Kisgyermekek fül- orr- gégészeti vizsgálata során gyakran találkozunk nyaki duzzanattal, mely vagy valamilyen más betegség részjelensége, vagy pedig maga a kezelendő megbetegedés. Sőt, sokszor a szülők eleve az esetleg riasztóan megduzzadt nyak miatt kérik a gyermekük vizsgálatát. Ilyenkor legtöbbször fertőzés következtében, másodlagosan megduzzadt nyirokcsomókat találunk, de sok egyéb betegség is okozhat körülírt megnagyobbodást a nyakon. A különböző lehetséges kórképek közül néha nehéz kideríteni a duzzanat mögött álló betegséget. Szerencsére a fizikális vizsgálat mellett számos egyéb lehetőség van arra, hogy közelebb jussunk a diagnózishoz. Például az alapos kikérdezés nagyon sokat számít, hiszen ha a szülők elmondása szerint a duzzanat gyorsan alakult ki, és láz is kíséri, akkor nagy eséllyel fertőzéses eredetű betegséggel állunk szemben. Számít a beteg kora is, mivel fél éves kor alatt sokkal gyakrabban fejlődési rendellenességek okoznak nyaki duzzanatot, afölött elsősorban fertőzéses eredetűek. Ezen kívül még képalkotó vizsgálatok (ultrahang, röntgen, CT, stb.), laborvizsgálatok, vagy cytológiai (szövettani) vizsgálat is segítik a diagnózis felállítását. A következőkben egy összefoglalás következik a nyaki duzzanatot okozó betegségekről, röviden azok jellemzőiről:


Fertőzéses eredetű nyirokcsomó duzzanatok:

Fél éves kor felett ez a leggyakoribb oka a nyaki duzzanatnak. Általában más panasz is van (torokfájás, orrdugulás, köhögés, stb.), láz, elesettség is kíséri, és a duzzanat gyorsan, órák vagy 1-2 nap alatt alakul ki.

Az alábbi képen a nyaki nyirokcsomók elhelyezkedése, valamint a hozzájuk vezető nyirokutak láthatók. A nyirokcsomó elhelyezkedéséből már lehet következtetni az elsődleges fertőzés helyére. Például fog eredetű gyulladások inkább az állkapocs alatti, középső nyaki, az orrmandula gyulladása a fejbiccentő izom mögötti nyirokcsomók megnagyobbodását tudja okozni.

(forrás: www.health.com)

A nyálmirigyek rosszindulatú daganatai nem túl gyakoriak: a fej-nyaki daganatok legfeljebb 5%-áért felelősek, 100.000 emberből 3-5 eset fordul elő évente. Leggyakrabban a nyálmirigyek közül a fültőmirigyben alakul ki rosszindulatú daganat. Első jelként általában mozgatható, fájdalommentes duzzanatot észlelnek a betegek, mely folyamatosan növekedik. Ezzel később gátolhatja a szájnyitást, illetve gombócérzést is okozhat a torokban. A duzzanat fájdalmassá válása általában már előrehaladott állapotot jelent. Ugyanígy rossz jelként kell értékelni, ha a mirigyen átfutó, arcmimikáért felelős izmokat működtető ideg legyengül, vagy teljesen lebénul.

Mivel sokféle sejt építi fel a fültőmirigyet, ezért többféle szövettani típusú daganat alakulhat ki benne. Leggyakoribb a mucoepidermoid carcinoma, melynek létezik kevésbé agresszív változata, de gyorsan növekedő, és hamar áttétet is adó, nagyon rosszindulatú fajtája is. Előfordulhat adenoid cysticus carcinoma, mely gyakori a kis nyálmirigyekben is. Ennek a daganatféleségnek a sajátossága, hogy az idegek mentén mélyebbre terjed, mint a többi daganat, és gyakrabban ad távoli áttéteket. Gyakori még az adenocarcinoma, az acinus sejtes carcinoma, és a kevert tumor is.

Az elsődlegesen választandó kezelés a műtét, ha a daganat kiterjedése ezt még lehetővé teszi. Emellé kiegészítésként még kell adni sugárkezelést is, ha a daganatot nem lehetett teljes egészében eltávolítani, vagy nyaki nyirokcsomóáttétet adott, vagy előrehaladott stádiumú, vagy ha szövettanilag indokolt.

Adam Yauch esetében a pontos szövettani típust, és a daganat kiterjedését nem közölték, így csak az általa közzétett információk alapján lehet találgatni. Kíváncsian várom róla a híreket, és természetesen drukkolok neki!

