"A pandémia, ami most söpört át a világon, példa nélküli. Előfordultak már ennél halálosabb járványok, de azok jobban körülhatároltak voltak, és láttunk már közel ilyen széleskörű járványt is, de azok kevésbé voltak halálosak.

(...)

Három fő gátja van a megelőzésnek. Az első az emberek közönye, nem jól mérik fel a kockázatot. (...) A második a relatív szigorú, illetve nehezen kivitelezhető megelőzési szabályok. Egy bélfertőzést könnyebb kordában tartani, mert a restrikciók kevésbé befolyásolják az illető mindennapjait, de ez nem igaz egy légúti fertőzés esetében. A fertőzés láthatatlanul terjed a levegőben, az ember környezetét beborítja, és a fertőzött anyagokat kevésbé lehet jól izolálni, mint a bélfertőzés során. (...) A harmadik ok a fertőzés jellege: könnyen és gyorsan terjed, akár hosszú ideig lappanghat. Valaki hosszú napokon át fertőzhet, miközben még nem is tud róla, hogy már maga is megfertőződött.

(...)

Kizárólag egyetlen módja van a teljesen biztos megelőzésnek, ez pedig az abszolút izoláció... Ez nagyon nehezen kivitelezhető. Egyrészt, mert nehéz igazolni, hogy ki ürít vírusokat. Másrészt nem tudjuk biztosra megmondani, hogy ki az, aki immunizált már, és ki nem. Tökéletes izoláció pedig nem kivitelezhető nem hogy egy egész város, hanem akárcsak egy városrész, sőt az egyén szintjén sem."

Nem, a fenti idézet nem egy COVID-19-ről szóló cikkből van. Ez a szöveg 101 éve, 1919-ben, az egyik legnevesebb nemzetközi tudományos folyóiratban, a Science-ben jelent meg, ahol írtak egy összefoglalót a spanyolnátha után (The lessons of the pandemic). Nincs új a nap alatt, csak mi emberek nem tanulunk a történelemből, de legalábbis felejtünk, és általában túl optimisták vagyunk.