A fenti képen a neonzöld nyíllal jelzett dobhártyaszakadás egy jobb fül hátsó-alsó dobhártya-negyedében alakult ki, mivel a beteg saját bevallása szerint nem megfelelő stílusban beszélt az édesapjával, akinek meglendült aztán a keze. Szerencsére a család már békességben érkezett vizsgálatra, ahol végül is a várakozás álláspontjára helyezkedtem. Elég jók a sanszok a spontán gyógyulásra, bár persze nem 100%. Például egy kínai vizsgálat során 504 esetből 451-ben (89%) spontán záródott a dobhártya szakadás, de egy régebbi norvég kutatás is 88%-os spontán gyógyulásról számolt be.

Ami kicsit tovább bonyolíthatja a dolgot, hogy esetleg a hallócsontláncolat is sérülhet a pofontól. Ennek aztán tényleg nagyon kicsi az esélye, de előfordulhat, sőt, még kerekablak ruptura is beleférhet, komoly szenzorineuralis halláscsökkenéssel, akár teljes süketséggel. Ami a láncolatot illeti, egy régebbi, nagy esetszámú (n=166) francia traumás vizsgálat során érdekes módon messze gyakrabban találtak izületi sérülést, mint hallócsont-törést. Pláne érdekes, hogy leggyakrabban az incudomalleolaris izület vált szét, és nem pedig az incudostapedialis izület, bár nem sokkal maradt le mögötte. Ennél jóval ritkábban fordult elő az incus diszlokációja, illetve az incus és a malleus együttes elmozdulása. Még kevesebb esetben fordult elő stapes luxatio, és ahogy feljebb írtam, csak pár esetben tört az incus, a malleus, vagy a stapes szárai. A dolgot árnyalja, hogy ezek temporalis csont traumás betegek voltak, nem pedig a hallójárat felől érkező pofonról volt szó, de vélhetően -legalábbis szerintem- a lézió mintázata olyan nagyon sokban nem különbözhet, ugyanakkor egy temporalis csont törésnél gondolom sokkal nagyobb az esély láncolati érintettségre, mint egy pofon esetében.

A láncolati érintettség elég jól megtippelhető egy hallásvizsgálattal: ha kicsi a halláscsökkenés, akkor a láncolat vélhetően nem sérült, ha nagy (kb. >30dB), akkor pedig igen. Valamilyen eséllyel képalkotó (CT) segítségével még inkább finomíthatjuk a tippünket, de azért a CT diagnózis sem biztos. Célszerű inkább a beteget követni, és ha bezáródik a perforáció, és nincs érdemi maradvány hallászavar, akkor a láncolati kérdés is megoldott.