Nemrég jött ki a legújabb japán ajánlás a gyermekkori savós otitis diagnózisa és kezelése kapcsán (Clinical practice guidelines for the diagnosis and management of otitis media with effusion (OME) in children in Japan – 2022 update). Ez az OME, mint betegség, azaz az otitis media with effusion, csak hogy egy nyelvet beszéljünk. És ez nem egy teljesen nulláról indult dolog, hanem a 2015-ben kiadott ajánlásuk frissítése. Szerintem érdemes vele foglalkozni, még akkor is, ha Japán elég messze van. És nem azért, mert szentírás, vagy mert olyan érdekességek is vannak benne, mint a karbocisztein, mint "strong recommendation", vagy a ballonos autoinfláció, amikhez képest pl. nazálszteroidot nem találtam leírva. Ami engem még ezeknél is jobban érdekelt, az a változás, hogy mikor mit gondolunk. Tegnap ezt gondoltuk, ma azt gondoljuk, holnap meg amazt. Aztán az sem kizárt, hogy egyszercsak körbeér a kör, amire már volt példa az orvostudományban. Valamiben szentül hittünk, aztán kiderült, hogy faszság, aztán pár évvel, 1-2 évtizeddel később meg mégiscsak azt gondoljuk, hogy eredetileg gondoltunk jót, nem a közbülső állapotban. Hát ez a tudomány, ha tetszik, ha nem.
Mindenesetre a japán ajánlásban van változás. Korábban krónikus savós otitis esetén orrmandulaműtét nem volt javasolt Japánban, ha a gyermeknek nem voltak nazális, az orrmandulához köthető kvázi légúti panaszai a gyermeknek a krónikus savós otitis mellett. Ezt most megváltoztatták, mert újabb bizonyítékokat sikerült nyerni vizsgálatokból, ráadásul jó minőségű RCT-kből, így ez rögtön strong recommendation-ként jelent most meg. Így most már a 4 évesnél idősebb gyermek esetében akkor is javasolt orrmandulaműtét a ventillációs tubus behelyezés mellett, ha nincsenek nazális - felső légúti panaszok. Ezzel szemben a 4 évesnél fiatalabb gyermekeknél továbbra sem ajánlott az orrmandula eltávolítása, ha nincsenek orrászati panaszai. Reoperáció, azaz újabb tubus szükségessége az előző kilökődése miatt, és a savós otitis visszatérése esetén viszont megint csak ormandulaműtét javasolt, függetlenül a légúti panaszoktól. Ugyanakkor a torokmandulák eltávolítása, tonsillectomia továbbra sem játszik ebben a kérdésben, nem javasolt.
Ami még érdekes, hogy az előző guideline-ban nem javasolták a fül felszúrását, azonban most ez (ismét, visszatérve évtizedes hagyományokra) nincs teljesen kizárva. Ha nagyon zavaróak a panaszok, nagyon nem hall a gyermek, jelentősen hátrányba hozza a mindennapokban, akkor rövid távú panaszmentesítésre, illetve a diagnózis megerősítésére megengedett, vagyis opció a fül felszúrása. Ez elsősorban kooperáló gyermek esetén járóbeteg formában történhet, és természetesen nem kötelező. Azt a rutint ne hozzuk vissza, hogy jön a gyerek, semmi érzéstelenítés, aztán bumm, már fel is van szúrva a füle. Szóval ez egy diplomáciai játék, hogy mennyire kell gyorsan beavatkozni, mit szeretne a szülő, mire lehet rávenni a gyereket, mit remélünk hosszú távon, stb. Ugyanakkor ez utóbbit illetően az le van írva, hogy hosszú távú megoldásként nem jön szóba, akkor tubusban kell gondolkozni. Aztán ami még változott, az a halláscsökkenés mértékéhez kötött tubus behelyezés indikáció. Legalábbis a korábbi 40 dB-nél nagyobb vagy kisebb halláscsökkenés "A" illetve "B" szintű ajánlás helyett most bizonyos mértékű egyszerűsítés történt. A jobbik fülön mért 30 dB vagy nagyobb halláscsökkenés indikációja a tubusnak.
Ezek a legfőbb változások a korábbi ajánláshoz képest. Meglátjuk X év múlva mi lesz, visszakanyarodunk-e előző utakhoz, vagy lesznek-e teljesen új ajánlások. Addig is, bemásoltam ide a cikkből az egyszerűsített betegút menedzsment ábrát, remélve, hogy a cikkre való hivatkozással a szerzők sem bánják ezt. Ha igen, akkor majd kiveszem.
