Ez csak 2 abból a 6 képből, amivel most már a facebook-on is hirdeti a helyes szakmai irányelveket az USA hivatalos fül- orr- gégészeti társasága, az American Academy of Otolaryngology - Head and Neck Surgery (AAO-HNS). Mindig is megemeltem a kalapom a netes ténykedésük előtt, nagyon innovatívan, jó érzékkel használják az internetet. Tetszik a honlapjuk, a facebook oldalukat is profin használják (lásd fenti hirdetések), van twitter fiókjuk, youtube csatornájuk, szóval próbálják minden olyan platformon utolérni a netező kollégákat, ahol nagy mennyiségben felbukkanhatnak. Vagy például a kongresszusukhoz már van letölthető ios és google play alkalmazás is, aminek a segítségével hozzá lehet férni a kongresszusi naptárhoz, az előadókhoz, térképhez, meg lehet osztani a közösségi oldalakon a kongresszusi infokat, stb. Egyébként a nettől függetlenül is jó a marketing csapatuk, mert ahogy arról már 3 éve is írtam, a fenti szakmai irányelveket az offline újságjukban is hirdették. Nincs semmi fölösleges rizsa, hogy "Tisztelt kollégák! A szakirodalom feldolgozása alapján arra jutottunk, hogy ...", hanem egyből nyomják az arcunkba, hogy "Ne írj fel szisztémás antibiotikumot sima hallójárat-gyulladásban!", és igazuk van. Elég megnéznünk a mai politikát, az egymondatos megmondások és megfejtések korát éljük, ami ebben a vonatkozásban szerintem kifejezetten működik. Sokkal jobban megjegyzem, hogy ne kérjek CT-t egy rekedt betegnek a gége megnézése előtt, ha arra egy ízléses háttérkép mellett egy mondatban hívják fel a figyelmem, mintha ugyanezt egy egyoldalas cikkből kellene kihámoznom.

Azért nem egyszerűen ASA triásznak (vagy Samter triásznak) tituláltam a betegséget, aminek korszerű kezeléséről az International Forum of Allergy & Rhinology-ban múlt héten jelentettek meg egy cikket, mert a szerzők sem úgy hívják, hanem AERD-nek, ez most a trendi. Tehát "aspirin-exacerbated respiratory disease" (AERD), remélem jól magyarosítottam.

Szegény ASA-sok AERD-esek az orrpolipos betegek közül is a rosszabb sorsúak, valami alsó- vagy felső légúti panaszuk mindig van, sokszor kell őket operálni, stb., szóvak nem egy kellemes ügy. Persze melyik betegség az, de az már másik kérdés. Mindenesetre náluk jóval nehezebb egy megfelelő életminőséget biztosító terápiás stratégia felállítása, és erre próbáltak meg javaslatot tenni portlandi kollégák. Ők a következőkben látják a siker kulcsát:

- Szalicilát diéta: Nagyon sok élelmiszer tartalmaz alapból szalicilátokat, amik ugyanúgy provokálják a betegséget, mint az aszpirin. Ilyenek például a szárított gyümölcsök, barack, szilva, avokádó, narancs, ananász, paradicsom, a bogyós gyümölcsök (szőlő is), fűszerek (chili, erőspaprika), magvak (pl. mandula), méz, gyógyfüvek. ITT egy részletesebb lista, hogy pontosan még miben van sok szalicilát, és miben kevesebb. Már van rá bizonyíték (ITT), hogy önmagában a szalicilát kerülése, szalicilát diéta javít a panaszokon, vagyis javíthat, mert azért ez nem minden esetben következik be sajnos.

- Leukotrién antagonisták: Először az asztmára adott leukotrién antagonistát (LT) szedett betegek számoltak be mellesleg arról, hogy az orrpanaszaik javultak, úgyhogy így került be a rhinológiába ez a kezelés. Szintén javíthatja az ASA-s AERD-es betegek panaszait.

