Azt tudtam, hogy az, aki orvosi pályát választ, nagyobb eséllyel számíthat kiégésre, burnout-ra, mint amilyen eséllyel az előfordul sok más szellemi foglalkozás esetében. De azt nem gondoltam volna, hogy a fül- orr- gégészet a többi sebészi szakmához képest is veszélyesebb terület ilyen szempontból. Márpedig így van, legalábbis egy 2011-es Annals of Surgery-ben közzétett kutatás szerint (Distress and career satisfaction among 14 surgical specialties, comparing academic and private practice settings), bár a traumatológusoknál és az urológusoknál ez még gyakrabban fordul elő, mint nálunk.

Ez a jelenség (nem) meglepő módon már a rezidenseket is érinti, és ezzel a jelenséggel muszáj kezdeni valamit. Elég kellemetlen, ha valaki még le sem szakvizsgázik, de máris megcsömörlik a munkájában... Éppen ezért, most az Otolaryngology & Head and Neck Surgery-ben leközöltek két lehetséges módszert, ami a segíthet elkerülni a kiégést (Two Novel Approaches to Improve Otolaryngology Resident Wellness: The ACGME Back to Bedside Initiative.). Ezeket maguk a rezidensek, szakorvosjelöltek találták ki, és próbaképpen két helyen alkalmazzák is már őket az USA-ban, az egyiket Aurora-ban (Colorado), a másikat Ann Arbor-ban (Michigan).

Az colorado-i módszer az, hogy az egyetem szervez a betegeknek felvilágosító alkalmakat, amiket rezidensek vezetnek, és különböző fül- orr-gégészeti témában tartanak edukációs előadásokat. A résztvevő rezidensek kreditet kapnak ezért, amiket részben szakmai (pl. tankönyv), részben nem szakmai dolgokra (kulináris élvezetek) válthatnak be. Ezzel szeretnék még közelebb hozni a rezidenseket és a betegeket, valamint hogy közvetlenebbül érezhessék a munkájuk jótékony hatását, és a potitív visszajelzéseket. A másik, michigan-i módszer lényege, hogy úgy próbálják meg közelebb hozni a betegeket és a rezidenseket, hogy a betegek a velük kapcsolatba kerülő rezidensről kapnak egy bemutatkozó kártyát, amin a rezidens főbb tanulmányi adatai, illetve pár személyes jellemzője is fel van tüntetve, pl. családjáról, vagy a hobbijáról. Cserébe a betegeknek is jobban "ki kell tárulkozni" a rezidensek felé. A rezidenseknek emellett, vagyis erre alapozva 3 havonta szerveznek fókuszcsoportos foglalkozást, aminek keretében kibeszélik a tapasztalatokat

Érdekes kezdeményezések, bár így messziről nehéz megítélni, hogy mennyire hatékonyak, hogy működnek. De nyilván valamit megmozgat, gondolkodásra késztet, és az már önmagában jó. Érdemes lenne nálunk is felmérni a burnout-tal kapcsolatos helyzetet, és valamit tenni. Elég komoly a külföldre távozás és a pályaelhagyás mértéke, bár nyilván ennek csak egy (kisebb) része köthető a kiégéshez. De ha legalább azon lehetne változtatni, már jók vagyunk.