A lateralis nyaki cysta egy folyadékot tartalmazó tömlő, fejlődési rendellenesség a nyakon. A lateralis magyarul külsőt jelent. Meg kell különböztetnünk egy másik típusú tömlőtől, a medialis nyaki cystától, ami mindig a nyak középvonalában helyezkedik el (medialis = belső, középvonali). Míg a lateralis nyaki cysta ún. kopoltyúív eredetű fejlődési rendellenesség (lsd. később), addig a medialis nyaki cysta a pajzsmirigy fejlődése során alakulhat ki, ezért is van mindig középen. Máshogy alakul ki a kétfajta tömlő, más jellegű műtét szükséges az eltávolításukra, ezért nem mindegy, hogy lateralis vagy medialis az a cysta.

A legfontosabb tudnivaló a lateralis nyaki cystáról, hogy műtéti úton lehet csak megoldani, mert magától nem fog eltűnni onnan. Ha sikerül eltávolítani -ami szinte mindig összejön-, akkor örülünk, mert több probléma nem lesz vele, és egy életre el lehet felejteni a dolgot. Ha nem vesszük ki, akkor elsősorban kozmetikai hátrányokat okozhat, mivel akár almányi kidudorodásként is látszódhat a nyakon. Emellett pedig visszatérően be is gyulladhat, ami fájdalmat, lázat okozhat.

A lateralis nyaki cysta létrejötte elég bonyolult: mint írtam, ez az ún. kopoltyúívekből marad vissza fejlődési rendellenességként. A kopoltyúívek az embrionális fejlődés elején alakulnak ki a magzat tápcsatornájának felső szakaszán, a garatkezdemény két oldalán. Emiatt egy embrió nyaka pár hetes magzati korban úgy néz ki, mintha lenyelt volna egy rövid radiátort: kidomborodások (kopoltyúívek) és behúzódások (kopoltyúbarázdák) váltják egymást. Amennyiben az ember még mindig a vízben élne, akkor az egyedfejlődés során ezen kopoltyúívek között lévő hártyák, a kopoltyúbarázdák átszakadnának, és később valódi kopoltyú alakulna ki.  Ez majdnem meg is történik, sőt, a 2. kopoltyúív mint egy kopoltyúfedő (processus opercularis) rá is borul az alatta lévő összes többi ívre-barázdára. Szerencsére aztán mégsem lesz kopoltyúnk, a hártyák nem szakadnak át, a 2. kopoltyúív pedig a fejbiccentő izom (m. sternocleidomastoideus) első éle mentén beborítja és teljesen lezárja a területet. Emiatt először még visszamarad egy hám bélésű tömlő a nyakon (sinus cervicalis), amely tömlőnek a külső fele a lefelé megnyúló 2. kopoltyúív (processus opercularis) belső hámborítása, míg a tömlő belső felének hámja a proc. opercularis által beborított alsóbb kopoltyúívek külső felszíne (huh, remélem ez érthető...). Később pedig ez a bizonyos maradvány tömlő, a sinus cervicalis maradéktalanul felszívódik.

Na és itt jön a képbe a lateralis nyaki cysta. Ugyanis ha nem tökéletesen szívódik fel a hám a sinus cervicalis területén, vagy esetleg még korábban alakul ki valamely kopoltyúbarázdában egy lezárt, hámborítású üreg, akkor abból alakul ki a lateralis nyaki cysta. Ez az esetek 96-98%-ában egyoldali, csak nagyon ritkán kétoldali.

A lateralis nyaki cystákkal általában egy a nyak oldalán tapintható, sima, puha, de legalábbis rugalmas nyaki duzzanat formájában találkozunk. Mint a fenti embriológiai magyarázatból is látszik, mindig a fejbiccentő izom előtt-mentén helyezkedik el. Képalkotó vizsgálatok segítik a diagnózist: általában már egy nyaki ultrahang, szükség esetén pedig CT megmondja, hogy mivel állunk szemben. Természetesen elengedhetetlen az aspirációs cytológia, a vékonytű-biopszia is.

Viszont nagyon ritkán máshogy fedezzük fel. Nemrégiben írtam egy ifjú hölgy kálváriájáról, akinél nyaki nyirokcsomó elgennyedés miatt kellett akut műtétet végezni. Ott akkor azt írtam, hogy "...nyirokcsomóban még nem is láttam ekkora üreget". A mondat úgy folytatódott volna, hogy "viszont lateralis nyaki cystában láttam már nagyobbat", de akkor nem akartam belebonyolódni ebbe a cysta kérdésbe. Most viszont kiderült, hogy ez a nyirokcsomó nem is nyirokcsomó volt, a szövettan lateralis nyaki cystát igazolt. Bizonyos értelemben persze mindegy, mert már nincs a hölgy nyakában, ennyi volt. Ámen.

