A kettővel ezelőtti hírlevélbe bekerült két friss cikk is a hallócsontláncolat pótlására használatos csontcementekről (1, 2). Gondoltam is írni róluk, mivel elég jók a tapasztalataink, bár ugyan mi nem pont csontcementet használnuk, hanem az ahhoz hasonló ionomer cementet. Aztán mégsem írtam, de végül egy tegnapi műtét aktualizálta a kérdést, úgyhogy gondoltam mégis szóba hozom.
A biocementes hallócsont-rekonstrukció nagyon jól működik, ha csak egy kis láncolati megszakadást kell újraépíteni, jellemzően az üllő és a kengyel feje közti ún. incudo-stapedialis izületet. Pont erről szólt a második hírleveles cikk is. Ez az izület megy tönkre leggyakrabban krónikus középfülgyulladás során, illetve a cholesteatoma is ezt eszi meg először. De nem csak az izületet, hanem akár az üllő hosszú szárát is egész jól vissza lehet építeni biocementtel, ezt elég gyakran csináljuk mi is. Most viszont azt tapasztaltam, hogy az egy évvel ezelőtt eképpen összerakott izület teljesen szétment, egész komoly távolság volt az üllő és a kengyel feje között. Érdekes helyzet.
Az ionomer cementnél két dologra kell figyelni. Egyrészt, hogy ne maradjon a csontfelületeken nyálkahártya, másrészt pedig ne legyen ott vér, mert sem a nyálkahártyára, sem a vérre nem tapad oda rendesen a cement (cikk). Ennél a betegnél elvileg mindkét dolog megtörtént, a lehetőségekhez képest levakartuk a stapesfejről a nyálkahártyát, illetve a cement rárakás előtt mindig kicsit oda is szoktunk szívni, persze mindkettőt elég nehéz úgy csinálni, hogy ne legyen baja az egyébként jó stapesnek, ne luxáljuk, szóval nem szabad túl rámenősnek sem lenni. Most, hogy ez a sima ionomer cementes megoldás nem működött tökéletesen, eggyel stabilabb, és klasszikusabb dologhoz nyúltunk: a hiányzó processus lenticularist egy ún. csont interpozitummal pótoltuk, ami szerencsére pont olyan lett, mintha oda találták volna ki, majd erre még rákentünk egy kis ionomer cementet. A történethez hozzátartozik, hogy én pont 90 fokban merőlegesen tudtam csak odatenni az interpozitumot, amit aztán Liktor főorvos úr egy elegáns mozdulattal állított normál pozícióba:
Oldalnézetben könnyebben elképzelhető, hogy miről van szó:
A rendszer most működik, a beteg jobban hall, és az ionomer cement is csak hab a tortán, valószínűleg anélkül is jól funkcionálna. Ritkán használunk interpozitumot, sokkal gyakoribb az olyan anatómiai szituáció, hogy columellára van szükség, de ha ilyen helyzettel találkozunk, akkor nagyon hasznos.