Hallócsontok pótlására, cseréjére több okból kifolyólag is szükség lehet. Többek között a krónikus középfülgyulladás egyik lehetséges szövődménye a hallócsontok elpusztulása. Ennél a betegségnél leggyakrabban a középső hallócsont, az üllő (incus) szokott elhalni, az ő vérellátása a leglabilisabb, ez a legérzékenyebb a tartós gyulladásra. Az idült középfülgyulladás műtétének, a tympanoplasticának az egyik célja - a zárt, légtartó dobüreg kialakítása mellett -, hogy az esetlegesen hiányzó hallócsontok pótlásával javítsuk a hallást. Ez Magyarországon manapság legtöbbször az ún. columella behelyezésével történik.

A columella egy egyenes csontpálca, ami nevét a madarak hasonló alakú hallócsontjáról kapta. A columellához való parányi csontdarabkát a halántékcsontból vesszük ki vésővel vagy esetleg fúróval, majd formára igazítjuk. A columellát úgy kell beültetni, hogy az egyik vége a dobhártyának feszüljön, a másik vége a kengyel hallócsont fején helyezkedjen el. Ezt hívják rövid columellának. Néha azonban nemcsak az üllő, hanem a kengyel (stapes) egy része, a szárai, az ún. superstructura is elpusztul. Ilyenkor a kengyel talpát kell a dobhártyával összeköttetésbe hozni. Ez egy hosszabb csontpálcával kivitelezhető, ezt meglepő módon hosszú columellának hívjuk.

A lenti első képen a normál hallócsontláncolat látható (pirossal), a másodikon egy rövid columella (kékkel) az üllő helyett, a harmadikon pedig egy hosszú columella az üllő és a kengyel superstructura helyett.






A columella megfelelő hallást tud biztosítani. Egyébként néha, ha az üllőnek csak egy kisebb része pusztul el, akkor nem feltétlen kell columellával pótolni. Ilyenkor meg lehet próbálni rekonstruálni az üllőt, mivel akkor a természetes állapothoz jóval közelebb álló szituációt lehet teremteni. Erre alkalmas például a ionomer cement, amit ha minden igaz fogászok használnak előszeretettel, de itt is kiváló.