Remélem az embriológia része érthető volt! Ha nem, akkor persze nyugodtan lehet kérdezni.

A Plaut-Vincent angina egy speciális mandulagyulladás. Itt az angina szó nem koszorúér-betegséget, hanem torokfájást jelent, a Plaut-Vincent elnevezés pedig két orvost takar, melyek közül Plaut német volt, míg Vincent francia (Henri Vincent 1862-1950). Ezért a betegség kiejtése helyesen "Plaut - Venszan". Lehet, hogy kicsit túlzás a kiejtésen lovagolni, de amikor én elkezdtem dolgozni, kb. 2 évig csak olvastam erről a nyavalyáról, de nem láttam élőben, és valamiért azt hittem, hogy egy francia-angol párosról van szó. Ezért mikor először láttam és beszéltem róla, "Plót-Vinszent"-nek mondtam referálón a betegséget, mire a volt főnököm, Csokonai Tanár Úr a maga dörgedelmes módján felnyitotta a szememet...

A betegség két szempontból speciális: egyrészt mert egyoldali mandulagyulladásról van szó, másrészt pedig nem hagyományos garati kórokozók, hanem egy kevert fertőzés okozza, méghozzá spirochaeták és fusobacteriumok együtt.

Jellemzően a betegek nem érzik magukat annyira rosszul, mint amennyire rosszul néz ki a torkuk belülről. Csupán némi torok- és nyakfájdalom, esetleg hőemelkedés a panasz, miközben az egyik oldali mandula jelentősen megnagyobbodik, az egész fekélyes, és piszkosfehér-szürkés lepedék borítja. A másik oldali mandula általában szintén kicsit gyulladt, de az ellenoldalhoz képest egész barátságos, nincs fekély és lepedék. Emellett az azonos oldali regionális nyirokcsomók is általában megnagyobbodnak, nyomásra érzékenyek szoktak lenni.

Az egyoldali mandulamegnagyobbodás, a fekély, valamint a nyirokcsomók miatt ez a fertőzés összekeverhető mandula kiindulású laphámrákkal. A tumor kérdést alapvetően a beteg panaszai döntik el: ha pár nap vagy óra alatt kezdődtek a panaszok, és hőemelkedés kíséri, vagy esetleg van laboreredmény, amiben a gyulladásos paraméterek emelkedettek, akkor Plaut-Vincent anginával állunk szemben. Már találkoztam olyan beteggel is, akinél peritonsillaris tályog gyanúja merült fel az egyoldali torokpanaszok és a látvány miatt, azonban Plaut-Vincent anginában a garatívek szimmetrikusak, nem domborodik elő az érintett oldali mellső garatív sem, és az uvula sem deviál. Szintén segíthet, hogy ez a betegség elsősorban 15-25 év közötti fiatalokban alakul ki leggyakrabban, bár láttam már egyszer egy 65 év körüli beteget is, a többiek gyakorlatilag tényleg ebbe az életkori range-be estek.

A betegség antibiotikumot igényel: mezei amoxicillin-klavulánsav, esetleg metronidazol pár nap alatt szépen meggyógyítja, nyom nélkül eltűnik a fekély. A fokozott szájhigiéné is jót tesz neki.

Krónikus melléküreggyulladás műtéte (FESS) után általában mindenki egyéni ízlés szerint gondozza a betegeket, erre nincs általános előírás, recept. Legtöbbször azért valamit tevőlegesen csinálunk, reménykedve abban, hogy az gyorsítja a műtét utáni felépülést, lassítja a recidív betegség kialakulását, és csökkenti a panaszokat.