- Deszenzitizáció aszpirinnel: Bajor Bence kollégánk foglalkozik komolyan ezzel a kérdéssel, és alapvetően jó tapasztalatai vannak. Ugyanakkor többek között mivel például az elején intenzív osztályos megfigyelést is igényel, hogy nem lesz-e az első fázisban komolyabb allergiás reakció, ezért alapvetően nem a deszenzitizációval érdemes kezdeni. Illetve egyértelműen hatékonyabb a deszenzitizáció, ha műtét után kezdik el. De nyilván, ha valakit meg évente 2x kell operálni, és a hagyományos gyógyszerek mellett nem uralhatók a panaszai, érdemes megpróbálni.

A fenti lista csak a relatív új kezelési módokat és lehetőségeket mutatja be. De alapvetően az ASA-s AERD-es betegeket is ugyanúgy kell elkezdeni kezelni, mint a sima orrpolipos betegeket, tehát lokálszteroid, esetleg szisztémás szteroid, és műtét az opció. Műtétnél szóba kerülhet egy kicsit radikálisabb megoldás kiterjedtebb polipózis esetén, viszont az atrophiás rhinitis lehetőségét szem előtt kell tartani, mielőtt mindent kirámolunk a beteg orrából. A jövőben egyébként itt is, mint minden krónikus gyulladásos betegségben szóba jön a biológiai terápia. Az asztmában már használatos omalizumabot már próbálgatják az ASA-s AERD-es betegek orrpanaszai kapcsán is, az eredmények biztatóak.

Nem vicc, az a cikk címe, hogy "Pediatric head and neck injuries due to golf cart trauma". Többször is el kellett olvasnom, hogy jól értem-e, és igen, TÉNYLEG OLYAN golfkocsikról van benne szó. Kiderült, hogy 10 év alatt (2003-2013) az USA-ban, átlag évi 312 golfkocsi baleset során összesen 1471 gyermek sérült meg, azaz nem kevés gyerekről van szó. Illetve ahhoz képest, hogy a golf jellemzően felnőtt sport, a sérültek 43%-a volt 16 év alatti. De van rá magyarázat: a felnőttekkel szemben a gyermekek jelentős része nem is a golfpályán, hanem otthon sérült, jellemzően úgy, hogy elütötték őket, vagy kiestek a golfautóból. Apa golfkocsiját a gyerkőcök otthon felügyelet nélkül elviszik egy körre, aztán irány a traumatológia. A cikk konklúzió az, hogy "Children are more vulnerable to golf cart related injuries, specifically to the head and neck". Hát ja.

Van egy másik konklúziója is: mindenből lehet cikket írni. Fel a fejjel, ha valaki úgy érzi, nincs jó témája! De van, bármi lehet az!

Úgy alakult, hogy az otitis externa maligna sebészi kezeléséről szóló közelmúltbeli bejegyzésnek lett most gyorsan egy folytatása. Egyrészt, közben befutott egy másik beteg (az előző bejegyzés is persze egy beteg kapcsán született), akinél a szokásosnál is radikálisabb módon kellett beavatkozni, gyakorlatilag körben el kellett távolítani a hallójárat bőrét, elöl egészen szabaddá kellett tenni az állkapocs-izületi tokot. Ezt most a műtét után 2 nappal tudtam lefényképezni. Előtte is érdemes lett volna, mert nem volt lumen, a hallójáratbemenetbe is már csak a legkisebb gyerektölcsér ment bele, a duzzanat és a granuláció miatt a dobhártyát teljesen esélytelen volt látótérbe hozni. A műtétet követően szerencsére drámaian javult a helyzet, a beteg fájdalma gyakorlatilag egyből elmúlt, és most már a legnagyobb tölcsér is lötyög a hallójáratban. Nyilván persze minden éremnek két oldala van: itt meg kell várnunk az áthámosodást, ami nem 2 nap lesz.
Mindenesetre tehát itt a postoperativ kép, elnézést a gyenge felvételért, de talán a fül- orr- gégészek belelátják a dolgokat. Bal fül, neonzöld nyíl: dobhártya első negyedei, kék nyíl: a temporo-mandibularis izület tokja, szabadon.

