A középfül üregrendszeréhez tartozó, fül mögött található processus mastoideus (csecsnyúlvány) légtartó sejtrendszerének szerepe még nem 100%-ban tisztázott. Az egyik legjobb teória, hogy a középfülben uralkodó légnyomás szabályozásában vesz részt, pufferolja az átmeneti nyomásváltozásokat, és segít megelőzni a fülkürt működészavarából adódó középfülgyulladást.
Ezt a csontban lévő üreget nehéz működés közben megfigyelni. Ahhoz, hogy emberben is pontosabb képet alkossunk a szerepéről, gyakorlatilag meg kellene fúrni egészséges emberek csecsnyúlványát, de már önmagában a beavatkozás is kétségessé tenné, hogy valós megfigyeléseket tegyünk. Ezért például a nyomáspufferolási szerepet is részben matematikai modellel bizonyították, amiről 2007-ben az International Journal of Pediatric Otorhinolaryngology-ban is megjelent egy cikk.
Az egyedfejlődés során a középfülben uralkodó nyomásviszonyok maguk is befolyásolják a mastoidüreg méretét. Pár hete szintén az International Journal of Pediatric Otorhinolaryngology-ban publikáltak amerikai kollégák egy tanulmányt, melynek eredménye szerint a tartós fülkürtműködési zavar (elhúzódó vagy nagyon gyakori savós középfülgyulladás) megbolygatja a mastoidüreg fejlődésének ütemét, és a mastoidüreg mérete, felülete később kisebb lesz a gyermekkorban fülkürtproblémás embereknél, mint a megfelelően működő fülkürttel rendelkező embereknél.
Egyébként ugyanebben a témában, hasonló konklúzióval 1 éve a Heim Pál Kórházban dolgozó kollégák is publikáltak cikket az Otology and Neurootology-ban.
A mastoid üregrendszerének szerepe: nyomáskiegyenlítés
2011.12.08. |
drHorváthTamás
| komment
Címkék: fül gyermek fül orr gégészet középfül fülkürt