Ősszel egy lengyel kolléga arról mesélt nekem, hogy teljesen jól bevált nála FESS műtét utókezelésre a babasamponos orröblítés. Először azt hittem, hogy nyelvi problémák vannak, vagy ő magyaráz valamit félre, vagy én értem rosszul, de aztán kiderült, hogy nem, ez teljesen komoly. Ő műtét után 2-3 hétig napi szintű samponos öblítést javasol a betegeinek, ami úgy tűnik, hogy bevált. Most megtaláltam a hozzávaló irodalmat is: USA kollégák 3 éve publikáltak egy erről szóló tanulmányt az American Journal of Rhinology-ban. Ők azt tapasztalták, hogy 4 hétig napi 2x az orrba adott, 1%-os babasampon oldat hatékonyan gátolja a Pseudomonas biofilmek kialakulását, más, szintén patogén baktériumokat is megöl, és ráadásul oldja a pörkös váladékot is. A hatás-mellékhatás profil meglehetősen jónak bizonyult. Bár volt olyan, akinek a nyálkahártyát irritálta az oldat, ő abba is hagyta az öblítést, de jóval több embernek javultak a panaszai.

Azt gondolom, hogy érdekes volt a felvetés, hiszen egy gyerkőc fejére kenhető dolog nem lehet toxikus, de mégis effektívnek kell lennie, szóval nyugodt szívvel lehet akár orrba is spriccelni. Ez mindenképpen egy költséghatékony megoldás lehet annak, aki nem tudja megfizetni a speciálisan erre a célra kifejlesztett orröblítőket.

Tegnap évforduló volt, 2 éves a blog!

2009. április 6-án írtam az első bejegyzést. A blog akkor még a google-féle blogger motorral működött, és csak 2010. január elsején költöztettem át a blog.hu-ra. Az első poszt a fülkürt működéséről szólt, ehhez a témához a rendelés során azóta is napi szinten kell, hogy visszatérjek.

A 2 év alatt közel 300 bejegyzés született, a legtöbb (99) fül témában. A blog.hu-ra való költözés óta majdnem 59.000 látogatást számolt a sitemeter. A legtöbben a cholesteatoma kulcsszóval találtak ide, míg a leggyakrabban látogatott oldal egy a gyermekek nyaki duzzanatának differenciáldiagnosztikájával foglalkozó írás.

A facebook like, mint visszajelzési lehetőség alapján egyébként a legnépszerűbb bejegyzés egy nagyon friss, egy hetes, a nyaki nyirokcsomó beolvadásról szóló bejegyzés.

Múlt csütörtökön Tóta tanárnő tartott a rendelőben egy házi up-to-date fejtágítást a fül- orr- gégészeti gócokról, és akkor jutott eszembe, hogy egy erről szóló bejegyzést már két éve, a blog indulásakor kellett volna írnom. Már az arcüreg röntgen és CT góckutatásban betöltött szerepéről is írtam, pedig először tisztázni kellett volna, hogy egyáltalán mi is az a góc. Egy rendkívül érdekes, vitatott, sőt, élesen támadott témáról van ugyanis szó, ami a magyar, de az egész európai és távol-keleti fül- orr- gégészetben nagyon fontos szerepet játszik.

A probléma ott kezdődik, hogy a gócot, mint fogalmat, az angolszász szakma egyszerűen nem ismeri (el). Ha egy amerikai fül- orr- gégészt megkérdezünk a gócokról, akkor jó esetben tudja, hogy mit értünk ez alatt, csak nem hisz benne. De az is lehet, hogy nem is érti, hogy miről beszélünk. Ezt személyesen is megtapasztaltam az amerikai előadóknál Salzburgban, mikor a mandulaműtét indikációiról volt szó. Ehhez képest a távol-keleti, japán, koreai, valamint az európai szakirodalom tulajdonképpen evidenciaként kezeli a gócok létét. A világ fele szerint nincs ilyen, a másik fele szerint meg van. Kicsit hendikeppel indul ez a téma...

Hivatalos definíciója sincs a gócnak. Talán leginkább úgy lehet leírni, hogy körülírt gyulladás egy szervben, ami távoli, vele direkt kontaktusban nem lévő másik szerv(ek)ben okoz panaszt, megbetegedést, vagy erősít fel egy már meglévő betegséget. Hozzá szokták tenni, hogy ez autoimmun, allergiás, vagy egyéb más, de immunológiai mechanizmussal történik. Szintén hozzá lehet tenni, hogy elsősorban (kizárólag?) olyan szervben jöhet létre góc, amelyben kialakulhat lezáródott üregrendszer. A fül- orr- gégészetben ilyen például az arcüreg, a torokmandula (a mandula cryptái, azaz üregrendszere miatt), vagy a középfül ürege. Nem fül- orr- gégészeti gócok lehetnek elvileg a fogak, epehólyag, vese, húgyhólyag, vakbél, vagy a prosztata. Góc okozta másodlagos panasz/betegség pedig kialakulhat a bőrben, izületekben, szemben, esetleg szívben, talán a hajhagymákban is, feltéve, ha nem vagyunk angolszászok.