A másik apropó a korábbi bejegyzés folytatására, hogy kaptam Gerlinger Professzor Úrtól egy levelet az előző poszt után:
"Egyetértek Veled, hogy a műtéti tevékenység fontos része a malignus otitis externa kezelésének. Nekem a közelmúltban volt egy esetem, ahol subtotalis petrosectomiát kellett végeznem, az oticus capsula teljes elvételével, mert a labyrintuson is volt egy lik miből folyt a genny, a dobüreg tele volt sarjakkal, a faciális szabadon futott mint egy húr a középfülben. Csoda, hogy nem volt kisagytályogja." 

Illetve Karosi Tamás kollégánk is reagált facebookon:
"Az én véleményem az, hogy a VALÓBAN malignus otitis externa, vagy másnéven koponyaalapi osteomyelitis, akut, életveszélyes kórkép, melynek legfőbb kórokozója a Pseudomonas aeruginosa. Hajlamosító tényezői: diabetes mellitus, immunszuppresszió, droghasználat, alkohol abúzus, elhanyagolt, illetve nem megvelelően kezelt külsőhallójáratgyulladás, stb. Összefoglalva, áttekintve a saját eseteinket, mi 90%-ban a műtétet és a parenterális fluorokinolon-kezelést választottuk. Egy beteget sem vesztettünk el."

Ezek mind megerősítik, hogy igenis szükséges lehet műtétileg is beavatkozni a malignus externás betegeknél.

A pályám elején még úgy tanultam, hogy a BPPV-nek alapvetően 3 oka lehet: trauma, fertőzés, vagy vérkeringési zavar. Most újra megnéztem, és az egyetemi tankönyvemben, amiből anno tanultam, csak a vírusfertőzés és az intoxikáció, kiemelten az alkohol szerepel, mint kiváltó tényező, más nem, pl. a trauma sincs megemlítve. Azóta eltelt már egész sok idő, és a tudomány elég sokat fejlődött, egyre többet tudunk a BPPV-ről is. Ugyanakkor valójában a traumán túl a mai napig nem sikerült egyértelműen jól modellezni egyik okot sem, így nem véletlen, hogy azóta is megy a keresgélés, hogy tulajdonképpen mi a fenétől alakul ki ez az állapot. Vagyis hogy mi mindentől, mert vélhetően ez sem az a betegség, ami mögött mindenkinél ugyanaz az ok áll, hanem sok minden vezethet ide.

Érdekes, hogy mostanság sokat cikkeznek a fogászati eredetről, ami a trauma vonalat erősíti. Hiszen ez elsősorban a rezgés, vibráció kapcsán állhat a háttérben, és teljesen logikus (cikk 1, 2, 3, 4, 5, 6). Sőt, pont beleillik a képbe, fúrják a beteg fejét, ez intenzíven megrezgeti a csontokat, a belsőfület. Tehát esetleg érdemes a betegnél rákérdezni arra, hogy a közelmúltban volt-e fogászati beavatkozása, hátha ezzel a kiváltó okot meg is találjuk, legalábbis valószínüsíthetjük.

A másik érdekes felvetés a csontanyagcserével kapcsolatos. Sokan, sokfelé véltek felfedezni kapcsolatot például az osteoporosis és a BPPV között (cikk 1, 2, 3, 4, 5), bár van aki ezt árnyalja, és nem tartja ennyire egyértelműnek (cikk 1, 2). Pedig már állatkísérletekben is sikerült kimutatni különbséget az osteoporoticus állatok és az egészséges egyedek otoconiája között, tehát elég esélyes, hogy direkt vagy indirekt, de van összefüggés. Az otoconia szintézisét és abszorpcióját is befolyásolja a kalcium anyagcsere, tehát miért ne? Ugyanígy a kalcium anyagcsere mellett teszik le a voksot azok, akik szerint a D vitamin hiány is BPPV-hez vezethet (cikk 1, 2, 3, 4), szintén logikus felvetés.

