A dobhártyapótlás, tympanoplastica történetéről már volt szó a blogon, kiemelve, hogy az első dobhártya perforáció zárási kísérletet egy jávorszarvas körömdarabjára helyezett disznóhólyag lebennyel végezték el (A dobhártyapótlás eredete). Ezt azonban nem nevezhetjük még műtétnek, és nyilván a modern középfülsebészet, dobhártyapótlás eredete nem nyúlik ilyen messzire.
A legfontosabb, hogy manapság leginkább az úgynevezett "underlay" technika terjedt el a fülsebészetben, aminek az a lényege, hogy a dobhártya perforáció zárására szánt lebenyt a dobhártya belfelszínére helyezzük. Azaz nem csak úgy kívülről rakjuk rá a dobhártyára, fedve a lyukat, hanem feltárjuk a dobüreget, kiemelve a dobhártyát, és belülről tapasztjuk fel a lyukra lebenyt. Ennek az az oka, hogy belülről nyálkahártya borítja a dobhártyát, és oda könnyen ránő a behelyezett izombőnye (temporalis fascia), vagy porchártya, esetleg porcból képzett lebeny. Ezzel szemben a dobhártya külső felszínét elszarusodó laphám , lényegében vékony bőr borítja, amit először le kell kapirgászni, hogy esélyt adhassunk a lebenynek a beépülésre, mert a bőrre csak úgy simán nem fog ránőni. Ha ez utóbbi művelet (hám eltávolítás, lekaparás) nem sikerül, akkor egyrészt vagy nem épül be a lebeny, vagy pedig intramembranózus cholesteatoma alakulhat ki.
Nagyon érdekes, hogy milyen véletlenek viszik előre az orvoslást, és az underlay módszer kialakulása is így történt. Shea 1957 elejétől kézfejről vett vénagrafttal kezdte zárni a kerekablakot kerekablak ruptura esetén. Azonban kb. fél évvel később, egy ilyen műtét során beszakadt a beteg egyébként folytonos dobhártyája, miközben azt Shea megpróbálta kiemelni, hogy hozzáférjen a kerekablakhoz. Mivel éppen ott volt a már kipreparált vénagraft, úgy döntött, hogy annak a graftnak egy részéből képez egy kisebb lebenyt, és azzal fogja bezárni a véletlenül kialakult dobhártya perforációt belülről, ha már egyszer ki van nyitva a dobüreg, és kvázi kifordítva a dobhártya. A műtét végül jól sikerült, a dobüreg záródott, így Shea attól fogva ezzel a módszerrel kezdte zárni a lyukas dobhártyákat, végül az eljárást 1960-ban közölte le (Vein Graft Closure Of Eardrum Perforations).
Azóta egyébként a vénagraft, mint lebeny nem terjedt el, sőt, lényegében már nem használjuk. Storrs 1961-ben rájött, hogy a fül feltárása során kéznél van a temporalis izom fasciája lebenyképzésre, így nem kell külön a kézfejet is izolálni, lemosni, külön feltárni a grafthoz. Illetve ugyanezen okok miatt a tragus, vagy concha perichondriuma, és maga a porc is. Viszont Shea-nek köszönhetően a megközelítés, az underlay módszer átvette a hatalmat, és azóta is nagyrészt így operáljuk a fület, bár kétségtelenül az overlay vagy inlay módszer nem tűnt el, csak sokkal kevesebben alkalmazzák.