A felsorolásból látszik, hogy a fül- orr- gégészetben alapvetően 3 gócot, azaz inkább gócpanaszt okozó betegséget tartunk számon: az idült mandulagyulladást, az idült arcüreg- vagy egyéb melléküreggyulladást, és a krónikus középfülgyulladást, legalábbis a lyukas dobhártyás ÉS folyós fület. Tehát például egy száraz dobhártyaperforáció nem minősül gócnak.

A krónikus mandulagyulladás megítélése elég szubjektív dolog. Visszatérő mandulagyulladások, emellett heges, kötött mandulák, mellső garatíveken pír, és pozitív exprimációs lelet, azaz mikor híg gennyet lehet kipréselni a mandula állományából lehetnek a krónikus mandulagyulladás jelei. A beszáradt, sűrű, kinyomható, fehér detritus, főleg, ha csak kevés van, nem jele a krónikus gyulladásnak. A krónikus mandulagyulladás diagnózisa jó lenne, ha objektív alapokon nyugodna, mivel ez a probléma csak a mandulák eltávolításával oldható meg. Erre azonban egyelőre nincs megoldás.

A krónikus arcüreggyulladás esetében már más a helyzet. Itt képalkotó elég jól meg tudja mondani, hogy van, vagy nincs gócpanaszt okozó betegség. Orrmelléküreg röntgen is hasznos lehet ebben a kérdésben: homogén teljes fedettség, vagy nívó mindenképpen felveti a góc gyanúját. A CT pedig még részletesebb diagnosztikát tesz lehetővé. Ugyanakkor fontos tudni, hogy pl. röntgenen a fátyolozottság, illetve a néma arcüregi ciszta nem góc! A gócpanaszt okozó melléküregbetegséget a mandulához hasonlóan műtéttel lehet megoldani, a lezárt arcüreget ki kell nyitni.

Az idült középfülgyulladásról már írtam pár sorral feljebb, de azért még egyszer leírom: csak az az állapot minősül gócnak, mikor a dobhártyaperforáció mellett fülfolyás is van! A fülfolyást magát egyébként alkalmilag helyi kezeléssel meg lehet szűntetni, viszont hosszú távon érdemes befoltozni a lukas dobhártyát, pont a későbbi fertőződés elkerülése céljából.

Végül +1 gócról érdemes még szót ejteni: ez az orrmandula. Szerintem jóval ritkább, mint bármelyik fenti betegség, mivel helyi problémát, panaszt gyakorlatilag mindig okoz egy gyulladt és megnagyobbodott orrmandula, ezért az orrmandula betegségeit hamar kezelni szoktuk. Ezzel együtt előfordulhat, és talán inkább felnőttekben gondolnám gyakoribbnak, bár erre vonatkozó felmérésről nem hallottam.

Nemrég Halász Ágnes kolléganőm kezelt egy ifjú hölgyet a Bajcsy Kórházban nyaki nyirokcsomó gyulladás miatt. A beteg pechére a nyirokcsomó belseje elgennyedt, beolvadt. Amikor ez egyik délutánra kiderült, Ágival még aznap este megoperáltuk, és egy kb. 6-8 cm. átmérőjű, izolált nyirokcsomót tártunk fel és távolítottunk el a jobb II-es és III-as nyaki régió határáról. Egy óriási, gennyel teli üreg volt a nyirokcsomóban, nyirokcsomóban még nem is láttam ekkor üreget. Gyorsan le is fényképeztem. A sebet aztán bezártuk, a nyirokcsomó helyére, a sebzug alsó pólusába egy drain-t, seböblítő-csövet tettünk.

Ez a beteg valójában a szerencsétlenségében szerencsés volt. Ugyanis egy körülírt, tokkal bíró tályog alakult ki nála, nem pedig nyaki phlegmone. A nyaki phlegmone a nyak rései között, az izmok mentén, lap szerint terjedő gyulladás, ami életveszélyes szövődményekhez vezethet. Erről a betegségről, és annak kezeléséről előadást is tartottam a tavalyi Nemzeti Kongresszuson. Ott elég sokszor szóba is került, hogy fontos különbséget tenni a phlegmone és a tályog között, hiszen a kettő kezelése eltér egymástól. Phlegmone-ban nyitva kell kezelni a sebet, napi szintű, a rétegeket feltáró fertőtlenítéssel, míg egy körülírt, izolált gennyedés, egy tályog esetében erre elég csak egy bevarrt drain. Szebben gyógyul a seb, hamarabb jobban van és hazamegy a beteg a kórházból, mint egy phlegmone esetén a nyitott sebbel kezelt betegek.

