Régebben tök hülyeségnek tartottam az ilyen év végi összefoglalókat, nem értettem, mi szükség van rá. Aztán pár éve beleöregedtem ebbe a műfajba is, és rájöttem, hogy egy -szokás szerint- húzós év végén, mennyire jó érzés végigmenni újra a legfontosabb történéseken. Ezzel nyer értelmet a mindennapi roboton túl az extrán beletett energia. Az, hogy nem hagytam magam belefásulni a gályázásba. Ez rak bőrt a képemre, mikor másfél éven belül harmadszor kell új időpontot adnom stapedotomiára a rohadt COVID miatt. És ez ad erőt a jövőhöz, hogy jövőre is legalább ilyen érdekes szakmai kalandokba keveredjek, mint idén. Hogy továbbra is legyen időm olvasni a tudományos irodalmat. Hogy megpróbáljam még tovább feszegetni a sebészi határaimat. Hogy legyen kedvem harmadszor is átírni a cikkemet, miután az első 2 lapból visszadobták. Ugye milyen közhelyes, nyálas, bullshit duma ez? Az. De mégis igaz.

És most nyugodtan vessetek meg, de nekem a 2021 egyébként nagyon jó év volt, bár kevés olyan év volt, amikor ilyen sokat dolgoztam, és persze időnként majdnem elvesztem az agyvérzés-gyomorfekély-feladom háromszögben. De rögtön az év elején megjelent az endoszkópos fülsebészeti cikkünk a European Archives-ban. Aztán olyan tök jó kezdeményezésekbe botlottam, mint az elmúlt 21 év 21 legfontosabb gégészeti (laryngológiai) cikke, vagy hogy felfedeztem egy eszméletlen hasznos fül- orr- gégészeti weboldalt, az OTONOTES-t, amit mindig is meg akartam volna csinálni, ha lett volna rá energiám, és főleg, ha eszembe jut, mint ötlet :). Idén több nagyon jó összefoglalóról is írhattam, például a jóindulatú parotis tumorok műtéteiről, vagy a középfülgyulladás szövődményeinek korszerű kezeléséről,  és a Twitter, majd a hírlevél alkonya után, idén elindult a Fül- orr- gégészeti híradó itt a blogon. 

Viszont sajnos idén nem csak a kiirthatatlan COVID volt a negatív hír, hanem elhunyt a mesterünk Z. Szabó László Professzor Úr is. Engem ő indított el a fülsebészeti pályán, és most ennek a kiterjesztése végett, az oldalsó koponyalapi sebészetet tanulandó, életem eddigi messze legjobb szakmai kalandjában volt részem novemberben Piacenzában (A nagy Gruppo Otologico kaland). Van ez a jelenség, hogy minden rossz után gyorsan jön valami jó, és ez a koponyalap sebészeti tanulmányút erre tipikus példa volt. Aztán úgy alakult, hogy a blog 12. évében megírtam az 1000. blogbejegyzésemet is. Arról nem is beszélve, hogy idén indult el a mfoe.hu, aminek létrehozására, koordinálására a Magyar Fül- Orr- Gégeorvosok Egyesülete kért fel. Az pedig kifejezetten jól esett, hogy Hirschberg Professzor Úr az őszi konferencián a Talk show-n rám is gondolt, mint résztvevőre. És, nem mellesleg, ha már alapvetően fülsebészettel foglalkozom, megoperáltam egy csomó cholesteatomát, egyéb krónikus füleket, csináltunk lateralis temporalis csontrezekciót, és subtotalis petrosectomiát is.

Szóval COVID ide-vagy-oda, a fentiek alapján nem mondhatom azt, hogy hú, de rossz évem volt. Sőt, nem tudom, hogy volt-e jobb évem valaha. Jó lenne, ha ugyanezt írhatnám jövőre is!