A tinnitus, azaz a fülzúgás, olyan hang hallását jelenti, mely nem külső hangforrásból ered. A fülzúgásnak számos oka lehet, emiatt a kivizsgálása is egy hosszú procedúra. Erről rendelőnk honlapján részletes leírást lehet olvasni.
Ebben a bejegyzésben a fülzúgás azon formáinak kezeléséről lesz szó, melyek feltehetően a belsőfül és/vagy a hallópálya, a központi idegrendszer rossz működéséből adódik, és egyértelmű kiváltó ok nem azonosítható. Sajnos a betegek nagy része ebbe a csoportba tartozik. Mivel egyelőre nem ál rendelkezésünkre olyan gyógyszer, ami kifejezetten a fülzúgást, azaz egy kvázi nem létező hangélmény hallását gátolja, ezért a kezelés indirekt módon ható gyógyszerek, és az azokat kiegészítő szupportív terápiából áll. Üdítő kivétel talán ez alól a betahistin, mely az egyetlen kifejezetten a belsőfülre ható gyógyszer. Azonban a betahistin sem mindig hat. A biztosan megfelelő célzott gyógyszer hiánya abból is ered, hogy a belsőfül szőrsejtjeinek rossz működésétől a belső hallópályák és a psziché által is generált hangokig nagyon sokfajta "belső eredete" lehet a tinnitusnak, de a rosszul működő "alkatrész" pontos lokalizációja az elérhető vizsgálóeljárásokkal 2009-ben még nem lehetséges.
Mik azok a gyógyszerek, amiket a fülzúgás ezen formáiban adhatunk?
A Fül- Orr- Gégegyógyászat 2002-es supplementumában, rangsorolás nélkül az alábbi szerek vannak felsorolva a tinnitus gyógyszeres kezelésére:
- Betahistin (pl. Betaserc, Betarevin): belsőfül keringését javítja
- Pentoxifyllin (pl. Trental, Chinotal): a vér áramlási tulajdonságait javítja
- Piracetam (pl. Nootropil, Lucetam, Memoril): elsősorban az idegsejtek metabolizmusát és működését segíti a helyi vérkeringés növelése mellett
- Vinpocetin (pl. Cavinton): agyi vérellátás serkentése
- Ginkgo Biloba (pl. Tebofortan): antioxidáns, agyi anyagcsere- és keringésfokozó
- Cinnarizin (pl. Stugeron): értágító
- Acidum Nicotinicum: értágító
A piracetam nem szerepel az eredeti listában, azonban manapság, legalábbis az akut, friss fülzúgás infusios terápiájában már talán ez a legelterjedtebben használt szer.
A fenti felsorolás mellé mindenképpen odakívánkozik a
Ballenger's nemzetközileg is igen elismert fül- orr- gégészet könyv idevonatkozó listája is (2003., 16. kiadás). Egyébként ebben a könyben a tinnitusról szóló fejezetet
Pawel Jastreboff, a tinnitius "pápája" írta. Ő még számos egyéb gyógyszert felsorolt, mint a tinnitus lehetséges kezelési módját. A teljesség igénye nélkül: helyi érzéstelenítők, nyugtatók, antidepresszánsok, epilepszia elleni szerek, calcium csatorna blokkoló értágítók, stb.
Milyen egyéb más kezelési lehetőség van a tinnitusra?
A fenti kérdésre egy hosszabb lista lesz a válasz. De sajnos azt mindenképpen le kell szögezni, hogy nem ugyanaz, sőt, nagyon más (rövid) lenne a válasz, ha a kérdés végére még odabigyesztenénk a Magyarországon szót is... De hogy ne legyek ennyire lehúzó a magyar állapotokat illetően, hozzátartozik az is következő listához, hogy számos szupportív terápiás lehetőség elterjedését gátolja/gátolta, hogy:
- túl gyakori vagy súlyos az esetleges mellékhatása vagy szövődménye
- túl költséges a hatékonyságához képest
- még nem áll rendelkezésre elég megbízható, hosszú távú adat az eredményességről
Mindenesetre íme a kiegészítő kezelések listája:
- bizonyos fül környéki térségek elektromos ingerlése
- pszichológiai kezelés
- maszkolás, azaz a fülzúgás valamilyen barátságosabb zajjal történő elfedése
- akupunktúra
- homeopátiás gyógyszerek használata
- hiperbárikus oxigén kezelés
- mágneses kezelés
- tinnitus retraining therapy (TRT)
Ez utóbbit, a TRT-t nem véletlenül hagytam a végére. Ez egyfajta kombinált kezelés, mely a gyógyszeres kezelést, a maszkolást, és a pszichológiai kezelést ötvözi, és szintén Jastreboff nevéhez fűződik. Szerencsére ez utóbbi már hazánkban is
elérhető.