(2000 éves struma ábrázolás Észak-Amerikából; képforrás)

Meglepően régre, a 7. századra lehet visszavezetni az első beavatkozást, amit pajzsmirigyen végeztek. Ennek az az oka, hogy a pajzsmiriggyel már régen is sok gond volt (bár ma még több: Miért fordul elő manapság gyakrabban pajzsmirigyrák?), ami látványos is lehetett időnként a nyak jelentős megvastagodásával, meg a légcsövet is nyomhatta. A fent említett első ismert beavatkozást az aegina-i Pál, bizánci doktor végezte, bár azt már nem tudni, hogy miért, és mit is jelentett az, hogy pajzsmirigyet operált. Talán jobb is, ha ezt nem tudjuk. Ennél pontosabb információ áll rendelkezésre a mór Albucasis-tól (Abu al-Qasim), aki i.sz. 952-ben, vagy 954-ben szintén eltávolított strumát, amely beavatkozáshoz ópium volt a szedáció, és izzó vasakkal szüntette a vérzést. Jól hangzik, biztos a beteg is szerette. 1170-ben a salerno-i Frugardi szintén izzó vasakat vett igénybe, hogy ellása a vérző ereket a pajzsmirigynél, de ő már lekötéseket is használt a nagyobb erek esetében.

Aztán van egy nagy ugrás az időben, sötét középkor, ugye. Talán csak annyi közben, hogy az első anatómiai pajzsmirigy ábrázolás da Vinci-hez köthető 1511-ben. Viszont egészen 1791-ig kell előremennünk, hogy eljussunk az első részleges pajzsmirigy eltávolításhoz, amit Pierre Joseph Desault végzett. Az már eredmény, hogy 1842 és 1859 között Heusser 35 pajzsmirigy eltávolítást végzett, és csak egy beteg halt bele a műtétbe. Ha úgy nézzük, hogy a bőrmetszés után a preparálást kizárólag ujjal és körömmel végezték, végül is egész jó a statisztika. A tübingeni Victor von Bruns kicsit rosszabb mortalitással dolgozott, az 1851 és 1876 között elvégzett 28 pajzsmirigyműtéte során 6 beteg is meghalt, viszont először ő használta az isthmust a lebenyek szeparációjára. Egyébként a sok halál eleinte vérzés, fulladás, sebfertőzés és légembólia miatt következett be, ezért a pajzsmirigyműtét nem volt éppen túl kedvelt. Konkrétan Samuel Gross 1848-ban ezt mondta róla: "No honest and sensible surgeon would ever engage in it.”.

A neves Theodor Billroth, akiről a gyomorműtéteket is elnevezték, és az első volt, aki gégét távolított el (Híres, polihisztor orvosok fül- orr- gégészeti vonatkozásai), a már hatékonyabb fertőtlenítő és vérzéscsillapító eszközöknek köszönhetően 10% alá tudta vinni a pajzsmirigyműtétek mortalitását. Az ő tanítványa volt a svájci Emil Theodor Kocher, akit mindenki ismer a pajzsmirigyműtét metszés révén. Kocher esetében már 1-3% volt a mortalitás, amit úgy tudott elérni, hogy konkrét lépéseket alakított ki a műtéthez, az arteria thyroidea-k lekötésével, majd az isthmus menti lebenyek kialakításával, izolálásával. Ő volt az, aki felismerte, hogy sok esetben elég a parciális műtét, és csak akkor végzett kiegészítő műtétet, tejes eltávolítást, ha a lobectomia nem hozta meg a kívánt eredményt. Szintén az ő tevékenységéhez köthető a műtét utáni gégebénulás mibenlétének felismerése. Olyan elismerés övezte a munkáját, hogy ő volt az első sebész, aki Nobel díjat kapott, 1909-ben.

(Kocher)

1891-ben Grey volt az, aki felvetette, hogy a posztoperatív tetánia a mellékpajzsmirigy eltávolításához köthető. Ezt a következő 2 évtizedben igazolták is, és az amerikai William Halsted volt az, aki először ezt a műtéti preparáció szintjén is figyelembe vette. Egyébént a századfordulón az addigi európai pajzsmirigymirigy sebészeti dominancia átköltözött az USA-ba, és onnan jöttek a legfontosabb további újítások, finomítások, például Charles Mayo, George Criley, illetve Frank Lahey révén. Utóbbi volt, aki már tudatosan felkereste a n. recurrens-t annak érdekében, hogy megkímélje, és a mellékpajzsmirigy áthelyezése a m. SCM-be is hozzá köthető.

Szerintem a következő nagy lépések a nem túl régmúlt termékei, ez az idegmonitor és a robotsebészet. Az előbbi itthon is már a jelen, a másik még sajnos csak a jövő.

Felhasznált irodalom:
The history of thyroidectomy;
A Review on the History of ‘Thyroid Surgery’
The magnificent seven: a history of modern thyroid surgery;