Az esti műtét története aztán ott folytatódik, hogy a betegnek másnap megmutattam a nyakáról készült fényképet. Az ilyen fényképmutogatásokat egyébként részemről mindig meglehetős izgalom szokta kísérni, hogy vajon jó ötlet-e megmutatni. De mindig kérik a betegek, és mindig kiderül, hogy a beteg ugyanolyan szívesen nézegeti a sebét, mint a kezelőorvosa... A hölgy is jól vette az akadályt, később pedig megtalálta a blogot, és aztán ő kérte, hogy a fotó kerüljön fel ide, tancéllal.

Szóval íme a grandiózus üreg a nyaki nyirokcsomóban:

Ez pedig a tavalyi előadásom a nyaki phlegmone-ról: 

Korábban írtam arról, hogy miért van szükség arcüreg röntgenre, ha fül- orr- gégészeti góckutatásról van szó. Idevágó esettel találkoztam a minap: láttam egy beteget, akinél visszatérő, nem melléküreg eredetre jellemző fejfájás miatt készült egy koponya CT. Semmilyen egyéb, melléküregekkel kapcsolatos tipikus panasza nem volt, nem volt orrdugulás, orrfolyás, garati váladékcsorgás, arcüregi teltségérzés, stb. Ehhez képest a horizontalis síkú CT-n látszik, hogy a jobb arcürege csak minimálisan légtartó, a bal arcürege pedig teljesen homogénen fedett, ugyanígy érintett az iköböl is, bár a sinus sphenoidalis-ban azért valamennyi levegő van. Az idült sphenoiditis magyarázhatja talán a fejfájást, de az arcüregi fedettség semmiféle panaszt nem okozott. Ugyanilyen formában lehet egy panaszmentes, góckutatásra küldött betegnél is melléküreg-betegség.

A képek:
(Első kettőn az arcüreg, utolsó az iköböl. Érdekes módon a rostasejtek mind légtartók)

A külsőfül (fülkagyló, külső hallójárat) érző beidegzése az orrüreg vérellátásához hasonlóan komplex. Nem csak egy, hanem több ideg is részt vesz benne, és ennek klinikai jelentősége is van. Bizonyos betegségekre következtetni lehet a hallójárat vagy a fülkagyló érző beidegzésének vizsgálatával, bár ez a típusú diagnosztika az utóbbi időben, főleg az elérhető jó minőségű képalkotó vizsgálatok korszaka óta komolyan visszaszorulóban van.

A fülkagyló külső felszínének elülső részét, valamint a hallójárat mellső felszínét a nervus auriculotemporalis idegzi be, amely trigeminus ág, konkrétan a n. mandibularis ága (V/2. agyideg). A fülkagyló nagy részét (a belső felszíne, a külső felszín hátsó része) a n. auricularis magnus látja el érzéssel, amely C2-C3  gerincvelői ideg. Ennek egyes rostjai a n. vagus hallójárati rostjaival is összeköttetésben vannak, melyek a hallójárat hátsó felszínét idegzik be. Tehát a vagus (X. agyideg, "bolygóideg") is részt vesz a hallójárat beidegzésben, emiatt figyelhető meg néha az Arnold reflex, azaz egyes betegek hallójáratát piszkálva köhögés váltható ki. Sőt, szintén emiatt alakulhat ki gégerák esetén fülbe sugárzó fájdalom is, mivel a gége beidegzésében is részt vesz. Szintén részt vesz a hallójárat beidegzésében a n. facialis (VII. agyideg) is a n. intermedius révén. Ennek köszönhető a Hitselberger tünet, azaz mikor akusztikus neurinoma nyomási tüneteként hallójárati hypaesthesia alakul ki. Ugyanemiatt a ganglion geniculi herpeszfertőzése esetén (herpes zoster oticus, Ramsay-Hunt szindróma) rendkívül fáj a fül, és a hallójáratban is láthatóak herpeszes hólyagok.

