Nijmegenben, Hollandiában vagyok, ahol holnap délelőtt ér véget az európai fülészeti társaság (European Academy of Otology and Neuro-Otology - EAONO) soros konferenciája. Bár egy csomó nemzetközi szakmai összejövetelen voltam az elmúlt években, valójában EAONO konferencián 12 éve jártam utoljára (és először is). Emiatt gondoltam azt, hogy ideje ismét eljönni. Ráadásul 8 éve pont itt, Nijmegenben voltam középfülsebészeti kurzuson, ami külön plusz vonzerőt jelentett. Egyébként volt bennem egy kis félsz, hogy nem lesz-e túl sok, vagyis inkább felesleges ide is eljönnöm, azok után, hogy júniusban voltam Dublinban, az európai nagy össz fül- orr- gége kongresszuson, de szerencsére végül egyáltalán nem éreztem ezt.
Miért? Egyrészt ez egy sokkal kisebb, átláthatóbb konferencia. Az össz fül- orr- gégészeti nagy, európai kongresszuson gyakran a túlzott bőség zavara, a FOMO, az engem már-már zavaró óriási nyüzsgés, és néha az elveszettség érzése keveredik bennem. Ráadásul Dublinban kétszer is előfordult, hogy nem fértem már be egy kis terembe szervezett, de engem érdeklő előadásra, kerekasztalra. Itt Nijmegenben ilyenek nem voltak. A nagy témák, a keynote előadások idején általában csak 2 párhuzamos terem ment, és a kisebb instrukciós kurzusok, free paper session-ök kapcsán is max 4. Ráadásul az is jó volt, hogy a sebészi és a nem sebészi témák párhuzamosan futottak, nem egyszerre full sebészet minden teremben, utána meg mindenhol konzervatív ügyek. Végül szintén nagyon fontos, hogy míg Dublinban több volt az "alap" fülsebészeti előadás, tankönyvi prezentáció, amik inkább rezidenseknek, illetve fülsebészettel nem foglalkozó kollégáknak szóltak, itt a szint feljebb volt kalibrálva. Fülsebészek beszéltek fülsebészeknek.
Én célirányosan több témában is vártam, hogy információhoz jussak. Vagy azért, hogy van-e újdonság, vagy azért, hogy amit csinálunk, az jó-e. Az egyik ilyen volt a blogon mostanság gyakran előkerülő necrotizáló otitis externa (NOE). Ennek kapcsán egy nagyon alapos kerekasztalt szerveztek, az üléselnök pedig maga Daniel Kaplan professzor volt. Érdekesség, hogy a betegség aktivitását, utánkövetését tőlünk nyugatabbra ma már PET-CT-vel végzik. Nálunk mikor lesz ilyen indikációja a PET-nek? Szintén kifejezetten érdekelt a temporalis liquorrhea menedzsment, mivel én is pont ezt fogom előadni októberben Egerben a saját beteganyagunkból. Erről a manchesteri Simon Lloyd professzor adott elő, és itt inkább az a megnyugvás volt, hogy mi is hasonló elvek mentén dolgozunk. Persze ők sokkal komolyabb esetszámmal.
Cholesteatomában mindig van valami új. Most például olyan újdonság, ami nem is az: lézer szerepe a cholesteatoma sebészetben. Ezt John Hamilton angol fülsebész már jó ideje csinálja, és most volt is erről egy intrukciós kurzusa. Elég meggyőzőek az eredményei egyébként azzal, hogy a hagyományos disszekció végén végigégeti lézerrel a felületeket, hogy még véletlenül se maradjon ott elszarusodó laphám. Azonban időigényes, illetve KTP lézer kell hozzá, és valahogy az volt az érzésem, hogy nem győzte meg a hallgatóságot. Pedig jól dokumentált, pubikált anyaga van. Ezen kívül sok szó, több előadás és kerekasztal is volt a fülsebészeti regiszterekről, adatbázisokról, legalább 3-4. Úgy tűnik, ez most nagyon fókuszban van, és jogosan. Csillió különböző műtét létezik a sokfajta, műtétet igénylő fülbetegségre, ehhez viszont rendet is kell vágni, másrészt a riportálást unifomizálni kellene. Ezen kívül még ami kifejezetten érdekelt, mint előadás, azok a revíziós stapesműtétek, illetve hogy hogyan készüljünk fel a cholesteatoma műtétre, valamint a pars petrosa cholesteatomák.
Szóval sok érdekesség, és fontos dolog hangzott el, szerencsére emészthető formában. Ami kár, hogy csak én voltam egyedül magyar. Jó lett volna, ha más is meghallgatja ezeket az előadásokat, kerekasztalokat, instrukciós kurzusokat. Nijmegen pedig egy nagyon cuki hely. Abszolút megőrzött történelmi belváros, tipikus holland, millió biciklis, szűk utcák sok térrel tagolva, fák, virágok, csomó étterem, kávézó, pub mindig teletömve. Ha nem utálnám annyira azt a kifejezést, hogy "egy kis ékszerdoboz", akkor azt írnám, mert egyébként az.