Úgy tűnik, hogy tipikus különbségek mutathatók ki az egyes mandula körüli tályogok mikrobiológiájában, ha az életkort és a betegség megjelenésének szezonalitását nézzük, legalábbis Dániában, ez derült ki egy nemrég megjelent cikkből.

Úgy találták, hogy messze tizenéves korban a leggyakoribb, és 30-40 éves korban kezd el igazán csökkenni az előfordulása, ami szerintem máshol is nagyjából így van. Ami kifejezetten érdekes, hogy míg 10 éves kor alatt egyértelműen B csoportú, alfa-hemolizáló Streptococcus (GAS) a fő kórokozó, addig a leggyakoribb, tinédzserkori tályogok esetében mesze több a Fusobacterium necrophorum. Ez több szemponból is fontos. Például azért, mert tőlünk nyugatabbra elég sokan képviselik azt az álláspontot, hogy antibiotikumot csak GAS-ra kell adni, a többi meggyógyul magától, kis szövődmény eséllyel. Mondjuk azok, akiknek pont Fusobacteriumtól lesz Lemierre szindrómájuk, annak ez nem vígasz. Én már láttam két vena jgularis trombózist, egyet sima tonsillitis, egyet tályog után, bár azt nem tudom, hogy Fusobacterium volt-e a háttérben, de gyanús, hogy igen. Szerencsére meggyógyultak, de azért nem vidám betegség az sem, és eléggé rácáfol erre a csak GAS-ra adunk antibiotikumot elvre. Na mindegy. Másrészt azt írja a szerző, hogy mivel a mandulkakörüli tályog leggyakrabban mandulagyulladás szövődménye, ezért elég valószínű, hogy a 10-es 20-as éveiben járó betegeknél a Fusobacterium is gyakran okozhat mandulagyulladást. Ami az antibiotikumot illeti, néah rezisztens a penicillinre, de szerencsére csak ritkán, míg a metronidazolra sosem (cikk). Vajon ez jelentse-e azt, hogy egyből mindenkinek menjen metronidazol is? Nem hinném...

Érdekes még, hogy télen sokkal inkább a GAS dominál, míg nyáron egyértelműen a Fusobacterium. Ez aztán egy elvarratlan szál a cikkben, nem derül ki, hogy a szerző mit gondol. Véletlen? Vagy télen eleve jobban támad a GAS? Akármi is van, csak valami nagyon spekulatív dolgot lehetne ráhúzni.