Mindenképpen meg kell említeni a mandulaműtét után fellépő, fülbe sugárzó fájdalmat is, bár az nem a külsőfül, hanem a középfül beidegzésével kapcsolatos. Ennek a fájdalomnak a n. glossopharyngeus (IX. agyideg) az oka, ami a mandula érző beidegzését is ellátja, de a középfül, a dobüreg érzéséért is felelős a n. tympanicus révén.

Az orrvérzések ellátása legtöbbször egyszerű feladat, néha viszont kifejezetten nehézkes. Sőt, komoly esetekben (pl. rosszul beállított vérhigítás, nagyon magas vérnyomás) lehet, hogy csak Bellocq-szerinti tamponlással, artérialekötéssel, és/vagy embolizációval tudjuk megállítani a vérzést.

Ennek az oka az orr vérellátásnak komplexitása, azon belül is két részből áll a probléma:

  Az orrüreget ellátó két fő artéria nem ugyanabból a nagy értörzsből származik, az üreg egy része a koponyán belülről, a másik része pedig koponyán kívülről kap vérellátást. Az elülső térséget elsősorban az arteria ethmoidalis anterior és az ethmoidalis posterior látja el vérrel, amik az ophtalmica ágai, így végső soron az arteria carotis interna ágai. Viszont az orrüreg hátsó részének fő artériája a sphenopalatina, ami az arteria maxillaris révén carotis externa ág. Míg ez utóbbiból származó vérzés megoldható lehet a carotis externa lekötésével, addig az interna ágak esetében ugyanezt nem lehet megtenni, hiszen azzal gyakorlatilag azonnal agylágyulást okozhatunk.

  A másik probléma, hogy a végágak mind az orrüreg oldalsó falán, mind az orrsövényen seprűszerűen ágaznak el, és a számtalan kis ér közül bármelyikből lehet vérzés. Sőt, még ennél is nagyobb gond, hogy ezek a kiserek anasztomizálnak, direkt összeköttetésben vannak egymással. Tehát nem biztos, hogy önmagában egy fő ér (a sphenopalatina vagy az ethmoidalisok) lekötése, égetése megszűnteti a vérzést, ezért egyes esetekben csak kombináció jön szóba: nagyér égetés/ligatúra + tamponálás az anasztomózisok miatt.

Az orrüreg fő artériáinak belépési pontjai:


1 - arteria ethmoidalis anterior
2 - arteria ethmoidalis posterior
3 - arteria sphenopalatina

Pont úgy jött ki a lépés, hogy egymástól vélhetően függetlenül megjelent két olyan cikk is, ami fül- orr- gégészeti betegségek és a D vitamin hiányával foglalkozik. Az egyik, egy Clinical and Experimental Immunology cikk az orrpolipózis és krónikus rhinosinusitis, míg a másik, egy JACI tanulmány a gyermekkori allergiás nátha gyakoribb előfordulását igazolta D vitaminhiány esetén. Sőt, még kijött egy harmadik kutatás is, ami részben ehhez kapcsolódik: a D vitamin hiánya az asztma gyakoribb előfordulásával is összefügg.

Ugyan a D vitamint elsősorban a csontanyagcserével hozzák összefüggésbe, de az immunrendszert is befolyásolja. Márpedig az allergia és az asztma egyértelműen az immunrendszer működésének zavara talaján alakul ki. Az allergiás ember szervezetében egy normál ingerre óriási immunválasz jön létre, mintha egy légyre föld-levegő rakétával lőnénk. És bár az orrpolipózis pontos oka még mindig nem ismert, valószínűleg ott is szerepet játszik egy patológiás immunreakció.

A D vitamin serkenti a természetes ölősejtek (natural killer cell) működését, és a makrofágok falási aktivitását is növeli. Így tulajdonképpen azt várnák, hogy az allergiás reakciót csökkenti a D vitamin hiánya, ezt ráadásul leírták már az irodalomban. Ehhez képest most pont a másik irányba mentek el a kutatásban, és nem hinném, hogy a D vitamin maffia mozgatja a háttérben a szálakat. Sokkal inkább azt hiszem, hogy itt is az optimális bevitel a fontos, sem a túlzott fogyasztás, sem az elégtelen D vitamin bevitel nem jó.

Szóval tessék fogyasztani D vitamint, de persze ne csak puszta vitaminból álljon az étrendünk! Főleg a vegetáriánusoknak érdemes erre odafigyelni.

Ezekben az ételekben található nagyobb mennyiségben D vitamin:
- halak (tonhal, szardínia, harcsa, stb.)
- tojás
- marhamáj
- gomba

D vitaminról még a wikipedián lehet olvasni.