A Hearing Research-ben publikáltak egy összefoglaló cikket a belsőfül hangerősítéséről. Már a címe is ígéretesnek tűnt: "The remarkable cochlear amplifier". Aztán akkor jött a döbbenet, mikor elolvastam a szerzők listáját: egyrészt 16-an írták, másrészt a szerzők feléről (Ashmore, Avan, Brownell, Dallos, Fettiplace, Hudspeth, Santos Sacchi, Petit) pedig tudom, hogy a legnagyobb ágyúk a hallásélettan kutatásában. Ehhez mérhető szerzőcsapatot még nem láttam.

A cikk apropója, hogy még mindig nem eldöntött tény, hogy a belsőfül halláserősítése, finomhangolása során milyen mechanizmus dominál. Egy biztos: a külső szőrsejtek végzik ezt a munkát. De a szőrök mozgása erősíti a hangot, vagy pedig a külső szőrsejtek méretének változása? Ez utóbbi a prestinnek köszönhető, mely a sejtmembránba épült, motorfehérjeként működő anioncsatorna. Ezt -természetesen- teljesen véletlenül fedezték fel akkor, mikor 1985-ben Brownell kísérletei során elektromos ingerlés hatására az izolált külső szőrsejtek összehúzódtak. Akkor ezt másodlagos jelenségnek véleményezték, mert a szőrök mozgása-mozgatása tűnt a logikusabb mechanizmusnak. Ott van a sejt, van rajta szőr, ami mozoghat. Akkor nyilván az mozgatja a rendszert, nem? Nem. Vagyis nem csak. Most már inkább az a vélemény, hogy nagyobb szerepe van a prestinnek, és kisebb a szőröknek.

Mindenesetre ebben a személyes hangvételűre vett koprodukcióban minden kutató elmondja a véleményét, a sorsfordító kísérleteit, sőt, még azt is, milyen kísérletektől várja a végső bizonyítékokat. Ha úgy vesszük, tálcán kínálják fel a garantáltan jó irányba vivő lehetőségeket másoknak is. Ez ilyen értelemben egy web2.0-ás cikk.

Kollégáknak abszolút ajánlott olvasnivaló!