Szóval vannak jó nyomok. Remélhetőleg a recidív BPPV terápiában vagy a megelőzésben is sikerül használhatót találni ezek kapcsán.

Gondoltam utánanézek ajánlás szintjén, hogy milyen jellegű beavatkozást, és mikor javasolnak malignus otitis externa esetén. Az a tapasztalatom, hogy a betegek egy nem elhanyagolható részénél előbb-utóbb sebészileg is be kell avatkozni, bár szerencsére ez manapság már nagyon ritkán jelent érdemi fülműtétet, inkább csak debridement-t. Ez utóbbi esetben helyi érzéstelenítésben kikapirgáljuk a granulációt, vadhúst, gyakorlatilag a csontig. Mikor az ember eldönti, hogy most már elő a szikét, mert az antibiotikum ellenére hosszú ideje meg sem mozdul a dolog, vagy ne adj Isten folyamatosan romlik, akkor egyből érzi, hogy ez már kellett, mert olyankor teljesen széteső szövetek vannak, egészen tényleg a csontig. Láss csodát, utána általában el is indul a lassú, de látható javulás útján a folyamat, és csak ritkán kell visszaeséssel számolni. És hát persze emellett megy az antibiotikum, hetekig, elvileg hat hétig legalább (cikk), szerencsére néha sikerül egyértelműen hamarabb megfogni a fertőzést.

Szóval ami a beavatkozást illeti, az első oldal, amit releváns találatnak feldobott a google, az az uptodate.com volt, ami a nevéből adódóan rendkívül gyakran frissülő, neves, elsősorban amerikai kollégák által szerkesztett egyfajta szakmai ajánlásgyűjtemény. Odáig még rendben is volt a dolog az ott leírtakban, hogy 6-8 hét antibiotikum, elsősorban ciprofloxacin, viszont mikor a sebészi részhez értem, meglepődtem: "There is no role for topical antibiotics or surgical excision in malignant external otitis therapy. Debridement and/or biopsy to obtain cultures or rule out cancer are the only indicated surgical procedures". Nofene, mik vannak. Ez egyszerűen nem igaz. Legalább írták volna azt, hogy minor role, vagy only in selected cases, de a a no role egy kicsit erős.

Mondom ne már, úgyhogy keresgéltem még, és a további találatok szerencsére megnyugtattak. Az egyik kedvenc újságom, az Otolaryngologic Clinics of North America review-ja szerint, a helyi debridement teljesen rendben van szükség esetén, és ugyanezt véleményezték egy nagy esetszámú izraeli cikk szerzői is. Aztán egy 3 hónapja publikált másik izraeli felmérésben a 88 malignus externás betegek 22%-a igényelt műtétet, bár ennek nagy része csak debridement volt, de 8 esetben mastoidectomiát is végeztek. Illetve van egy csomó, ennél azért kisebb esetszámú tanulmány is, ami ezt a vonalat erősíti. Török kollégák is gyakorlatilag rutinszerűen alkalmazzák a debridement-t, iletve egy pittsburghi tanulmányban 15 esetből 3-nál végeztek mastoidectomiát. Aztán nagyon fontos az a dél-karolinai cikk, ahol 24 betegből 2-nek volt szükséges "major ear surgery", ugyanakkor 5 beteg belehalt a betegségébe. Kicsit félve teszem fel a kérdést, hogy vajon nem lett volna-e kisebb a mortalitás, ha több beteg kerül a műtőasztalra? De persze nem voltam ott, a cikkből nem derül ki minden egyes mozzanat, epizód, és hát könnyű a partvonalról kiabálni. Viszont nagyon hasonló a felállás abban a szingapúri cikkben is, ahol 19 esetből 3-nál volt műtét, viszont 4 beteg meghalt. Aztán persze van olyan publikációk is (1, 2, 3), amelyek írói szintén kizárólag konzervatív kezelést alkalmaztak, vagy pl. tunéziaiak 19-ből csak 1 esetben végeztek debridement-t. Sajnálom, de nem értek velük egyet. Ehhez azért ez a mai napig túl veszélyes betegség. A tenyésztés nem mindig megbízható, sokszor rezisztens törzsek is vannak, meg gomba is lehet, és ha sokat várunk, egyszer csak már a koponyaalapon fut a gyulladás, akkor meg sokszor ennyi volt a történet. Ezt ha lehet, nem szeretném megélni, mert ehhez képest egy debridement nem a világ vége, és hiszek benne, hogy segít.

