Számos olyan fül- orr- gégészeti panasz létezik, amely az életminőséget akár a beteg egész életére leronthatja. Ezek a panaszok egyrészt olyan betegségekhez társulnak, amik a tudomány mai állása mellett még nem gyógyíthatók, legfeljebb jól-rosszabbul karban tarthatók. Ilyen például az allergiás nátha, a Meniere betegség, az alvási apnoe bizonyos típusai, az orrpolypok, vagy a krónikus orrmelléküreg-gyulladás. A panaszok másik része az elvileg gyógyítható, gyakorlatilag vagy gyógyítható - vagy nem kategóriába eső betegségekkel jár, mint például a szédülés, vagy a fülzúgás. A harmadik csoportot a daganatos betegségekkel járó panaszok alkotják. Ezeket vagy konkréten maga a daganat okozza, vagy a kezelés mellékhatása, de ide tartoznak a csonkító műtét (pl. teljes gégeeltávolítás) utáni állapot miatt kialakuló panaszok is.

A fenti betegségcsoportokban az a közös, hogy a velük járó rosszabb életminőség nem csak testi, hanem pszichés állapotromláshoz is vezethet. Ez teljesen érthető, hiszen például egy daganatos betegségben szenvedő embernek iszonyatosan nehéz feldolgozni, hogy kezelés nélkül a végkifejlet a halál, és még kezelés mellett sem garantált - természetesen daganattípustól és stádiumtól függően - a teljes felépülés. Szintén komoly pszichés probléma forrása lehet, hogy ha sikeres is volt mondjuk egy gégeműtét rák miatt, a beteg onnantól kezdve egész életén keresztül a nyaka közepén lévő nyíláson át fog kapni levegőt, és csak úgy-ahogy fog tudni beszélni a nyelőcsövén lenyelt levegő segítségével. De még egy potenciálisan nem halálos krónikus betegség is próbára teheti az embert: kit ne zavarna, ha folyamatosan dugulna és folyna az orra, zúgna a füle, vagy vissza-visszatérően szédülne? Az egészséges, fül- orr- gégészeti betegségtől mentes populációhoz képest az ilyen betegségben szenvedő emberekben nagyobb arányban alakulnak ki pszichés zavarok. Leggyakrabban depresszió lép fel, de szintén nagy arányban fordul elő szorongás, vagy önértékelési zavar.

Sok olyan felmérés, kutatás történt az utóbbi időben amelyek a fül- orr- gégészeti betegségek és a pszichiátriai megbetegedések kapcsolatát vizsgálta. Legtöbb cikk a daganatos betegségekhez társuló pszichés zavarokhoz társul. A rákos megbetegedések kezelése során manapság elfogadott, hogy szükség esetén pszichiátriai segítséget is igénybe lehet venni, és szerencsére ettől a betegek sem zárkóznak el. A fül- orr- gégészeti daganatok kezelése eleve multidiszciplináris, a fül- orr- gégész mellett onkológus, radiológus, és akár már pszichiáter is a munkacsoport tagja lehet. Szintén sok cikk tárgyalja a fülzúgás és a depresszió, illetve újabban a szorongás közti összefüggést. Egyértelmű kapcsolat mutatkozik a tinnitus hangossága, és a pszichés érintettség mértéke között (cikk 1, cikk 2). A tinnitus okozta depresszió még a partnerkapcsolatot is megmérgezheti (cikk 3). Az allergiás náthához, az orrpolypokhoz, illetve a krónikus orrmelléküreg-gyulladáshoz társuló gátolt orrlégzés elsősorban depresszióhoz vezethet (cikk 4). Ennek az orrdugulás okozta kialvatlanság, és a csökkent fizikai teljesítőképesség az oka. Hasonlóan a kezeletlen alvási apnoehoz, mely szintén fokozott depresszió veszélyt rejt magában. A Meniere betegség elsősorban a szorongás kialakulásának esélyét növeli (cikk 5). A betegek nehezen viselik, hogy nem tudnak felkészülni a visszatérő, hányással, heves szédüléssel, fülzúgással járó, órákig tartó rohamra. Szintén a rohamok kiszámíthatatlansága okozza, hogy a betegek visszahúzódottá válhatnak, sőt, akár még közösségbe járni sem mernek.

A krónikus betegségekkel járó pszichés érintettségre az orvosoknak és a betegeknek egyaránt fel kell készülni. Ez az orvosok részéről fokozott, esetenként csak a metakomunikációban megnyilvánuló jelekre való odafigyelést jelent. Az ilyen betegeket rendszeresen kontrollálni kell, és szükség esetén nyíltan, a beteggel megbeszélve pszichiátriai szaksegítséget is fel kell ajánlani. A betegek részéről pedig a kezelőorvossal történő szoros együttműködés kívánatos, mely a megfelelő kezeléssel elkerülhetővé teszi a lelki megpróbáltatásokat.