Mikor most az Otolaryngology - Head and Neck Surgery-ben "Cytotoxicity of Ciprofloxacin and Steroids in Mouse Tympanic Membrane Fibroblasts" címmel jelent meg egy cikk, egyből beugrott, hogy na most egy állatkísérlettel azt igazolták, hogy a hallójáratgyulladásra leggyakrabban adott antibiotikumos fülcsepp milyen káros, miközben úgy tűnt, hogy sikerrel alkalmazzuk a klinikumban, hiszen nagyon-nagy arányban ettől gyógyul meg a betegek hallójáratgyulladása. Szerencsére a cím olvasása során az utolsó, fibroblast szón elegánsan átsiklottam, ami azért döntő jelentőségű, mert a helyzet messzire nem ennyire rossz.
Miről van szó? A floridai kollégák egerekből nyert fibroblast sjettenyészeten alkalamazott antibiotikus (ofloxacin, és ciprofloxacin), szteroidos (dexamethason, és fluocinolone), valamint kombinációs kezelés során azt találták, hogy a ciprofloxacin, pláne szteroiddal kegészítve a fibroblastokon egyértelműen cytotoxikus, sejtölő hatású, míg az ofloxacin nem. De ezek "csak" a fibroblastok, a dobhártya rostos rétegében vannak, felette ott van az elszarusodó lapám, a belfelszínén meg a nyálkahártya. Arról nem beszélve, hogy ez egy in vivo kísérlet, azaz ami egerekből nyert sejttenyészeten így működik, még nem biztos, ogy élő emberben is. Ami az utóbbit illeti, persze nem szabad átesni a ló túloldalára, minden gyógyszert valahogy modellezni kell, és azért egész komoly esély van rá, hogy ha egérben káros, akkor emberben is, de az arányok, a pontos hatás vélhetően nem ugyanolyan. Ettől még a tény tény marad.
De visszatérve a fibroblast károsító hatásra: Ha valakinek ép a dobhártyája, akkor legalábbis nem egy-az-egyben jut el a rostos réteghez, így a fibroblastokhoz a gyógyszer, mert előtte ott a hám. Másrészt van ugye az a hülye helyzet, hogy ezzel a gyógyszerrel, cseppel jól tudjuk kezelni a hallójáratgyulladást. Nincs is nagyon más antibiotikumos fülcsepp, és azt látjuk, hogy 100 betegből kb. 98 ettől gyógyul meg, hosszú távon pedig kutya baja a dobhártyájuknak. Ami viszont nagyon megfontolandó, hogy ha valakinek kilyukad a dobhártyája, és befertőződik a friss lyukon át a dobüreg, akkor nem biztos, hogy ciprofloxacin cseppel érdemes kezelni, mert lehet, hogy ez gátolja a lyuk spontán bezáródását. A másik lehetőség, hogy grommet tubus esetén sem biztos, hogy jót tesz a ciprofloxacin, ha később kiesne a tubus, és be szeretne záródni a lyuk. Na jó, de akkor mit adjunk? A tablettás antibiotikum még megterhelőbb a szervezetnek, ráadásul nem is annyira hatékony, mint a csepp a fertőzés szempontjából (Antibiotikumos fülcsepp vs. antibiotikum tabletta). Az amerikaiak szerint adjunk ofloxacin cseppet, de az meg nincs a magyar piacon, legalábbis fülcsepp formájában, csak szemcseppként.
A cikkben egyébként felhozzák a krónikus középfülgyulladást is példának, bár azzal kénytelen vagyok kicsit vitatkozni, hiszen a friss perforációval szemben ott már nem nagyon vannak szabadon fibroblastok, legalábbis nem jobban, mint az ép dobhártyájú betegeknél. Persze kérdés, hogy nyálkahártya oldalról, a dobüreg felől nem jut-e el könnyebben a rostos rétegig a gyógyszer. Mindenesetre itt is érvényes az, amiről 2 hete írtam: az orvoslás sokszor nem a jó és a rossz közötti választás, hanem a rossz és a kevésbé rossz között (Az orvoslás pár alaptörvénye). Lehet, hogy nem tökéletes a ciprofloxacin fülcsepp formájában, de jóval nagyobb arányban javítunk a betegek panaszain, mint ártunk, vagyis jóval nagyobb a haszna, mint a lehetséges ártalma.