A kép magáért beszél, az I fucking love science-en találtam (eredetileg a For Lack of a Better Comic-ról van).

„A mandulákról és a mandulaműtétről annyi felelőtlen szó esik a mindennapi életben és annyi tévhit kering a társadalom széles rétegeiben, hogy utóbbiak káros elterjedése ellen küzdeni közegészségügyi érdek.

…

Már eleve megjegyzem, hogy a mandulák élettani szerepének kiderítése nehézségekbe ütközik, mert a tudomány úgy állapítja meg kísérletileg valamely szerv működését, hogy kiírtja azt és azután az eltávolított szerv elmaradt működéséből származó eltérő életnyilvánulásokat, az u.n. kiesési tüneteket figyeli meg. Tudni kell azonban, hogy a mandulák nem önálló és kizárólagos működésű szervek, mint a pl. a máj, a vese, a pajzsmirigy, hanem nyiroktüszők halmazai, és mint ilyenek, tagjai az egész szervezetet behálózó nyirokrendszernek és mint említettem, pillérei az orr- és szájgaratot koszorúként övező, apró, elszórt nyiroktüszőkből álló u.n. Waldeyer-féle nyirokgyűrűnek. Ilyenformán a mandulákat úgy eltávolítani nem lehet, hogy számos apró „mandula” az elszórt nyiroktüszők képében vissza ne maradjon a torokban – nem is beszélve az el nem távolítható nyelvmanduláról és gyermekeknél a szegycsont mögött helyetfoglaló kedeszmirigyről – tehát nem állapítható meg pontosan a mandulák élettani szerepe, annális kevésbé, mert azok eltávolítása után működésüket azonnal átveszik a orrban és torokban szétszórt apró nyiroktüszők, amennyiben fokozott működésbe lépnek és ennek arányában megnagyobbodnak, mint akár a több munkát végző izmok. E körülménynek tulajdonítható, hogy a mandulák szerepének kiderítését célzó tudományos kutatásoknak be kell érniök sejtésekkel, tapogatózásokkal, meggyőző erejű tények helyett.

…

A mandulák védő szerepe abban áll, hogy mint a nyálkahártya szintjéből kiemelkedő nyirokszervek, felveszik spongyaszerű likacsaikba a fertőző csírákat és ott a nyiroksejteknek – vagy más szóval: a fehérvérsejteknek – tehát „a szervezet katonáinak” egész seregét zúdítják a betörő ellenségre, kedvező esetben maradéktalanul elpusztítva a betolakodott baktériumokat. Eközben a bőséges vér- és nyirokérhálózattal körülfont mandulákból felszívódnak, a szervezetbe kerülnek a baktériumok mérgei és a harcban elpusztult nyiroksejtek bomlástermékei, amelyek a szervezetet a mérgekkel szemben ellenanyagtemelésre serkentik, azonkívül a fehérvérsejteknek, a vér katonáinak fokozott termelését indítják meg, vagyis a szervezet védelmi berendezéseit felkorbácsolják.

…

…különösen csecsemőknél, tehát az élet első évében, amikor a szervezetet ujdonságképpen érik a külvilág ártalmai, legalábbis részben a mandulákat érő fertőzések ingerére látja el a szervezet magát védőanyagokkal a különféle baktériumok és mérgek ellen. Ezek a mandulákat érő fertőzések, amelyek mindig a mandulagyulladás jegyében folynak le, olyanforma jelentőségűek, mint a védőoltások általában… Ez a körülmény mindenesetre jogosulttá teszi azt a törekvésünket, hogy az első életévben, de a biztonság kedvéért még a másodikban is, a mandulák eltávolításától tartózkodni fogunk, hacsak kényszerítő körülmények miatt nem odázható el a mandulaműtét.

