Kanadai kollégák összegyűjtötték egy múlt héten megjelent cikkben, hogy milyen aktuális próbálkozások vannak a dobhártya átszakadás kiegészítő kezelését illetően. Jelenleg egy akut átszakadás esetén jobb híján hagyjuk magától meggyógyulni a dobhártyát, ami egyébként meglepően nagy százalékban meg is történik. Érdemes akár hónapokat is várni, mert ez sokszor nem gyors folyamat. Legutoljára például egy hölgybetegemnél fülmosás szakította ki a dobhártyát, egy kb. 2 mm átmérőjű, az alsó negyedek határán elhelyezkedő kis perforáció alakult ki. Hetekig nem indult el a gyógyulás útján, már kezdtem letenni róla, és kezdtem pedzegetni a tympanoplasticát. Mit ad Isten, a 2. hónap végére egyszer csak begyógyult, pedig már tényleg fentem a szikét. Az ilyen szituációkat lehetne elkerülni, ha lenne valami megbízható, a spontán záródást elősegítő módszer. De még nincsen, ezért is érdekes, hogy milyen vonalon mozognak a világban az ilyen irányú kutatások. Alapvetően kétféle metódussal próbálkoznak a folyamat meggyorsítására: biomolekulákkal és sínező anyagokkal.
A biomolekulák serkentik a reparáló folyamatokat, és jellemzően valamilyen növekedési faktorok, például epidermal growth factor (EGF), basic fibroblast growth factor (bFGF), platelet-derived growth factor (PDGF), illetve hialuronsav. Ez utóbbi szerintem elsősorban csak megágyaz a fibroblastoknak, míg az előzőek irányítják, serkentik is a kötőszövetes inváziót és a hámosodást. Érdekes, hogy a cikkből kimaradt az érképző vascular-endothelial growth factor (VEGF), pedig arról 2 éve én is írtam már itt. A biomolekulákkal az a probléma, hogy bár kimutatott a jótékony hatás elsősorban állatmodelleken, de egyelőre nincs elég humán kísérlet, nincs sztenderd kezelési protokoll, és kérdéses, hogy esetleg nem okozhatnak-e mellékhatásként cholesteatomát, vagy más egyéb fülészeti betegséget.
A sínező anyagok a biomolekulákkal szemben elsősorban vezetik a spontán hámosodást, bár egyik-másik extra hatással is segíti a folyamatot. Ezek közül engem legjobban természetesen a gusztustalansági verseny győztese, a sejtmentes disznó-húgyhólyag ragadott meg. Hát nem is tudom, hogy én akarnám-e ilyen anyaggal síneztetni a lyukas dobhártyámat, de mindenesetre kellően brutálisnak hangzik. Ennél barátibb a decellularizált sertésbőr és a dura is, amit az esetleges fertőzésátvitel miatt az allograftoknál jobbnak gondolnak. Érdekes dolog a kalcium-alginát, amit algákból vonnak ki, és sebkezelésre már rendszeresen használják. A korábban varróanyagnak is használt selyem is felmerült, mint potenciális sínező anyag. Alkalmasnak tűnik erre a célra, ugyanis a selyemnek van egy olyan tulajdonsága, hogy a humán fehérjék egy részét kötni képes. Szintén érdekes kísérlet a kitozán, ami a tengeri páncélos élőlények borításában található, és mitogén aktivitását is leírtak már. Anno valamelyik bejegyzés kapcsán Vasvári Gergely, Németországban dolgozó kollégám említette a cigarettapapírt, de most azt nem találtam itt a blogban . Pedig beilleszthető lenne ebbe a sorba.
(update: megtaláltam, bár pont a cigarettapapír komment eltűnt, valószínüleg a blogspot blogon maradt)
Szóval ezek a trendek mostanság ebben a kérdésben. Majd 10-20 év múlva vissza lehet nézni, hogy melyik volt a jó kezdeményezés!
