Egy fontos összefoglaló jelent meg nemrég arról, hogy milyen idegen anyagokkal, nem saját szövettel voltak próbálkozások a lyukas dobhártyák bezárására (A Systematic Review of Nonautologous Graft Materials Used in Human Tympanoplasty). Ez nem egy történelmi kitekintés, ahol minden, valaha kipróbált anyagot felsoroltak, hanem a ma elvárt tudományos összefoglaló, ahova olyan kutatások kerülhettek be, ahol statisztikai módszerekkel vizsgálták a kimeneteket, az eredményességet, korrektül leírt módszertannal. Így nincs benne szó a disznóhólyagról (A dobhártyapótlás eredete), és egyéb, valaha kipróbált anyagról, de sok minden másról igen, és összehasonlíthatóvá tették az eredményeket.

Több érv is felmerül, hogy miért ne saját, hanem idegen anyagot használjunk dobhártyapótlásra:
- Nincs külön metszés, preparálás csak azért, hogy grafthoz jussunk, tehát ezzel részben időt spórolunk, részben csökken a műtét kiterjesztése (ha műtétről van szó).
- Korlátlan mennyiségben rendelkezésre állhat. Ez főleg akkor fontos, ha revíziós műtétről van szó: nincs már fascia, perichondrium, periosteum, stb. (bár azért azt nehéz elképzelni, hogy valakinél semmi sem legyen már, temporalis fascia óriási, alatta ott a periosteum, aztán tragus és concha perichondrium, stb.).
- A biomechanikai tulajdonságai jobbak lehetnek, jobban irányítható, mint egy random beépülő valamilyen saját grafté.

És van ellenérv is:
- Ne okozzon immunológiai reakciót (ma ez már kiküszöbölhető, vagyis sok olyan anyag van, aminél tudjuk, hogy nem lesz probléma).
- Legyen megfizethető, minél olcsóbb. 

Ha pedig vannak ilyen idegen anyagok, akkor több kérdés is felmerül:
- Jobb eséllyel zárható-e egy lyuk a dobhártyán, ha nem a beteg saját szövetét használjuk a záráshoz, illetve jobbak lesznek-e a halláseredmények idegen anyaggal?
- Olcsóbb-e a beavatkozás, ha nem a saját szövetet használjuk, hanem egy előre elkészített idegen anyagot? Ugye egy ideális környezetben a műtéti idő fontos szempont, és ha gyorsabb a műtét, mert nem kell preparálni saját graftot, akkor olcsóbb is.

Fontos, hogy az összefoglalóba módszertanilag bevehető kutatások nagy része elsősorban az akut, 8 hétnél nem régebben kialakult perforációkat vizsgálta, és itt jön az én legfontosabb kérdésem: vajon okvetlen hozzá kell-e nyúlni a 8 hétnél frissebb perforációhoz, miközben nagyon jó eséllyel spontán meggyógyul? Emellett bár konzekvensen végig a tympanoplastica kifejezést használják a szerzők, valójában legtöbbször nem tympanoplastica, hanem myringoplastica történt (Dobhártyapótlás: Mi a különbség a myringoplasztika és az I-es típusú tympanoplasztika között?), sokszor járóbeteg formában, csak úgy berakták az idegen graftot esetleg a perforáció felfrissítése után. Emellett kiemelendő, hogy nem akármilyen etiológiájú perforációkról van szó. Megint csak módszertani okok miatt végül a bekerült kutatások nagy része konkrétan traumás eredetű perforációkat vizsgált, a maradék nagy része középfülgyulladás után fennmaradt lyukat, és csak szűk 6% volt a bármilyen egyéb eredetű perforáció. Egyébként nem kevés, 61 study került be az összefoglalóba, összesen 3247 esetet bevonva.

Ezeket az anyagokat vizsgálták a bekerült kutatásokban:
Papírdarabka (rizs-, cigaretta, vagy egyéb)
Selyem fehérje
Steri-Strip
Zselatin
Hialuronsav
Növekedési faktorok
Bakteriális cellulóz
Atelokollagén
Sertés vékonybél submucosa (porcine small intestinal submucosa - SIS)
Szilikonlemez

Az akut perforációk jobban gyógyultak (89,9% sikerességi ráta), mint a régóta fennállók (64,9% sikerességi ráta), függetlenül attól, hogy milyen anyagot használtak. A krónikus fülek esetében leginkább a fibroblast növekedési faktor és a sertés SIS tűnik ígéretesnek, vagyis jobb hatékonyságúnak. A szerzők kiemelték, hogy kifejezetten kevés az RCT, tehát az összehasonlító prospektív vizsgálat a témában, a publikációk messze többsége retrospektív. Emellett az is fontos tény, hogy az idegen anyagok kapcsán a kutatások meglepően nagy része csak egy pár, kínai és japán centrumhoz köthető, ezért a betegpopulációban vélhetően jelentős átfedések lehetnek. Tehát a 3247 beteg lehet, hogy jóval kevesebb, a szerzők szerint 10% körüli lehet az átfedés. Végül, a cikkből vett idézettel kanyarodnék vissza a közben már felvetett kérdésemhez: "...there is some evidence to suggest these perforations may have healed without intervention given adequate time.". Szóval azt a sok akut perforációt okvetlen kellett-e piszkálni, patch-elni, műteni? Jó eséllyel csak úgy meggyógyultak volna.

Biodesign: porcine small intestinal submucosa (cikk)