…

Éppúgy, mint a gyermekeknél, felnőtteknél is mindenekelőtt a gyakran kiújuló lázas, (többnyire tüszős) mandulagyulladások és a még kínosabb mandulakörüli tályogok, valamint az azokkal kapcsolatos táplálkozási és leromlás és elgyengülés teszik sokszor elkerülhetetlenné a fertőzött mandulák eltávolítását.

…

Sajnos, még mindig igen gyakran látjuk, hogy a kórokozó csírák a mandulákon át a szabad vér- vagy nyirokpályába jutva, távoli szervekben telepszenek meg, mint arról már volt szó, és elsősorban a legbővebben átáramlott szívet, vesét, és izületi üregeket veszélyeztetik. Ilyenkor a mandula, mint a fertőző csírok letéteményese, elsődleges gócként szerepel, sokszor anélkül, hogy ez az állapot a mandulák részéről bárminéven nevezendő helyi tünetekkel járna: ezért a betegek többnyire csodálkozva fogadják a megállapítást, hogy a mandula volna a másodlagos bajok kútforrása.

…

A mandulaműtétről elfogultság nélkül állítható, hogy valósággal átalakítja a sok mandulagyulladástól elgyötört egyéneket és fejlődésükben visszavetett gyermekeket és olyan kifogástalan testi jólétet, sőt szellemileg visszamaradt gyermekeknél érteli fellendülést is eredményez, hogy az ilyen egyének és hozzátartozóik túlnyomó többségben a mandulaműtét leglelkesebb szószólóivá lesznek. Hangsúlyozom azonban, hogy csak a maga helyén alkalmazott mandulaműtét jár ezzel az áldásos eredménnyel. Nagy tapasztalat és ezirányban kiszélesedett látókör kell ahhoz, hogy az ember tényleg csak akkor operáljon, mikor a műtét várható eredménye a hozzáfűzött reményeket maradéktalanul beváltja. Ezen a ponton akarom felhívni a figyelmet egy olyan hibaforrásra, amelyet különösen a szakembernek van alkalma megismerni orvosi gyakorlatában. Nem minden u.n. torokfájás vezethető vissza a mandulákra, következésképpen a torokpanaszok nem minden esetében indokolt a mandulák eltávolítása. (Ez a nyomatékos figyelmeztetésem főleg a felnőtt egyénekre vonatkozik!) Csak a torokbántalmak minden faját és sokféle eredetét jól ismerő szakember döntheti el, vajjon a torokpanaszokért valóban a mandula tehető-e felelőssé…”

Dr. vitéz TÁTRALLYAY (WEIN) ZOLTÁN:

A MANDULAMŰTÉT NÉPSZERŰ MEGVILÁGÍTÁSBAN

Budapest, 1943., a Kis Akadémia Kiadása

Ugyan 5 éve már írtam az orrmelléküregek fejlődéséről, de egyrészt az inkább embrionális korra vonatkozott, másrészt meg szöveg volt, márpedig az ember inkább vizuális. Úgyhogy némi szülői felvilágosítási céllal gondoltam lerajzolom, hogy a kisgyerekekben hogyan alakulnak ki a melléküregek, legalábbis a legtöbbször érintett arcüreg és homloküreg, amihez ihletet a Fauquier ENT oldalán találtam.

