Az utóbbi időben méltatlan módon elhanyagoltam a történelmi jellegű - de sajnos nem történelmi hatású :) - bejegyzéseket, pedig régebben egész sok mindennek utánanéztem, pl. légcsőmetszés, cholesteatoma, orrpolip, ventillációs tubus, homloküreg műtétek. Most viszont tervezek egy több bejegyzésből álló sorozatot a fülfelszúrásról, és gondoltam érdemes lenne ezzel kezdeni a sort.
Állítólag 1648-ban történt az első fülfelszúrás, amit saját magán, ráadásul véletlenül követett el fültisztítás közben egy Jean Riolan nevű francia anatómus, és utána a hallása érdekes módon javult. Ez is milyen már, pont egy savós középfülgyulladásban szenvedő ember paracentálja véletlenül a dobhártyáját... Ha egyáltalán tényleg ez volt a fülbetegsége, és csak egy sima felszúrás történt. Ugyanis a lausanne-i Albert Mudry professzor szerint Riolan a dobhártyája jelentős részét elpusztította ezzel a manőverével, és az esetleg fixált hallócsont-láncolatát is mobilizálhatta. Mondjuk ilyesmit én is láttam, mármint véletlen paracentesist, az apró szépséghibája az én történetemnek, hogy ott romlott a hallás. Egy anyuka hozta a 2 év körüli gyerekét, aki fültisztítás közben kiugrott a kezéből, elfutott, majd a fültisztítóval a fülében elesett a küszöbben, ráesett a fülére, és sikeresen perforálta a dobhártyát a tisztítóval. Szerencsére a láncolatnak nem lett baja, a perforáció meg spontán gyógyult. Zárójel bezárva.
Később, miután híre ment ennek az eljárásnak, a XVIII-XIX. században aztán boldog-boldogtalannak felszúrták a fülét, ami természetesen az esetek messze nagy részében nem volt indokolt. A sok sikertelenség miatt vissza is esett a felszúrások száma, sőt, szinte el is felejtődött ez a beavatkozás, pedig 1802-ben a brit Astley Cooper 2 publikációban is mellette foglalt állást, végre -meglehetősen szigorú- indikációs lista mellett. Például ő már a fülkürt működésének zavarához kötötte, vagyis teljes obstrukció esetén javasolta csak a felszúrást. Szintén ő volt az, aki az első-alsó dobhártyanegyedet javasolta szúrásra, aminek okáról már én is írtam ITT. Az átmeneti mellőzést követően Hermann Schwartze német fülész hozta vissza később a felszúrást a XIX. század második felében. Ő egyébként manapság a róla elnevezett Schwartze tünetről kell, hogy ismert legyen a fül- orr- gégészek körében, ami nem más, mint a dobhártya mögött látható vöröses-kékes folt, elszíneződés, ami az aktív otosclerosis egyik jele, és a promontoriális otoscleroticus góc fokozott ereződése miatt jön létre. Aki nem hiszi, hogy van ilyen, és csak egy szívatós szakvizsga kérdésének gondolja, annak ITT van egy youtube videó egy remek Schwartze jelről.
Schwartze munkássága óta jelentős változás a felszúrást illetően nem történt, vagy legalábbis nagyon nem jegyzik, bár természetesen egyéni variációk, próbálkozások biztos voltak/vannak. És hát mint az orvosi beavatkozások nagy része, a fülfelszúrás alkalmazása mind személyhez, mind időhöz kötötten is folyamatosan változik. Volt időszak, hogy sokszor szúrtak, meg valaki ma is sokat paracentál, valaki meg nem. De erről még majd egy következő bejegyzésben.
