Az arc és a mimikai izomzat mozgató idegének bénulása szinte mindig egyoldali. A beteg általában első jelként azt érzi, hogy egyik oldalon a szájzug mozgása elmarad, ezért nem tud rendesen inni, kifolyik a szájából a folyadék. Szintén gátolt lesz a szemzárás is, nem megy a homlokráncolás, a csücsörítés, vagy az arcfelfújás sem. Az azonnali orvoshoz fordulást sokszor azonban csak a tükörben látható, vagy a környezet által is jelzett arc-asszimetria váltja ki.

Az arcideg bénulása számos ok miatt jöhet létre. Mivel a belsőfülön, a középfülön és a fültőmirigyen is áthalad, ezek (súlyos) megbetegedése adott esetben kiválthatja a kórképet. Azonban az arcideg bénulásnak van egy nagy csoportja, az úgynevezett Bell-paresis, azaz az ismeretlen eredetű bénulása, mely elsősorban a 40-es években járó emberekeket érintheti, gyakrabban fordul elő cukorbetegeknél, és más neurológiai tünetekkel nem jár. A betegség órák alatt alakul ki. Korábban semmiféle igazolt magyarázatot nem tudtunk adni a betegség kialakulására, a hivatalos latin elnevezés a mai napig is az "idiopathias facialis paresis". Márpedig akkor mondjuk valamire, hogy idiopathias, ha fogalmunk sincs az okról. Szerencsére az utóbbi időben már körvonalazódik a kiváltó tényező: úgy véljük, hogy nagy valószínűséggel ilyenkor az arcideg vírusfertőzés következtében bénul le. Az első számú víruscélpont jelenleg a Herpes vírus I-es típusa, de szóba került más Herpes vírus is. Számos cikk született a vírusok szerepe mellett, melyek elsősorban laborvizsgálatok során észlelt eltéréseken alapultak. Ennek természetesen a kezelésben van jelentősége, hiszen eddig gyakorlatilag csak szteroidot tudtunk adni, más gyógyszert nem. Szerencsére legalább a szteroidtól jelentős javulást, az esetek döntő többségében teljes felépülést tudtunk elérni.

De mit tudunk biztosan a vírusok szerepéről?
Nemrégiben rangos újságokban jelentek meg cikkek, melyek szerint a vírusellenes szerek nem gyorsítják meg a felépülést (http://tr.im/mmnq , http://tr.im/mmnv). Svájci tudósok nem találták egyértelmű különbséget a betegekben és az egészségesekben fellelhető vírus DNS mennyiségét összehasonlítva (http://tr.im/mmp4). Egy kínai kutatócsoport pedig egyenesen elveti a vírus teóriát, szerintük baktériumok állnak a háttérben (http://tr.im/mmol).

Most kinek higgyünk? Vélhetően itt is az arany középút fog érvényesülni: a betegek egy részében vírus okozza a bajt, másoknál pedig marad a "továbbra sem tudjuk"...

A '70-es években a mandulák eltávolítása még szinte futószalagon történt, legalábbis bizonyos helyeken. Ez a szemlélet mára sokat változott. Ugyanakkor manapság, még 2009-ben is alkalmasint téma a mandulaműtét szakmai berkekben. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a mandula idült gyulladásos megbetegedéseit jelenleg valójában még nem tudjuk konzervativ, gyógyszeres úton sikeresen kezelni. Ugyanakkar csak kevés olyan kórkép van, amikor mindenképpen szükséges a mandulák eltávolítása. Ez utóbbiak az úgynevezett abszolút indikációk. Ide tartozik a mandula körüli tályog, a reumás láz, vagy a mandulagyulladás okozta szepszis, azaz életveszélyes fertőzéses állapot. Ugyanígy el kell távolítani a mandulá(ka)t, ha a fej-nyak területén áttétet adó, ismeretelen eredtű daganat után kutatunk.

Ehhez képest nagyon sok úgynevezett relatív indikáció van, azaz mikor nem életmentő célzattal, de érdemes kivenni a mandulákat. Ilyen például az évente legalább 2-3-szor visszatérő, vagy már-már állandósult mandulagyulladás, a gócpanaszt (bőrgyógyászati, reumatológiai, szemészeti, stb.) okozó idült mandulagyulladás, vagy TBC-s, gombás gyulladás a mandulában. Panaszmentes állapotban, bizonyos mandulán, vagy környékén látható jelek is utalhatnak a mandula krónikus gyulladására, amit csak műtéti úton lehet megszűntetni. Ilyen jel a mellső garatívek pírja, a heges, megnagyobbodott mandulák, a mandula alapjához való fixáltság, illetve kiemelten a híg genny a mandula állományában. Önmagában 1-1 ilyen eltérés természetesen nem lehet javallata a mandulaműtétnek, de ha ezek közül sok, esetleg mindegyik együtt jelen van, akkor erősen el kell gondolkozni rajta. Szintén érdemes kivenni a mandulákat, ha légzési vagy táplálkozási nehezítettséget okoz. Kisgyermekeknél garatmandula műtétet ma szinte már csak apnoe, légzéskimaradás miatt végzünk!

Bennhagyjuk, vagy kivegyük a felső légutak és a tápcsatorna egyik kórokozó-szűrőjét? Ez mindig gondos mérlegelés tárgyát kell, hogy képezze!

A fentiek alapja a Ribári professzor szerkesztette hivatalos fül- orr- gégészet tankönyv 1999-es kiadása, frissítve.