Színmagyarázat (értelemszerűen belülről kifelé):
Sárga - újszülött
Világoskék - 1 éves kor
Neonzöld - 4 éves kor
Piros - 7 éves kor
Sötétzöld - 12 éves kor
Rózsaszín - felnőttkor
Barna - idős felnőttkor

Jól látható, hogy pl. újszülöttben, egészen több éves korig még inkább csak rostasejt gyulladásról beszélhetünk, homloküregről nem is. De az is, hogy 1-2 éves korig még igazán arcüregről sem, tehát szülőként nem érdemes azon lamentálni egy ilyen korú gyerkőc esetén, hogy vajon most az az irdatlan mennyiségű trutyi vajon nem az arcüregből jön-e, mert nem onnan jön. Emiatt pl. felesleges röntgenezni vagy CT-zni a gyereket, még akkor is, ha esetleg egy cone beam CT sugárterhelése nem nagy. Az más kérdés, ha esetleg teljesen negatív az orrgarat, (már) nincs orrmandula, és mégis durva rhinológiai panaszai vannak a kisgyerkőcnek, vagy pedig valami más olyan gyanú van (pl. arc-deformitás), hogy melléküreg eredetre gondoljunk, mondjuk mucocele-re egy cisztás fibrózis gyanús esetben. Persze akkor is CT és/vagy MRI szükséges, a röntgent szerintem érdemes elfelejteni. Nyilván más a helyzet felnőtteknél a röntgen vonatkozásában, de ha van  elérhető cone beam CT, akkor ott is érdemes hanyagolni a röntgent, de ez már egy másik ügy.

Pár hónappal a blog indulását követően, 2009. augusztusában létrehoztam egy közösségi könyvjelzőt a rendelő nevében a del.icio.us-ön, ahol elkezdtem felcímkézve elmenteni az általam fontosnak vélt fül- orr- gégészeti friss cikkeket, azzal a céllal, hogy kialakítok egy online könyvtárat, amiben később a címkék segítségével könnyen vissza lehet majd keresni a jobb és értékesebb publikációkat. Legalábbis amit én jobbnak és értékesebbnek találtam, mert értelemszerűen ez egy szubjektív gyűjtemény.

Elég sokat foglalkoztam ezzel az üggyel, több, mint 2500 cikket el is mentettem. Aztán pár évvel később egy kicsit belefáradtam a dologba. Akkortájt a twitterrel is nagyon sokat foglalkoztam, végül is évekig a világ második legtöbb követőjével bíró fül- orr- gégészeti twitter rövidhír-portálját üzemeltettem, de aztán már a PhD-mal is dűlőre kellett jutnom, írtam 2 cikket (European Archives, LAM), megszületett az első gyerekem, stb. (mindez a kórházi főállás és a magánrendelés mellett), ezért aztán abbahagytam a del.icio.us-t, és nem sokkal később a twittert is. Aztán egy kisebb szünet után, 3 éve viszont kitaláltam, hogy elindítom az azóta is regnáló heti hírlevelet, amibe belerakom a korábban a del-icio.us-be mentett cikkek linkjeit. Ez mind szép és jó, de a hírlevélből utólag nehéz visszakeresni, és hát csak azok látják a linkeket, akik feliratkoznak (apropó: ITT lehet feliratkozni :-) ).

A fentiek miatt már régóta érlelődött bennem, hogy mégiscsak kellene valami nyilvános cikkgyűjtemény, de még jobb lenne, ha olyan lenne, ahova más is el tudna menteni cikkeket, nem csak én. Sok dolgot kipróbáltam, nézegettem, pl. Mendeley, Instapaper, illetve az Evernote idevágó funkciójával is szemezgettem, de végül olyan felületet nem találtam, ahova bárki egyszerűen elmenthet, úgyhogy megint csak a del.icio.us-nél lyukadtam ki. Szóval így állunk, elkezdem megint, aztán ki tudja, meddig bírom. Vagy ha valakinek van ötlete a fenti gondolatmenet alapján valami még jobb felületre, azt megköszönöm, a rendelői facebook oldalon lehet üzenni.

Itt a link a "könyvtárba": http://del.icio.us/enthouse
A bal oldali tag (címke) felhőben lehet keresni a címkéket, de a felső sáv keresőjét is jól lehet használni. Jó böngészést!