A daganatos betegségek TNM beosztásával ellentétben, a cholesteatoma esetében nincsen nemzetközileg elfogadott stádiumbeosztás, standardizálás.  Azt gondolom, hogy ez a betegség több nagyságrenddel ritkább és kevésbé súlyosabb volta miatt van így. Ugyanakkor mégis, többen is létrehoztak már különféle beosztási rendszereket. A létrehozók általában nagy betegszámmal rendelkező fülsebészek voltak, akik mindig tudtak mit javítani a korábbi, mások által létrehozott rendszereken. Egyébként ezek a beosztások a dobhártyából kialakuló hámzsákra vonatkoznak, a behúzottság mértékét hivatottak felmérni.

Talán a legismertebb beosztás a Tos- és a Sadé-féle rendszer. Mind a kettő 4 stádiumot különböztet meg.

A Tos-féle beosztás csak az ún. atticus cholesteatomákat rangsorolja:
I. - Minimális behúzottság a shrapnel hártya területén, de még van levegő a shrapnel és a kalapács markolata között.
II. - A shrapnel eléri a kalapács markolatát, rá is tapadhat.
III. - A dobhártya behúzottsága meghaladja a csontos dobgyűrűt, némi csontpusztulás is látható lehet, de a beteg fejének megfelelő fordításával a hámzsák minden pontja látható.
IV. - Egyértelmű csontpusztulás is észlelhető, a dobhártya letapadt az üllőre is, nem csak a kalapácsra. A hámzsák még mindig betekinthető.
(V. - +1 stádium, mikor már nem betekinthető a hámzsák egésze)

A Sadé-féle rendszer az egész dobhártyára vonatkozik, és a dobüregi légtartalomhoz viszonyít:
I. - Csak simán behúzott dobhártya.
II. - A dobhártya már eléri az üllőt, melyre rá is tapad.
III. - A dobüregben minimális a légtartalom.
IV. - Ún. adhezív processus jön létre, a dobüregben nincs levegő, a dobhártya végig rátapad a dobüreg nyálkahártyájára.

A fentieken kívül létezik még például a Charachon- illetve az Erasmus beosztás is, de azok talán még kevésbé elterjedtek. Viszont mindenképpen hasznosak a beosztási rendszerek, ha különböző műtéti technikákat, eredményeket akarunk összehasonlítani.