A novemberi International Journal of Pediatric Otorhinolaryngology-ban megjelent egy cikk, melyben azt vizsgálták a szerzők, hogy a gyermekek felső légúti szűkületes panaszainak mértéke vajon korrelál-e az orrgarat röntgenvizsgálata során látott eltérés mértékével. A kérdést elég röviden meg lehet válaszolni: nem korrelál. Magyarul a megnagyobbodott orrmandula okozta panaszok pontosabb megítélésére a cikk szerint nem alkalmas a röntgen.

Régi vita, hogy vajon kell-e röntgen az orrmandula okozta panaszok kivizsgálására, vagy nem. Jó pár kutatás szerint felesleges, míg mások azt mondják, hogy lehet haszna. Magyarországon tudomásom szerint egyáltalán nem szokás röntgent használni, alapvetően a panaszok és a fizikális vizsgálati lelet dönti el, hogy a gátolt légzést az orrmandula okozza-e, vagy sem. Persze a kisgyermekek vizsgálata sokszor nagyon nehéz, sokan már csak dacból sem nyitják ki a szájukat, így még csak simán a torkukba sem lehet belenézni, nemhogy tükörrel fel az orrgaratba. Viszont szerencsére tudjuk használni az ujjunkat, így ha a gyermek hajlandó kinyitni a száját, akkor érdemes betapintani. Viszont ez sem egy leányálom a gyerkőcöknek, két probléma is adódhat belőle. Egyrészt nagyon megutálhatja a gyermek a kezelőorvosát, ezért érdemes megkérni egy másik kollégát, hogy tapintson be ő az orrgaratba, így nem mi leszünk a gyerek szemében a fekete bárányok. Másrészt arra is vigyázni kell, hogy ne harapja le a gyerek az ujjunkat. Ennek elkerülésére érdemes egy fémlapocot az élére állítva az ujjunk mellé behelyezni. Ez egy elég jó módszer, bár kétségtelen, hogy némi gyakorlatot kíván.


(képforrás: http://www.funnyphotos.net.au/)