F: homloküreg (Frontal sinus)
E: rostasejtek (Ethmoid sinus)
M: arcüreg (Maxillary sinus)

Egy amerikai kutatócsoport nemrégiben közzétette kísérleti eredményeit, melyről pár napja már twitteren is írtam. A kutatók kísérleteikkel igazolták, hogy ez a levegővel teli üregrendszer nagyon hatékonyan védi a legfontosabb érzékszervünket, a szemet a sérülésektől. Amennyiben vastag, tömör csont venné körül a szemgolyót, az egy megfelelő nagyságú, tompa erő hatására szinte biztosan sérülne. Azonban szerencsére vékony csontlemezekkel elválasztott üregek fogják körül a szemet, így jelen esetben ugyanannak az erőnek a hatására a szemgolyó ezen csontlemezeket beroppantja ugyan, de maga nem sérül meg:

(forrás: http://www.rad.washington.edu/)

Természetesen nem jó dolog, ha az arckoponya csontjai eltörnek. De még mindig jobb, ha a később jól gyógyuló csontok és üregek sérülnek, mint a szemgolyó , melynek sérülése maradandó károsodást, vakságot okozhat.

Bár a nevek alapján az akut (heveny) és a krónikus (idült) orrmelléküreg-gyulladás között csak az időtartam a különbség, ennél jóval lényegesebb dolgokban térnek el egymástól. Eleve nem is ugyanaz a mechanizmus hozza létre a kettőt, ezért a kezelésük is teljesen eltérő. Szerencsére a panaszokbeli különbség miatt már háziorvosi szinten eldőlhet a kérdés.

Ugyanis akut melléküreg-gyulladás esetén napokig, ritkán pár hétig tartó, heves tünetekkel járó megbetegedésről beszélünk. Enyhébb megfázásos panaszok után orrdugulás, nagy mennyiségű orrváladék, fej-, arc-, homlokfájás, hőemelkedés vagy láz, elesett állapot kíséri. Gyulladásgátló gyógyszer, tüneti szerek (orrcsepp, váladékoldó), szükség esetén antibiotikum adása mellett relatív gyorsan, általában pár nap alatt gyógyul. Képalkotó vizsgálat, arcüreg-röntgen elvégzése sem feltétlenül kell, CT kimondottan csak szövődménygyanús esetben.

Az akut gyulladással szemben a krónikus orrmelléküreg-gyulladás tünetszegényebb, a beteg hónapok-évek óta fennálló orrdugulást, szaglászavart, garati váladékcsorgást panaszol. Lehet még arc- vagy homloktáji teltségérzés, esetleg köhögés, rossz szájíz is. De nincs láz, elesett állapot, heves arc- vagy homlokfájdalom, és nem kötelező jellegű a nagy mennyiségű orrváladék.

A krónikus orrmelléküreg-gyulladás nem egy heveny fertőzés következménye vagy folytatása. Ilyenkor az orr- és melléküregeinek nyálkahártyája még nem teljesen tisztázott ok(ok) miatt rossz immunreakcióval válaszol normális ingerekre, és miatt állandósult gyulladásos állapotba kerül. Ezért vannak az elhúzódó, - és szemben az akuttal - kezelés nélkül nem gyógyuló panaszok. Azokról az elképzelésekről, hogy mi állhat immunológiai szinten a krónikus, öngerjesztő gyulladás hátterében, egy későbbi bejegyzésben lesz szó.

Röviden úgyis lehetne mondani, hogy akut melléküreg-gyulladásban az alkalmi normális gyulladásos immunreakciót látjuk, míg krónikus esetben egy folyamatosan fennálló kóros immunreakciót.

Az akut melléküreggyulladás kezeléséről feljebb már volt szó. A krónikus melléküreggyulladás esetén az akutban használatos gyógyszerek gyakorlatilag semmit sem érnek. Ilyenkor szteroid tartalmú, az allergiások által is használt orrsprayt kell rendszeresen használni. Súlyosabb esetben időszakosan szteroid tabletta szedésre, vagy műtétre is sor kerülhet. A műtét manapság az úgynevezett FESS műtétet jelenti. Viszont mivel a krónikus gyulladás esetén genetikai a hiba, sajnos akár egy életen át vissza-visszatérhetnek a panaszok.

A róla elnevezett krónikus fül- orr- gégészeti betegséget Prosper Meniere 1861-ben írta le. Azt a nézetet vallotta - szemben a kortársaival -, hogy a rohamokban visszatérő, szédüléssel, fülzúgással, és hányással járó tünetegyüttest kiváltó patológia nem az agyban, hanem a belsőfülben keresendő. Ezzel a feltételezésel-felfedezéssel nyílt meg az út a Meniere betegség pontosabb diagnosztikájához és kezeléséhez.

 

 

 

 

(Prosper Meniere, forrás: www.meniett.com)

A Meniere betegség jelenleg még oki szinten nem gyógyítható, de 85%-ban életminőség javulás állhat be a megfelelő kezelés hatására. Nem túl gyakori az előfordulása: 15-50 ember betegszik meg 100.000-ből. Némileg több nő érintett, mint férfi, és elsődlegesen 40-50 éves korban jelentkezik. A genetikai hátterére bizonyíték, hogy családon belül halmozódást mutat.

