Fontos adat jelent meg a Laryngoscope-ban, ami egy jó üzenet (vagy replika?) azoknak, akik a daganatterápia fejlődésével kapcsolatban szkeptikusok. Azt írták a Yale-en dolgozó, tehát elvileg megbízható házból származó kollégák a Changing prognosis of oral cancer: An analysis of survival and treatment between 1973 and 2014 című cikkükben, hogy a korai stádiumú szájüregi rákban szenvedő betegek esetében a 3 éves túlélés az 1973-1980 közötti időszakban mért 78%-ról 92%-ra nőtt 2011-2014 közötti időszakra, míg előrehaladott stádium esetén 52%-ról 70%-ra. Ez utóbbi populáció, tehát az előrehaladottabb stádiumban észlelt eseteknél a gyógyulás esélyének növekedése párhuzamban van az adjuváns kezelésként adott sugárterápia és kemoterápia fokozottabb használatával. Magyarul a műtét után alkalmazott kemo-irradiáció statisztikailag egyértelműen javítja a rosszabb stádiumú betegek kilátásait is.
Nyilván, ettől még a sugárkezelés, de még inkább a kemoterápia nagyon meg tudja viselni a szervezetet. És is sok egyéni rossz tapasztalattal találkozom, betegek adott esetben azért utasítják el a sugárkezelést vagy a kemót, mert a családban, ismeretségi körben vannak rossz élmények a mellékhatások miatt. Viszont egyértelmű, hogy statisztikailag, tehát az egyéneken túl, a kezelésen részt vevő betegek teljes csoportját nézve, javítják a túlélést. Így ha valaki mindent meg szeretne tenni, hogy túlélje a betegséget, akkor nagyon is javasolt elmenni ezekre a kezelésekre - ha a stádium indokolttá teszi, ha ez a javaslat születik. A másik aspektusa a kérdésnek, hogy nincs más lehetőség, csak a műtét, sugárkezelés, és a kemoterápia vannak, vagy ezek valamilyen kombinációja. Akármilyen mellékhatások is lehetnek, túl sok választási lehetőség nincs. Ugyan a fej-nyakon is kezd megjelenni a biológiai terápia, de egyelőre olyan átűtő sikere nincs, mint más szervek esetén.
Még azt is illik hozzátenni ehhez a cikkhez, hogy nem csak a műtéten túli kezelések hatékonysága nőtt, hanem a műtéti ellátás minősége is javult. Például jobban vannak definiálva, protokollizálva a beavatkozások, minek, mikor, hol a helye, és ezeket szintén statisztikai alapú elemzések segítették elő. Ilyenre jó példa szerintem az elektív nyaki blokkdisszekció. Vagy mondjuk új, hatékonyabb technikák is megjelentek, például a robotsebészet (Robotsebészet (TORS, transoral robotic surgery) a fül-orr-gégészetben, TORS (transoral robotic surgery) újratöltve). Szóval ez is egy sok szempontos történet. A fejlődés mindenesetre egyértelműen látszik, és nem arról van szó, hogy a túlélés 40 év alatt 54%-ről 55%-re nőtt, hanem szerencsére sokkal többről.
