Tegnap a kölni Karl-Bernd Hüttenbrink Professzor a megfelelő hallócsontpótlásról adott elő. Ő a német Kurz céggel közösen fejleszt implantálható, nem auto- vagy homolog hallócsontokat, amiket mindenféle biomechanikai és más szempontok alapján gondosan előzetesen tesztelnek. Például cadaver belsőfülbe helyezett mikrofonnal is ellenőrzik, hogy az egyes implantátumok miként viselkednek, hol, milyen pozícióban, és hogyan erősítik optimálisan a hangokat.
Az első és legfontosabb megjegyzése a középfül állapotára vonatkozott. Ugyanis ha nem jó a nyomáskiegyenlítés a középfülben, az implantátum nem fog működni, a biológiai implantátumok felszívódnak, a mesterséges anyagból készültek pedig kilökődnek, ha tartósan negatív nyomás uralkodik a középfülben. Szóval ha a nyomáskiegyenlítés nem adott, kár is belekezdeni a láncolati rekonstrukcióba. Ha ez a feltétel teljesül, akkor már csak az ideális protézist kell megtalálni.
A protézis nagyon sok anyagból lehet, akár helyben található csontból, de aranyból, titániumból, kerámiából, szóval szinte bármiből, amit a szervezet tolerál, nem túl nehéz, kemény, és nem bomlik. A protézis megfelelő volta viszont csak számos paraméter figyelembe vételével állapítható meg. Hüttenbrink Professzorék ebben nagyok, egy csomó fontos tényezőt megvizsgáltak. Például incus rekonstrukció esetén egy a stapesre helyezett, annál kb. 20mg-mal nehezebb implantátum még önmagában nem eredményez rosszabb hallást műtét után az ép láncolattal összehasonlítva. Ehhez képest egy 30-40 mg-mal nehezebb már igen. Ugyanakkor viszont ha a stapesnél csak 10 mg-mal nehezebb protézist rakunk be, de ferdén, akkor az simán luxálhatja a stapest. Ezt a kérdést megoldandó azt is kiderítették, hogy nyugodtan egyenesen rá lehet rakni a stapesfejre az implantátumot, jól fel fogja erősíteni a hangot. Ez azért nem volt egyértelmű, mert a stapes a dobhártya hátsó negyedei alatt van, miközben a maximális energiaátvitelre az umbo alatt van csak lehetőség a dobhártya kónuszos alakja miatt. Szintén nem mindegy, hogy a protézis feje mekkora területen érintkezik a dobhártyával. Úgy tűnik, hogy kb. 3mm átmérő az ideális felület. Annál kisebb nem használja ki a dobhártyafelszínt, körülötte lazábban mozog a dobhártya, míg a 3mm-nél nagyobb átmérőjű fej pedig túl rigiddé teszi a rendszert. Hiányzó stapes superstructura esetén felmerült potenciális problémaként, hogy esetleg egy túl vékony végű protézis nem töri-e el a stapestalpat. Mint kiderült, szerencsére ez nem gond, ugyanis a stapestalp felépítése olyan, hogy a felületi egyenetlenségek elvezetik az energiát, tehát mindegy, hogy mennyire vékony a protézis talpa. Nyilván ne legyen tűhegynyi vékonyságú, de nem kell, hogy a talp jelentős részével érintkezzen.
Hát igen, annyira bonyolultan működik a középfül és azon belül a hallócsontláncolat, hogy bármennyire is egyszerű dolognak tűnik berakni egy új hallócsontot, az ilyen jellegű fejlesztések csak biomechanikai, mérnöki segédlettel kivitelezhetők.
