Z. Szabó Professzor Úr 80. születésnapja alkalmából ünnepi tudományos ülést rendeztek most pénteken a SE Fül- Orr- Gégészeti Klinikáján, ennek kapcsán szeretném én is a tiszteletemet kifejezni és gratulálni itt a blogon is Professzor Úrnak. Személy szerint én is nagyon sokat köszönhetek neki. Például ha nem dolgozhattam volna mellette, akkor most nem lenne ez a blog, de nem lenne az ENT House rendelő sem. Sőt, valószínüleg nem lenne PhD kutatómunkám sem, illetve valószínüleg nem operálhatnék ennyi idősen önállóan fület, melléküreget, nyakat, bármit. Bár amikor 2002-ben elkezdtem az akkor már Országos Gyógyintézeti Központnak hívott (korábban Haynal Ime Egészségtudományi Egyetem, illetve Orvostovábbképző Egyetem/Intézet) intézményben dolgozni, már nem Z. Szabó Professzor Úr vezette a Fül- orr- gégészeti Osztályt, hanem tanítványa, Csokonai Tanár Úr, de Professzor Úr még emeritusként továbbra is aktív volt, a szokásos napi 2 fület simán megoperálta, mellette tanított, segített minket, nevelt, számon kért, és nem szállt ki a magyar fül- orr- gégészeti tudományos életből sem. Hosszasan lehetne sorolni, hogy mi mindent köszönhetünk neki, de ezt úgyis megtették előadásaikban a volt és jelenlegi kollégáim, tanáraim, az ő tanítványai. Valójában pont ez mutatja Professzor Úr nagyságát, hogy hány magas kvalitású, pluripotens, a gyakorlati és az elméleti orvoslásban is jártas orvost nevelt ki, akik közül sokan osztályvezetők lettek itthon vagy külföldön, illetve azok is, akik később elhagyták a gyakorló orvosi pályát, szintén vezető beosztásba kerültek a gyógyszeriparban, vagy például az orvosi informatikában.
Szóval Professzor Úr iskolát teremtett, méghozzá nagyon jó iskolát. Persze mint minden jó iskolát, ezt is nehéz volt kijárni, erről rengeteget meséltek a kollégáim. Például mikor pénteken este 7-kor még bőven arra vártak, hogy Professzor Úr végre elkezdjen kötözni, mert addig nem volt hazamenetel. Bár sokkal enyhébb formában, de valamennyit még én is megéltem ebből. Mikor 2002-ben odakerültem, én lettem az aktuális, egyben talán utolsó helyi famulusa, rendszeresen előfordult -mint pl. előttem Halmos Gyurival-, hogy mondjuk délben csörgött a telefon, és Professzor Úr kérdezte, hogy "Tamáskám, mit csinálsz ma délután?". Én ilyenkor már a mondat közepén tudtam, hogy mit fogok csinálni aznap délután, sőt még este is. Fogtam magam, lemondtam a tervezett programjaimat, és felhívtam a feleségem, hogy bocs, de későn érek haza, dolgom van a proffal, mert mondjuk a Wegener-es előadásának a 250 diáját össze kell rendezni, vagy le kell fordítsak egy cikket, vagy bármit. De csináltam, csináltuk, mert olyan tudást, személetet kaptunk tőle, hogy ennyit minimum meg kellett tegyünk. Most péntek este Professzor Úr az osztályvacsorán egyébként azt mondta nekem, hogy a legfontosabb, amit át akart adni nekünk, az nem is a szakma szeretete, az igényesség, vagy a lexikális tudás, hanem a tisztesség. Szerintem sikerült, legalábbis úgy érzem, remélem.
Isten éltesse Professzor Urat!
