A mandulaműtét az egyik legkellemetlenebb fül- orr-gégészeti beavatkozás, pláne ami a gyógyulási szakot illeti. Sokáig nagyon fáj, ráadásul gyakran bevérzik a sebágy, ezáltal nem kifejezetten veszélytelen dologról van szó. A vérzés olyan gyakori gond, hogy 10 bejegyzésben is írtam már az utóvérzésről, ami kiváló indikátora a problémának... Azért is kell komolyan venni, mert a mandulaműtét az egyik, vagy talán a leggyakrabban végzett fül- orr- gégészeti beavatkozás, szóval sok betegről van szó. Annak érdekében, hogy minél kisebb eséllyel forduljon elő vérzés, és lehetőség szerint minél kevésbé fájjon a betegeknek a lábadozás, mindenféle életmódbeli-táplálkozási praktikákkal, javaslatokkal látjuk el a betegeket.
A bizonyítékon alapuló orvoslás korszakában fontos, hogy az ilyen jellegű dolgok, mint a lábadozáshoz adott tanácsok is lehetőség szerint evidence-based alapokon nyugodjanak. Gondoltam akkor megnézem, hogy mit tudunk tanácsolni a betegeknek a műtét utáni időszakra tudományos megközelítésből, statisztikai alapokra helyezve.
A lényeg ez: "Most post-tonsillectomy dietary advice is based on historical anecdotes and not rigorous scientific testing. The existing small-scale, randomised studies show no statistical difference in morbidity between nonrestricted and restricted diets"
A fenti sorok egy tavalyi brit JLO cikk (Post-tonsillectomy dietary advice: systematic review.) konklúziója, ami egy alapos és legfrissebb összefoglalója ennek a témának. Egy csomó féle tanácsot adunk a betegeknek, de ezek nagy részének hatékonyságára nincs semmiféle tudományos, egyértelmű bizonyíték, egyáltalán nem biztos, hogy érnek valamit. Kis túlzással, de ahány orvos, ahány kórház, annyiféle tanács. Pár dologban talán mondhatni egyetértés van, ilyen a sok folyadék fogyasztása, a fagyi is általában mehet, kerüljék a forró és nagyon fűszeres ételeket, italokat, viszont valaki inkább a lágyabb ételeket javasolja, valaki szerint semmi gond nincs a kemény, száraz ételekkel sem. Egyesek szerint a tejtermékek és a savas dolgok kerülése is ajánlott, mások szerint nem kell. Egyébként én Schaler 1987-es cikkéig tudtam visszavezetni azt, hogy ne fogyasszanak a betegek műtét után tejterméket vagy csokit, mert az fokozott váladékképződéshez vezet, amit a beteg fel szeretne krákogni, az viszont fokozza a vérzésveszélyt.
Csak az érdekesség kedvéért, Talbot 1965-ben felvetette, hogy a mandulaműtét utáni fájdalom a garatizmok védekező jellegű görcsös összehúzódása miatt alakul ki, ő ezért gyakori rágást javasolt, hogy ezáltal nyújtva a garatizmokat csökkenthető a fájdalom. Ennek az is az előzménye volt, hogy 1962-ben publikáltak egy kutatást, ami szerint a fájdalomcsillapítót és fertőtlenítőt tartalmazó rágót használók jobban voltak műtét után, mint a nem rágózók. Ugyanakkor önmagában a rágás hatékonyságát, fájdalomcsillapító hatását 1999-ben megcáfolták, mikor egy londoni munkacsoport azt találta, hogy ha rágóztatjuk a gyerekeket mandulaműtét után, akkor jobban fáj a torkuk, és később fognak tudni elkezdeni rendesen enni, mint a nem rágózók. A rágásról ennyit...
Nem mondhatjuk, hogy óriási irodalma lenne a műtét utáni táplálkozási tanácsadásnak, de ez a téma hibája. Nagyon nehéz a betegek korrekt utánkövetése egy ilyen kérdésfelvetésnél, ráadásul etikai vonatkozásai is vannak egy akár életveszéllyel járó utóvérzés kapcsán bármivel is kísérletezni, módszereket összehasonlítani. Itt még nagyon sokáig nem lesznek evidenciák, mert nem lehetnek. Ráadásul mint azt a rágós sztori is mutatja, ha jön egy érdemi felvetés, később simán meg lehet cáfolni.
De ha már a létező kutatásokat vesszük alapul, nincsenek jó hírek a tudomány világából, már ami a tanácsokat úgy általában illeti. Brodsky és munkacsoportja azt publikálta 1993-ban, hogy a mandulaműtét utáni étkezési és aktivitási restrikciók nem jelentenek előnyt, kevesebb szövődményt, gyorsabb felépülést, vagy kevesebb fájdalmat, mint ha mindent megengedünk. Mondjuk ez összvissz egy darab tanulmány, 92 gyereket soroltak műtét után 2 csoportba, az egyiküknél meg volt adva, hogy mit ehetnek, mit nem, kevesebbet mozoghatnak, a másik csoport pedig bármit ehetett-ihatott, mozoghatott, és nem volt különbség a 2 csoport között. Még egyszer hangsúlyozom, egy tanulmány, nem több ezres beteganyag, csak egyfajta diéta, nem különböző módszerek összehasonlítása, stb., tehát ebből még óriási következtetéseket nem lehet levonni. Ezzel együtt, a helyzetet lehet ám még fokozni! Egy 2010-es lengyel tanulmány szerint, nem hogy előnyt nem jelent a gyógyulásban a restrikció, hanem még rosszabb eredmények jöttek ki, mikor 800 gyermek orr- és részleges torokmandulaműtét utáni felépülését, panaszait, szövődmény-rátáját vizsgálták. Az jött ki, hogy azoknál, akiknél sem étkezési, sem aktivitási megkötés nem volt, kisebb volt a műtét utáni fájdalom, kisebb volt az utóvérzés előfordulása, és antibiotikumot is ritkábban igényeltek a gyerekek. Mondjuk ez meg orrmandula és részleges torokmandulaműtét, nem a klasszikus mandulaműtét, de akkor is.
Na, most mi legyen? Nem is kellenek a megkötések, tanácsok? Tegye fel a kezét, aki azt meri mondani a betegnek, hogy bármit csinálhat, akármit ehet-ihat műtét után, vagy az sem baj, ha a fájdalom miatt nem eszik-iszik? Na ugye, nem láttam egy kezet sem. És ez nem azért van, mert ilyen gyávák vagyunk, hanem mert attól, hogy valamit nem tudtak megmérni tudományos környezetben -mert nem okvetlen lehet-, még nem biztos, hogy nem használ semmit.
