Most jelent meg egy nagyon jó összefoglaló a Laryngoscope-ban a krónikus dobhártya-gyulladás kezeléséről (Management of myringitis: Current concepts and review), ami szerencsére nem csőlátó módon kizárólag a kezelésről szól, hanem minden szempontból egy jó review.
Ami a betegséget magát illeti, a krónikus dobhártya-gyulladás a dobhártya külső, elszarusodó laphám rétegének elvesztését jelenti kisebb vagy nagyobb területen, ami legalább egy hónapja áll fenn, és nincs mögötte középfül-gyulladás. Ez azt is jelenti, hogy a krónikus dobhártya-gyulladást alapvetően inkább a hallójárat-gyulladások közé lehet sorolni. A kialakulásának pontos oka nem ismert, de leggyakrabban bakteriális fertőzés, illetve a fülben végzett manipuláció (fültisztítás, vagy orvosi beavatkozás) kerül elő az irodalomban, bár ez utóbbihoz hozzá tartozik, hogy a krónikus dobhártya-gyulladásos betegek jelentős részénél nem volt korábban a dobhártyát is érintő manipuláció.
A krónikus dobhártya-gyulladás jellemzően enyhe, de tartós fülpanaszokat okoz, mint például hallásromlás, (nem túl jó szagú) fülfolyás, teltségérzés a fülben, vagy viszketés. A fül mikroszkópos vizsgálata során kerül felismerésre, azonban a diagnózis felállítását megnehezíti, hogy sokszor társul hozzá hallójárat-gyulladás (vagy pont az a kiváltó oka!), illetve össze lehet keverni a krónikus középfül-gyulladással.
Születtek már mindenféle beosztások is a krónikus dobhártya-gyulladások osztályozására, például alább itt a 2011-es Kim-féle beosztás (Clinical characteristics of granular myringitis treated with castellani solution)
Ezzel az a gond, hogy bár ő javasolja az polypoid és az ulceratívon belüli további felosztást, valójában emögé az esetleges még pontosabb, az összehasonlíthatóságot javító dokumentáción túl, nem tud mást tenni, a cikkében később csak a polypoid és az ulceratív forma van tovább tárgyalva, az alcsoportok említésre sem kerülnek. A 2006-os Wolf és munkatársai által létrehozott beosztás máshogy közelíti meg a dolgot, ő egymás utáni stádiumokba sorolja be a látott kép alapján betegséget (Granular myringitis: Incidence and clinical characteristics).
I. stádium: Fokális de-epitelizáció, granulációs szövettel vagy anélkül, pörkkel fedve, vagy anélkül.
II. stádium: Polypoid szövetszaporulat, mely akár vérezhet, ha a hozzányúlunk, és váladékozást is okozhat.
III. Az egész, vagy közel az egész dobhártya diffúz érintettsége.
IV. Ugyanaz, mint a III. stádum, plusz masszív polypképződés, mely obturálja a hallójáratot, vagy akár szekunder hallójáratszűkületet okoz.
A krónikus dobhártya-gyulladás kezelése alapvetően helyileg történik, tehát szóba sem jön szisztémás kezelés, például antibiotikum tabletta formában. A helyi kezelés lehet olyan, hogy a beteg otthon csepegtet a fülébe. A kutatások során nézték az antibiotikumos fülcseppet, a hidrogén-peroxidos, ecetsavas cseppet, de még 5-FU-s cseppet is. A helyi kezelés másik módja, amikor az orvos ecseteli mikroszkóp segítségével a dobhártyát. Az ecsetelő anyagok között tradícionálisan elterjedt a triklór-ecetsav, bár TCA-val nem volt eddig semmilyen érdemi kutatás. Ugyanez a kategória a szteroidos ecsetelés, szteroid krémmel kenegetés. Ez is elterjedt, de valójában tudományosan nem bevizsgált eljárás. Ezüst nitrátos ecsetelést viszont néztek study szinten is. A helyi kezelés harmadik fajtája a műtéti jellegű beavatkozás, ami lehet az exophyt granuláció, a polypok eltávolítása mechanikusan, és lézerrel is, ez utóbbival kapcsolatban meglehetősen sok publikáció született.
Az a nehéz kérdés, hogy mi az optimális kezelés, a fentiek közül mit válasszunk. Erre vonatkozóan már (még) kevesebb konkrétum áll rendelkezésre. Nyilván itt is érvényesíthető az az alapelv, hogy először a kevésbé invazív kezelést érdemes próbálni, és csak utána legyen műtét. Illetve a “cost-effectiveness”-t is számításba kell venni, de ez nagyjából megegyezik a az előzővel, mert a műtét drágább, mint az egyéb helyi kezelés. Végül megszabják a lehetőségek is, mert a világ végén, ahol heti egy fül- orr- gégészeti rendelés van, ott nem lehet 2-3 naponta visszarendelni a beteget helyi kezelésre.
Mindenesetre én a magam részéről a száraz kezelést preferálom, nem annyira a nedves, fülcseppes terápiát. És ebben a kérdésben nem vagyok kifejezetten evidence-based, mert amit tanítottak anno, az elég jól bevált, hiába nincsenek mögötte prospektív, randomizált kutatások. Exophyt elváltozás, polypok esetén a TCA-s edzést és a szteroidkrémet használok, sima hámhiányos, vagy nem annyira exophyt eltérés esetén sima bórsavpor befúvást alkalmazok, ha az nem elég, akkor jön a szteroid krém, vagy esetleg Mikulicz kenőcs. Eddig csak egy alkalommal jutottam el odáig, hogy lézerezzek, mást nem csináltam. Minden terápiának egyébként az a veszélye, hogy kilyukad a dobhártya, és ez a Laryngoscope review szerint bármelyik fajta kezelésnél előfordulhat, nagyságrendileg hasonló arányban. Szerencsére nekem eddig ilyen nem volt, de ez nem jelenti azt, hogy a jövő héten, vagy később ne forduljon elő.
