A fülfelszúrás saga harmadik részeként (1. rész, 2. rész) le szeretném írni a fülfelszúrás valódi lehetséges szövődményeit, és a tévhiteket is szeretném eloszlatni. Ez utóbbi is fontos, hiszen különböző hiedelmek keringenek a fülfelszúrás szövődményeiről, amik befolyásolják a szülők döntését, hogy beleegyeznek-e a gyerek fülének felszúrásába.
Én eddig két visszatérő téves elképzeléssel is találkoztam. Az egyik, hogy "akinek egyszer felszúrták a fülét, annak utána még többször is fel kell majd szúrni". Ez egyáltalán nem így van. Persze lehet olyan, hogy valaki hajlamos középfül-gyulladásra, és emiatt többször is fel kell szúrni a fülét, de ez nem azért van, mert már egyszer felszúrták. Általában a tévhiteknek van valami valós alapja, egy félreértés, ferdítés, túlzás, de ezt nem is értem, hogy jött, pedig már legalább 3-4 alkalommal hallottam. Talán az lehetett, hogy egy fülgyulladásra hajlamos gyerkőc élete első felszúrását vélték a szülők a folyamat kezdetének? Passz.
A másik, többszörösen előkerült hiedelem az, hogy a gyerkőc a felszúrás után rosszabbul fog hallani. Na ez már egy fokkal reálisabb probléma, mivel valóban lehet olyan, hogy a felszúrás miatt később rossz lesz a hallás (lásd majd lejjebb), de ennek a szövődménynek a lehetősége nagyon-nagyon kicsi. Ezzel szemben, jóval nagyobb az esély bármilyen szövődményre, illetve arra, hogy a gyerkőc hosszabb ideig fog szenvedni a gyulladás miatt, ha nem szúrjuk fel a fülét, mint annak az esélye, hogy a felszúrás következtében tartósan rossz legyen a hallás. Sőt, ha felszúrjuk a fület, akkor aktuálisan még javulnia is kellene a hallásnak, mivel akkor tud csak kifolyni a dobüregből a hallócsontok mozgását, így a hallást is lerontó genny.
Mik a valódi lehetséges szövődmények?
- Előfordulhat, hogy esetleg nem gyógyul be a szúrás okozta lyuk a dobhártyán, és tartós perforáció marad vissza. Ugyanakkor ha nem szúrjuk fel a fület, és a genny repeszti ki a dobhártyát, akkor még nagyobb az esély tartós perforáció kialakulására. Ha nem gyógyul be a felszúrás helye, nem lesz tökéletes a hallás, és a dobüreg befertőződhet, pláne, ha víz megy a fülbe.
- Elvileg úgy is előfordulhat tartós halláscsökkenés, hogy sérül valamelyik hallócsont, de ha az ember az első-alsó dobhártyanegyedben szúr, ott ez biztosan nem történik meg. Ennek okairól a tubusbeültetés kapcsán már írtam ITT.
- Előfordulhat vérzés, de ezt a szövődményt olyan amerikai stílusúnak tartom külön emlegetni. Persze, hogy vérezhet, hiszen egy élő szövetbe szúrunk bele, és nem spriccelő vérzésről van szó, hanem arról, hogy esetleg 1-2 csepp vér kicsordul.
Én személyesen még semmilyen érdemi szövődménnyel nem találkoztam azóta, hogy 2002-ben elkezdtem dolgozni. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy ezek csak, elvi lehetőségek, mert tartós perforációról már hallottam kollégáktól. Ugyanakkor azt is jelenti, hogy olyan nagyon azért a szúrás szövődményeitől nem kell tartani, bár attól még a szúrás egy nem túl kellemes élmény, attól függően, hogy mennyire sikerült elérzésteleníteni a dobhártyát előtte.