 

Hogyan alakul ki ez a betegség?

Az ok a hallásért és egyensúlyozásért felelős belsőfül úgynevezett hártyás labyrintusában keresendő. ITT már volt szó arról, hogy a belsőfülben lassan keringő, speciális belsőfül-folyadék hogyan működik közre a hallásban. A belsőfül egyensúlyozásért felelős részében, az úgynevezett félkörös ívjáratokban ugyanezen folyadék mozgással történő elmozdulása hozza ingerületbe a megfelelő sejteket, és ezzel a mechanizmussal vagyunk képesek a mozgás érzékelésére (valamint kóros esetben szédülést érezni). Meniere betegségben áramlási akadály alakul ki a hártyás labyrintusban, mely egy bizonyos nyomásérték felett áttöri az akadályt és ilyenkor alakulnak ki a rohamok. Az áramlási akadály előtt létrejött tágulatot endolymphaticus hydrops-nak nevezzük.

A lenti ábrán kékkel kiemelve látható a bonyolult felépítésű belsőfül, a folyadékot tartalmazó hártyás labyrintussal:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

(forrás: hubpages.com)

Hogyan állítjuk fel a diagnózist?

Az amerikai fül- orr- gégészeti társaság (American Academy of Otolaryngology—Head and Neck Surgery) 1995-ben egy kritériumlistát állított össze a Meniere betegség diagnózisához. Három alaptünet meglétét szükséges megfigyelni:

- Rohamokban jelentkező, visszatérő, minimum 20 percig, legfeljebb órákig tartó forgó jellegű szédülés, horizontalis nystagmussal. A rohamokat vegetatív tünetek, mint hányinger, hányás kísérhetik. A roham eszméletvesztést nem okoz, viszont a rohamok után még napokig mérsékelt egyensúlyzavar állhat fenn.

- Egyoldali fülzúgás (tinnitus) és/vagy teltségérzés a fülben.

- Hallászavar, mely jellemzően fluktuálló jellegű.

Amennyiben mindhárom fenti tünet jelentkezik, és szövettanilag is igazolt, akkor biztos a Meniere betegség diagnózisa.

Legalább két, a fentieknek megfelelő szédüléses roham, halláscsökkenés, fülzúgás esetén, szövettani lelet hiányában a betegség valószínű, de nem bizonyított.

Ha a páciensnél csak egyszer fordult elő a fenti tünetegyüttes, akkor a Meniere betegséget csak feltételezni lehet.

 

Olyan szédüléses roham előfordulása esetén, mely korábban nem fordult még elő és sem halláscsökkenés, sem fülzúgás nem kísérte, akkor más fül-orr-gégészeti vagy neurológiai okot is kell keresni a háttérben, mivel a Meniere betegség ugyan nem zárható ki, de nem valószínű.

A Meniere betegség kivizsgálásához hozzátartozik egy teljeskörű fül- or- gégészeti, audiológiai, otoneurológiai vizsgálat. Koponya MRI, laborvizsgálat, és neurológiai konzílium szintén elengedhetetlen.

 

Hogyan kezeljük a Meniere betegséget?

A kezelés célja, hogy a betegeket tünetmentessé tegyük. A diagnózis felállításához hasonlóan, a kezelés is többlépcsős. Először életmódbeli változtatásokat kell megpróbálni, ami magában foglalja a sószegény diétát, a dohányzás-, kávé-, és alkoholfogyasztás felfüggesztését. Kiegészítő gyógyszeres terápia a fenntartó vízhajtó és a rohamok alatt alkalmazott szteroid kezelés. Amennyiben hagyományos gyógyszeres úton nem lehet megszűntetni vagy ritkítani a rohamok gyakoriságát, akkor kénytelenek vagyunk az adott oldali belsőfül működését helyileg gátolni. A szédüléses tünetek ellen jó hatású lehet a középfülbe juttatott gentamycin, mellyel az anitbiotikum közismert belsőfül károsító mellékhatását fordítjuk a javunkra. Ezzel a módszerrel a szédülés elég jól kontroll alatt tartható, azonban - érthető módon - csak eleve rossz hallású betegek esetén javasolt alkalmazása.

Számos műtéti eljárást is kidolgoztak már a szédülés műtéti úton történő megszűntetésére. Az egyik módszer alapja a hártyás labyrintusban lévő szűkület felszabadítása, amivel sikeres műtét esetén a hallás megőrizhető. Azonban, ha az egész rendszert el kell távolítani, akkor az sajnos az adott oldali hallás elvesztését jelenti. Másik, igen nehéz műtéti technika az egyensúlyozásért felelős ideg szelektív átvágása, mely szintén a hallás megőrzését teszi lehetővé.