Előzőleg írtam a fülfelszúrás történetéről, következőnek gondoltam a legsikamlósabb részt, azt, hogy mikor kell felszúrni a fület. Azért tartom ezt nehéz kérdésnek, mert a fülfelszúrás szükségessége teljesen szubjektív megítélésen alapul, azaz hogy a vizsgáló orvos éppen milyennek látja a beteg fülét. Ráadásul akut probléma megoldására van, tehát nincs idő tovább vizsgálódni, de ha lenne is még idő, akkor sincs nagyon egyéb vizsgálati eljárás, hogy eldöntsük a kérdést, maximum egy másik orvos véleménye. Tehát kénytelenek vagyunk hinni a minket vizsgáló orvosnak akkor, ott helyben, hogy kell-e szúrni, vagy sem. Az orvos döntését pedig befolyásolja az is, hogy van-e rutinja a fül vizsgálatában, magában a felszúrásban, éppen milyenek a körülmények, (pl. lehetőség érzéstelenítéshez), mennyire empatikus, stb. Emiatt a gyakorlat úgy néz ki, hogy van, aki sohasem szúr fel fület, és van "akinél szinte nem megy ki úgy beteg, hogy ne lenne felszúrva a füle" (az idézettel egy kolléga írta le egy másik kollégát). Én az igazságot a kettő közé helyezem, és azt gondolom, hogy az, aki sohasem szúr fel fület, adott esetben akár veszélybe is sodorhatja a beteget, mert növeli egy gennyes középfül-gyulladás szövődmény lehetőségét, de minimum lassítja a gyógyulását. Aki viszont túl sokszor szúr fel, az egyrészt nem elég empatikus a beteggel, magának is több munkát csinál feleslegesen, és a felszúrás szövődményeinek lehetőségét nem veszi figyelembe.
A felszúrásnak az a lényege, hogy a dobüregben felgyülemlett gennyet lebocsássuk a dobhártya bemetszésével. Így gyorsabban tudjuk tehermentesíteni a fület, mint ahogy a gyógyszer (antibiotikum) hat, ezáltal hamarabb következik be gyógyulás (vagyis csökken a fájdalom), és kisebb eséllyel alakulhat ki szövődmény. Tehát gennyes középfül-gyulladás esetén javasolt, nem pedig savósban, mert ez utóbbinál nem egy gennykeltő baktérium által aktívan termelt váladék felszaporodása a probléma, hanem egy nyomáskiegyenlítési zavar okozta passzív folyamat, amit alapvetően nem old meg a felszúrás. A 2003-as Glasscock-Shambaugh könyvben találtam meg az idevágó, nekem szimpatikus szöveget, amivel szakirodalom szinten tudom megerősíteni azt, amit annak idején nekem tanítottak. Ott azt írják, hogy heveny, gennyes középfül-gyulladás esetén, ha a folyamat már a dobhártyát is elődomborítja, a betegnek komolyan fáj a füle, lázas, akkor javasolt, de legalábbis kezelési opció a felszúrás. Ha nem magas a láz, vagy nem annyira durva a fájdalom, és még nem kapott antibiotikumot a beteg, akkor el lehet tekinteni a felszúrástól. A 2013-as USA akut középfül-gyulladásra vonatkozó gyermekgyógyászati ajánlás már kevésbé hangsúlyozza a felszúrást, csak a 10. oldalon, a fülfájás egyik kezelési opciójaként említi meg a hármas számú táblázat alján.
Egyébként a Glasscock-Shambaugh könyv nem csak a gennyes középfül-gyulladásra, hanem a hólyagos dobhártya-gyulladás kezelésére is javasolja a felszúrást, ami gyakorlatot én nem igazán követek. Ezek a hólyagok ártalmatlanok, így a szövődmények elkerülése nem cél, valamint maguktól is jellemzően 1-2 napon belül kidurrannak. Régebben 1-1 alkalommal próbálkoztam a kipukkasztásukkal, de nem is lehet jól elérzésteleníteni azt a területet, tehát ez még fájdalmasabb is, mint a gennyes középfül-gyulladás felszúrása. Ami persze sokszor szintén nem egy leányálom, még akkor is, ha az ember esetleg egy órát is vár az érzéstelenítés során a zsibbadásra.
Summa summarum, én azért felszúrom a fület, ha arról van szó. Legalábbis mondom a szülőnek, hogy ezt csinálnám, amire sokszor az van az arcukra írva, hogy egy barbár állat vagyok, aki szereti a gyerekeket kínozni. Olyankor szoktam mondani, hogy nekem is van ám két gyerekem, akik szintén néha betegek, szóval nehogy azt higyjék, hogy nem tudom, mi az, amikor egy gyerek szenved. Pont ezért szúrnám fel a fülét, mert akkor lehet, hogy fél óráig még rosszabb, mint előtte, de aztán meg általában sokkal jobban van, mintha arra várnánk, hogy az antibiotikum elkezdjen hatni.
